A játszmák vége

Balázs Dóra, az ELTE Karrierközpont kommunikációs munkatársa nyitja meg az előadást. Tájékoztat minket, hogy az ELTE Szolgáltató Központ most újra ELTE Karrierközpont néven található meg az internetes és egyéb felületeken. Szeptembertől folytatódik az új szemeszter új előadásokkal, amiknek időpontjait és témáit a karrierkozpont.elte.hu-n és a Facebook-oldalon lehet követni.

Belép Limpár Imre. Megjegyzi, hogy úgy látja, a hallgatók száma leesett a vizsgaidőszak miatt. Majd információt nyújt, miszerint a következő vizsgaidőszakban, decemberben korábban lesz az utolsó előadás, hogy többen tudjanak elmenni rá.

Anekdotával kezdődik az előadás. Osztálytalálkozó. A kontextus előhozza a működést. Az összes szerep a kukába dobódik, nem számít, hogy ki felsővezető, középvezető, phd-t végzett, újra olyan, mintha tizenhét évesek lennének, és kezdődik a „trollkodás”.

Ad két tanácsot. Az egyik: elkészíthetjük a saját érettségünk tablóját, mitől vagyunk mi felnőttek. Például egy párbeszéd anyával, apával, amiben éretten, felnőtten kommunikáltunk. Egy ilyen tabló erőforrásként funkcionálhat, ezért érdemes elkészíteni. A másik: végig gondolhatjuk, mit szeretnénk elmondani a harmincéves találkozónkon, leírni most, és lezárni egy borítékba. Ez ad nekünk egy fókuszpontot. Kimondja, nagyon fontos a fókuszpont-váltás: ne a jelen gödrében lássuk magunkat, hanem legyen egy múlt fókuszunk (például honnan hová jutottunk el, vagy mit csináltunk jól a múltban) és egy jövő fókuszunk, ami talán még fontosabb (hova akarunk eljutni, ezért mit tudunk tenni).

Újabb anekdotát mesél el: idős házaspár száll le a hűvösvölgyi villamos végállomásánál, néni odaszól a bácsinak, „Na csoszogjál még egy kicsit, papa, na csoszogjál”. Arra gondolt, milyen jókat marakodhattak ezek ketten, a bácsinak a szeme se rebbent, megszokhatta.

Ezután rátér a fővonalra, előadásának szakmai, konkrét oldalára, amit jó előadóhoz mérten humorral, történetekkel és kellő lazasággal fűszerez meg.

Leszögezi már az elején, hogy a játszmák megszüntetéséhez sok-sok év kell. Annyit nem tud adni hetven perc alatt, hogy a játszmáinkat itt hagyjuk. De az is lehet, hogy egy tízalkalmas ülés után sem tudnánk végleg otthagyni játszmáinkat, és hozzáteszi: sokszor ragaszkodunk is játszmáinkhoz.  Behoz egy Babits-idézetet is: „A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden pillanat magában foglalja az egész múltat és valamit ad hozzá. Eszerint minden jelen pillanat lényegileg különbözik az összes megelőzőktől, mert egyik sem foglalhatott magába annyit, mint emez, és sohasem térhet vissza ugyanaz, éppen úgy, ami már elmúlt”. (Elmondja, hogy az idézet Babits Bergson filozófiája 1. A teremtő idő c. munkájában található) Amit itt kiemel és fontosnak tart: van beavatkozási pont. A játszmák legnagyobb fegyvere a tudatosítás.

Ezután hoz játszmára konkrét példát. Férj hazamegy, feleség megszólal: „Egész nap nem volt net”. Férj válaszol: „Nem lehet, hogy a rúterrel van baj?” Erre a feleség: „Te teljesen hülyének nézel?” Mire a férj: „Ebben a házban már kérdezni se lehet?” Egy pillanat alatt kirobban a játszma, tanulságként emeli ki, hogy itt is, ahogy a játszmákban általában, elindul egy normál beszélgetés, aztán pár pillanat elég, és átfordul a játszma jól ismert sarokköveihez. Rengeteg példa van, de a fő kérdés: neked mi az a mondat, gesztus, ami kihív téged a játszmára?

