Két este, két különböző kötet, mégis ugyanolyan teltház, hasonló nevetéshullámok és csendes magunkba révedések váltakozása. A Margó 10. Irodalmi Fesztiválján jártam, ahol Grecsó Krisztián és Parti Nagy Lajos beszélgetéseit hallgattam új köteteik megjelenésével kapcsolatban. Cikk a kötetekről, a beszélgetésekről, az érzéseimről, gondolatokról, a Margóról.
A beszélgetésre fél órával hamarabb érkezem, még iszom egy kávét, mielőtt bemegyek a terembe. Szeretem ezeket az alkalmakat, a lecsendesülést az élmény előtt, a ráhangolódást az estére, azt az érzést, ami a levegőben vibrál ilyenkor. Azt, hogy valami összeköt ezekkel az ismeretlen emberekkel, és azokkal is, akik aztán a színpadon mesélnek részletekről, alkotásról, ihletről, életről, karakterekről, történetekről. Van valami, amihez együtt kapcsolódunk, amit együtt fejtegetünk egy röpke órán át, hogy aztán újra szétszéledjünk a világban, továbbkeresve a mondatainkat. Jó így hazafelé utazni a metrón, szavakba és mondatokba ragadva a budapesti fényekben egy-egy ilyen est után.
Hamar megtelik a terem, sokan jöttek a Grecsó-mondatokért, alig találok helyet. Nem sokkal később be is lép Nádasdy Ádám és Grecsó Krisztián a terembe, hamar belefeledkezünk a beszélgetésbe új kötetével, a Harminc év napsütéssel kapcsolatban. A tárcanovellákból összeállított kötet nagyon személyes lett, nem egy tényfeltáró írás. Személyes kérdéseket feszeget, érzéseket, emlékeket idéz fel az olvasóban. A történetek egyes részleteire reflektálva ismerjük meg Grecsó Krisztián néhány személyes emlékét, amelyek hatására a könyv megszületett: dédnagyapja történeteihez kapcsolódó érzéseit, hogyan és miket fabulált a történeteiben, hogyan vezetett naplót az időjárásról. Ezek a történetek gyűltek aztán össze, majd lettek megírva, ahogyan dédnagyapja írhatta volna. A tanyasi világba született férfi, akinek legnagyobb álma a pesti utcákat járni, mint egy pesti polgár. A kötet rámutat a kulturális váltások megélésének nehézségére, hogyan lehet feloldani a falu és a város ellentmondásait, a beilleszkedés és a gyökereink ápolása között feszülő ellentétet.
Emlékezünk a saját és Grecsó Krisztián történeteire, miközben visszarepít minket az általános- és középiskolás kalandokba. Sokszor nevetünk, magunkra ismerünk, az anekdotákon át asszociálunk a saját élményeinkre. Az est felolvasással zárul, sorba rendeződünk a dedikáláshoz (percekig mosolygok, hogy a riasztó hangzavara ellenére sem fogyatkozik a sor).
Másnap október 21-e van, szombat este térek vissza a Teslába, a 14 év után megjelenő Létbüfé című kötetről beszélget Parti Nagy Lajos és Morcsányi Géza. Hasonló hangulat uralkodik a teremben, mint előző este, hamar megtelnek a sorok. Dumpf Endre karaktere tér vissza verseivel a kötetben, így hirtelen már nem két, hanem három ember beszélget a színpadon. Kellett a Grafitnesz óta eltelt idő a kötethez, változott és fejlődött az idővel Dumpf Endre is, ahogy Parti Nagy Lajos. Az alcímre, az Őszológiai gyakorlatok-ra terelődnek a kérdések, hogyan lehet újra „szétírni” az ősz toposzt, amit már rengetegszer szétírtak, ahogy az élet, halál és szerelem toposzát is.
A kötet megírása közben cél volt, hogy a lehető legkevésbé legyen lezárva, a legkevésbé legyen kötött. Nélkülöz is mindennemű egymásra épülést, jönnek elő a különböző figurák a kórházban játszódó kötetben, és velük együtt a történetek. Emberi gazdagságot hoznak magukkal és rengetegféleképpen hathatnak az emberre. Olyanok, mint egy „csatorna nélküli tévéképernyő, ahol minden mozog, a ködből pedig néha kiválik valaki, majd újra eltűnik”.
A felolvasások alatt gyakran nevetés kúszik át a termen, ami a következő pár sornál teljes csendbe fordul. Dumpf Endre „nagyon meg van pakolva halállal meg szerelemmel”. Kettősségekkel játszunk a beszélgetés során, mindezt szavakon, kifejezéseken, ragokon, jambusokon, érzéseken, fogalmakon, emlékeken keresztül. Felvetődik bennem, hogy milyen furcsa szövetség ez, az író és egy általa szült karakter verseivel való kapcsolat. Mennyiben lesz önálló ez a karakter, mennyire sejlik át a mondatai mögött a valódi költői tapasztalat.
Az este végén felülök a metróra és próbálom rendezni a gondolataim. Jó ezeken az eseményeken kizökkenni a mindennapokból, együtt gondolkodni az alkotóval életről, érzésekről, belelátni a fejébe és felfedezni a történetek mögötti történetet. Megvenni és a sorok között megbúvó emlékekkel gazdagabban olvasni a kötetet otthon egy forró kávé mellett.
Kiemelt kép és a képek forrása: Margofeszt Facebook
