Az ELTE kiválóságai mutatták be eredményeiket

2018. május 24-én a Lágymányosi Kampuszon került megrendezésre az ÚNKP, vagyis az Új Nemzeti Kiválóság Program ELTE-s zárókonferenciája. A rendezvényen 319 hallgató, doktorandusz és doktorjelölt, valamint fiatal oktató mutatta be kutatásai során szerzett eredményeit.

A rendezvény résztvevőit Borhy László, az ELTE rektora köszöntötte. Beszédében kiemelte: a program elsődleges célja, hogy biztosítsa a tudományos utánpótlást, vonzóvá tegye a fiatalok számára a kutatói életpályát, és a hazai intézményekben tartsa a legtehetségesebb fiatal kutatókat. „A konferencián felszólalók a jövő kutatói, akiknek az lesz a feladatuk, hogy Magyarországot a világ tudományos vérkeringésében tartsák.” – mondta az ELTE rektora.

A konferencia megnyitóján Szalay Péter tudományos rektorhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi 4 milliárd forintos költségvetésű programból csaknem 800 millió forint az ELTE-re érkezett. A 2017/2018-as tanévben a hazai pályázók száma 1916 fő volt, ebből 349 kötődik egyetemünkhöz: az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók közül 129-en, a doktoranduszok és doktorjelöltek közül 160-an, a fiatal kutatók kategóriájában 60-an kapták meg az ösztöndíjat.

A konferencia jó alkalmat teremt arra is, hogy az ELTE közösségét építsük, a kiválóságok közelebb kerüljenek egymáshoz és tanuljunk hallgatóinktól, kutatóinktól, ezért arra biztatom a megjelenteket, hogy ne csak saját szakterületük előadásait hallgassák meg. Éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a konferencián az ELTE legjobbjai mutatják be eredményeiket!” – javasolta a rektorhelyettes.

Az előadások 25 teremben zajlottak, a 16 szekció témái között helyet kaptak a humán tudományok, az állam- és jogtudományok, a természettudományok, az informatika, a társadalomtudományok, a pedagógia és pszichológia, az andragógia és könyvtártudomány is, valamint bemutatták a legújabb tanulás- és tanításmódszertani, tudástechnológia eredményeket.

Forrás: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]