Majd hangsúlyoz egy nagyon fontos dolgot: a konfliktus nem egyenlő a játszmával. Más az alapműködése. Elmondja a játszma definícióját (hozzátéve, hogy nem szokott általában meghatározásokat adni, de itt fontosnak tartja). A játszma rejtett kommunikációban zajló, rejtett motívumokon alapuló folyamat, mely kívül esik adott helyzet realitásán, és a felekben mindig negatív érzelmekkel zárul. A konfliktusban van lezárás, míg a játszma parazitaeffektus. A konfliktusban nyílt érdekellentét és nyílt kommunikáció van, a játszmában pedig nem feltétlen, és inkább nem, mint igen. Ezután megmagyarázza, hogy a „rejtett motívumokon alapuló” azt jelenti, hogy régi mintákat élünk újra. Be akarjuk bizonyítani, hogy ez a minta igaz, igazolni, hogy ez a minta valós. Például a „Rajtam úgyse lehet segíteni” mondat is egy ilyen játszma, és ha ez a mantrám, be akarom bizonyítani, hogy ez így is van. Elmondja, ehhez a mondathoz hozzá lehet zárójelben tenni, hogy „és maga se fog” ; ez nem ismeretlen eset a számára.

„A fogoly és az élelem jászmája” néven nevezi a következő példáját. Szociokulturális közege a család. Itt megjegyzi, hogy a családban, úgy általában, nagyon szeretnek játszmázni. És ha te 15 évig nyomtad velük a bakelitlemezeket, aztán tudatosul benned a játszma, és ketté vágnád a gordiuszi csomót, mondván, új életet akarsz kezdeni, azaz nem veszel részt a játszmában, akkor jaj neked, mert visszakövetelnek téged. „Itt a helyed. Ha itt vagy, tudsz játszmázni”. Javasolja, „képzeld el a játszmád börtönét”. Ebben a történetben, a képzeletbeli játéktérben a játszma vízen és kenyéren üli a kötelező letöltendőjét. Mikor kezdenél felnőni: résnyire kinyílik az ajtó, mire te kirúgod az ajtót. De a legjobb, legízletesebb fogások a nyitott ajtónál vannak. És ha te elkezdesz enni (és általában így van), elmúlik a lehetőség, majd kattan a még jobban záródó zár.

Itt hozott egy elgondolkodtató hasonlatot, gondolatébresztő kérdéseket: Kitanulnál-e egy olyan szakot, ahol saját magadat tanulod? (X.Y. – helyettesítsd a neveddel – BSc). A szakod minimum három évbe kerül, akkor magad kitanulására nem érdemel legalább három évet? Hangsúlyozza, hogy az önismeret kőkemény munka, sok év is akár. Megjegyzi, hogy egyszerűbb és könnyebb elmenni „varázslóhoz”, aki két nap alatt „kivarázsolja” a gondjaidat.

Kiemeli, hogy vannak bizonyos csalimondatok. Például mikor megkérdezik otthon a kollégistát, aki ritkán tud hazalátogatni, „Meddig tudsz maradni?”. Ilyenkor, ha bármi a válasz, a reakció: „Csak addig?”, akkor az egy csalimondat. Hozott egy saját példát is, „Nincs olyan, hogy jó súly” mottóval : mikor hazament, és az édesanyja megjegyezte, „Eszel te rendesen?, aztán pár hónap múlva hasonló súllyal hazament, akkor pedig azt mondta, „Jól összeszedted magad”. Egy idő után rájött, hogy ezekre nem kell érdemben válaszolni, ha mégis, nem kell komolyan venni. Ha felismerjük ezeket a csalimondatokat, könnyebb nem rárepülni. Megjegyzi, hogy egy pszichológus is bele tud repülni játszma körbe, de nem mindegy, hogy ez tíz vagy három és fél kör.

Hangsúlyozza, hogy kell egy jó diagnózis, feltérképezni, kivel, kikkel játszmázunk legtöbbet, illetve hogy mi az önmagunkkal való játszmázás témája, vagy hol játszmázunk legtöbbet. Adott még egy gyakorlati tanácsot, miszerint érdemes használati útmutatót írni férjünkhöz vagy feleségünkhöz. „Excel-tábla” – mondta, mire felnevetett a közönség. Hozott egy saját példát, ő a feleségénél valóban készített ilyen táblázatot, amelynek egyik pontja ez volt: „Ha komoly dologról akarsz vele beszélni, séta közben tedd!”

Hozott még egy tipikus példát játszmára, a rántott hús szimbolikájának nevezte el. „Én mint megmentő, ha nem sütök neked rántott húst, akkor te éhen halsz”. Persze sok rántott hús szimplán egy finom fogás, de lehet hatalomgyakorlási eszköz.

Az előadás további részében a játszmák lehetséges megoldásai közül sorolt fel sok példát. Hangsúlyozta, hogy nem válik be az összes, ember- és helyzetfüggő, hogy melyik működik. Javasolta, hogy egy-egy pontot akár betehetünk fél évre „tesztüzemmódba”

1. „Igazad van” technika

Itt megjegyezte, hogy ő nagyon szereti ezt a módszert. A játszmázó elkezdi a monológot, próbálna a csali mondatokkal berántani, de vegyünk mély levegőt, és mondjuk például: apu, tökéletesen igazad van. Ez az újdonság erejével hat, nehéz ezután tovább folytatni a játszmát.

2. Kizökkenteni a másikat – valami nagyon nem odavalót mondani.

Két példát hoz fel.  1. Mai London, késes rablótámadás. A rabló követeli a másiktól a kabátját. Mire az: „ne idegesíts már, most loptam”, mire elröhögik magukat, és a rabló elengedi kiszemelt áldozatát. 2. Ranschburg Jenő egyik előadásából is idézett. Nem emlékezett a konkrét játszmára, de a végkifejlet a lényeges. Apa-lánya reggelizik, elhangoznak a szokásos reggeli közbeni mondatok, egyszer csak a lány valami váratlant mond. Apa erre hosszan eltűnődik, és megszólal: „Neked most nem ezt kellett volna mondanod”. A váratlanság erejével ható mondatok ugyanígy a játszmát is ki tudják fordítani szokásos tengelyéből.

3. Humor

Hangsúlyozza, hogy cinizmus, irónia nem lehet megoldás, az csak olaj a tűzre. Itt az előzőekhez hasonlóan valamilyen váratlan, nem odaillő és humoros dolog a jó eszköz.

4. Ez nem rólam szól

Felismerjük, hogy a másiknak nem velünk van baja, hanem valami mással, de velünk játszmázik feszültséglevezetésként. Ha ezt nem ismerjük fel, és magunkra vesszük, örvény lehet belőle, tovább visszük a sérelmet – például munkahelyünkön a főnök kétértelmű mondata szíven üt, és azt gondoljuk, ő se elégedett velünk. Ha valakivel rövid időn belül sok rossz dolog történik, sok sérelem éri, érzékeny lesz a játszmákra, nagyobb esélye van önértékelés-zavarra, önértékelési válságra.

5. Elkerülés

Ez könnyebb, ha egy ismeretlennel van dolgunk. Családunknál nem kézenfekvő megoldás, hogy egy életre elkerüljük őket, de megtehetjük azt, hogy azt mondjuk, „anyu, apu, most nem, ebben az egy hónapban nem”.

Itt avatja be a közönséget abba, hogy gyakran bűntudatkeltő mondatokkal operálnak a játszma résztvevői, amik arról szólnak, hogyan nem, és főleg miért nem teheted meg ezt vagy azt. Az üldöző az, aki ezekkel a mondatokkal operál, és mindig magyarázkodásra, mentegetőzésre kényszerít. Megjegyzi, hogy ez normális 12-14-18 évesek esetében. Ám 30 éves „gyerek” esetében ez nem egészséges. Felnőttkorban az egészséges az, hogy egyszerűen megmondjuk, „ezt csinálom”, és nem magyarázkodni miértjéről: nem azért csinálom, mert ez a tuti, egyszerűen csak ezt csinálom, és kész. Felhozta a  „Majd visszakapjátok”, „Majd ha annyi idős leszel, mint én”, „Kétszer kapod vissza” szavajárásokat, és a közönség nevetése után azt mondta, a reakcióból úgy érzi, ismerősek számunka ezek a mondatok.

6. Laza kommunikáció 

„Aha, értem” „Tényleg?”„Nahát!” „Érdekes, amit mondtál” – mondhatjuk figyelőn. Hozzáteszi, ezt adaptálni kell a karakterünkhöz, hogy hitelesen tudjuk kimondani, hangsúlyozni. Mondhatjuk, „Kár, hogy nem így gondolod” – ez akkor jó, ha, és azért fontos, mert benne van egy őszinte érzés.

Itt elmondta, hogy a családok olykor rettegnek egy bizonyos érzéstől vagy az intimitástól. Példa: Ubulka szeretne bújni anyuhoz, anyu azt mondja: „Ubul, megvan a matek lecke? Addig nincs lazázás.” Így máris megúszta az intimitást, amit saját pszichodinamikai fejlődési módja miatt el akart kerülni. A pároknál az intimitás elkerülése abban nyilvánulhat meg, hogy játszmát robbantanak ki, így mondjuk elmarad az esti összebújás. Megjegyzi, párkapcsolatoknál jó kérdés: a játszmák a mieink vagy közösek?

7. „Ezt még átgondolom”

Mondhatjuk egy játszma közben, hogy „Ezt még átgondolom”.

Itt mondja el, hogy a játszmákban a fő szerepek az üldöző-áldozat-megmentő. Gyakran előfordul, hogy valaki áldozat munkahelyen, üldöző otthon. Vannak mindenkinek kedvenc szerepei és antiszerepei. Vannak kettős szerepeink. Például van egy mártír anya (szavajárása a „mert én mennyi mindent feláldoztam érted (egyébként senki sem kérte… – teszi hozzá az előadó)” – ő egyben brutális üldöző. És ő az, aki tartja és hergeli, mert szereti a mártír szerepet. Van, aki a megmentőt játssza, és ugyanúgy üldöző: „Mert nélkülem ezt nem tudod megcsinálni” jeligével.

Itt jegyezte meg, hogy testvérharcoknál az egészséges szülői válasz: 1. rendezzétek le, 2. mentorálás: „Neked ez így esett, aha, te meg ezt érzed…” – mert így segít a gyerekeknek tisztázni az érzéseiket, de nem tesz igazságot. Itt mondta ki azt is, hogy „Kutyából nem lesz szalonna, kivéve, ha akarja, de általában nem akarja”, ezért nem szükséges a megmentő szerep.

Használhat még a „Beszéljünk róla akkor, amikor nyugodtabbak vagyunk” mondat.

8. Empatikus irány

„Sajnálom, hogy bánt / ez csalódás okoz / így érint.” – variációjú mondatok is segíthetnek, mert ezek együttérzést fejeznek ki, ugyanakkor nem tanúskodnak behódolásról. Hozzáteszi, a gyakorlási fázisban lehet előbb szakad el a cérna, mint hogy így fejezzük ki magunkat, de reménykedjünk, próbáljuk meg.

9. Nulladik lépés: konfliktussá tenni a játszmát.

Ez azért nagyon fontos, mert a játszma rejtett, a konfliktus nyílt. Ha át tudom vinni a játszmát érdemi konfliktusba, van esély megoldásra. A konfliktusban egyedi mintázat, valódi érzés van. Lehet, hogy ezzel csak a tüneteken változtatok , de néha ez kell, és néha nagyon kell.

10. Másik gyenge pontjainak feltérképezése: tyúkszem-problematika

Feltérképezzük, mi az ő tyúkszeme, problémaköre, és igyekszünk nem rálépni a tyúkszemére.

11. A saját gyengepontjaim detektálása.

Miután ez megvan, két megoldás lehetséges: 1. elrakom 2. valamit simán lehet nyílt sisakkal viselni, és például kimondom, hogy „képzeld, nálam úgy kezdődik a játszma, hogy …”

12. A játszma tudatos véghezvitele

Azaz „tudom, miben vagyunk, tudom, mi fog történni, mégis kimondom.” Ez olyankor jöhet jól, mikor nincs esély változtatásra, mert mondjuk a nagymamám nyolcvanéves, meghekkelni nem akarom a működésmódját, de ő valamiért fontos nekem. Ez azért működhet, mert van választásom, és ez szabadságot feltételez. Tudom, hogy mi történik majd, de érzelmileg nem vonódok bele. Megjegyzi, hogy a fizikai tér változtatása is tud működni – például az, ha egy vita, játszma közben helyszínt változtatunk, segíteni tud.

A technikák felsorolása után még egy tanácsot ad. Megpróbálhatjuk párkapcsolatban a következőt: „Figyelj már, voltam ezen az előadáson, és szerintem nekünk itt és itt vannak problémáink.” Már az is érdekes pont, hogy ő hogyan reagál erre a mondatra, és lehet belőle következtetéseket levonni.
Ajánlja Susan Forward Mérgező szülők című könyvét.
Megjegyzi, aki azt mondja, „mi nem játszmázunk”, ott komolyabb problémákat is lehet feltételezni.

Végül elmondja, hogy a játszmákat ki kellene szórni, és hogy ennek egyik szükséges lépése a lassítás: lássuk és lássuk át. Egy átlagos élet huszonhétezernéhányszáz napból áll, és ez fogy, egyre kevesebb van, és nem mindegy, hogyan töltjük el.

Ez után kérdéseket tehettek fel a közönség tagjai. Itt is sok információ elhangzott. Egyik kérdés az volt, hogy mi a játszmák optimális mennyisége. Elmondta, hogy a játszmák optimális mennyisége 0 lenne, de mivel volt csecsemőkorunk, gyerekkorunk, ezért mindannyian játszmázunk, viszont nem mindegy 200, 100 vagy kevesebb játszmánk van. Tudatosítással csökkenteni lehet számukat egyre inkább.

Valaki megkérdezte, mit értett önmagunkkal való játszma alatt. Elmondta, hogy a címkék, mantra-típusú programok ide tartoznak. Például apa, anya címkéket ragasztott arról, hogy milyen vagyok én, és ezt beépítettem. Tükörbe benézek és diskurzus elindul: „Úgyse tudod megcsinálni; „Egyébként is, én ilyen vagyok”. Rengeteg dolog van, ami ezeket a belső monológokat aktiválja. Ha igaza van (apának, anyának), be akarom bizonyítani, és általában be is bizonyítom. És ha bizonyítottam, akkor igazam volt, én ezt tényleg nem tudom megcsinálni, és egyébként is ilyen vagyok. Azt javasolja, detektáljuk a címkéinket.

Elhangzott olyan kérdés, hogy miért folytatja valaki ugyanazokat a játszmákat évtizedeken keresztül. Válaszában javasolta Eric Berne Emberi játszmák c. könyvét. Elmondta, hogy ha sok fájdalom ért valakit gyerekkorában, akkor kommunikációs, kapcsolódási módja eszerint alakul, a „valóság ízévé, illatává” válik, amit átélt, és ezen a szűrőn keresztül lát, érzékel. Kiemeli azt is, hogy a játszmák rengeteg feszültséget el tudnak vezetni, és hogy a lélektan szerint a könnyebb ellenállás irányába mozog – tehát a kiszolgáltatottat könnyebben elérem. Általában az ismertségi körben vannak az „üthetők”.

Végül búcsúzóul ajánlja F. Várkonyi Zsuzsa youtube-videóit, és megköszöni a megtisztelő figyelmet.

Nagy tapsot kap az előadás-sorozat záró akkordja. A közönség lassan elszállingózik a teremből.

Képek forrása: tipperarylibraries.ie; bps.org.uk, blogs.haverford.edu