Április 20-án folytatódott az ELTE programsorozata, amelyet a CEU ellen irányuló törvény hívott életre. Az Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet munkatársai a rendezvény keretében különböző filmrészleteken, illetve színházi projekten keresztül vizsgálták az oktatás és a hatalom viszonyát.
Az esemény moderátora, Strausz László már a felvezetőjében kifejtette, hogy a lex CEU voltaképpen nem egyetlen egyetem meglétét veszélyezteti, hanem a szabad oktatás ellehetetlenítéséről szól – éppen ezért kell mindenkinek a maga módján beszélni róla. A Szabad ország, szabad egyetem, szabad filmek tehát egyfajta szakmai válasz mindarra, ami az ország oktatáspolitikájában történik. És hogy erre a diskurzusra van is igény, mi sem mutatja jobban, minthogy a Főépület 34-es terme lassacskán megtelt diákokkal, oktatókkal és külsős érdeklődőkkel.
Hangulatdemokrácia
Az első előadó, K. Horváth Zsolt Vas Judit 1968-as Módszerek című filmjéből hozott egy rövid részletet. A Módszerek két időmetszetben mutatja meg, hogy a társadalmi és oktatási rendszer miként is függ össze, ugyanis három hatalmi modellt jelenít meg óvodai környezetben: a demokratikus, konszenzuson alapuló nevelési modellt, a laissez-faire-t, és a vakfegyelmet, azaz a diktatúrát. Magyar kontextusban ez utóbbi a leggyakoribb tapasztalat. A téma szempontjából lényeges történelmi gócpont a két világháború közötti időszak, Mannheim Károly ekkor fejtette ki munkáiban, hogy kulcsfontosságúnak tartja az oktatás fejlesztését, hiszen az, ahogyan az emberek a tömegdemokráciában információhoz, tudáshoz, ismeretekhez jutnak, alapvetően meghatározza a felelős állampolgárrá válás folyamatát. Amíg azonban nem történik előrelépés, addig csupán hangulatdemokráciáról beszélhetünk, tehát az álhírekkel, dezinformációkkal való manipuláció magas fokon képes működni. Az 1945-ös generáció, amelyik a tanítási rendszer újragondolásán fáradozott, is ebből a léttapasztalatból indult ki. Mérei Tamás, a Módszerek egyik szakértője ki is jelentette, hogy a gyermektanulmányozás nem más, mint a demokrácia neveléstani vetülete, ezért a csoportmunka kiemelt fontosságú a szocializáció során. A filmben is azt láthatjuk, hogy azok a gyerekek képesek összehangoltan, harmóniában dolgozni, akik ugyan bizonyos mértékű terelgetéssel, de saját készségeinknek és ambícióiknak megfelelően végezhetik el a kiosztott feladatokat.
Az identitás töredezettsége
A következő előadásban Vince Teréz a 2014-es kelet-ázsiai diákmozgalmakra koncentrálva fűzte tovább a gondolatsort. A Tíz év című hongkongi film is erre a problematikára fókuszál, ugyanis ebben a régióban a saját identitás meghatározása és megvédése abszolút kulcskérdés. De mit tehet egy kínai kulturális eredetű, de nem kínai identitású társadalom a nagytestvér árnyékában? A Tíz év öt filmje nem ad választ a kérdésre, a megélt identitás elvesztésének különböző veszélyeit tárgyalja. Az első film a politikai provokáció alkalmazását állítja középpontba, a második az értékek eltűnését, felhívva a figyelmet arra, hogy tennünk kell azért, ha meg szeretnénk őrizni saját kultúráink darabkáit, a harmadik a nyelvvesztés kérdéskörét taglalja, a negyedik az egyéni védekező akciókat, az ötödik pedig azt mutatja meg, hogy miként lehet a gyerekeken és az oktatáson keresztül megerősíteni az új rendszer hatalmát. Az egy ország két nemzet problematikája hosszú időn át feloldhatatlannak tűnt, azonban úgy tűnik, hogy az utóbbi évek diákmozgalmai képesek valós sikereket elérni.
Demokrácia kicsiben
A konferencia Varga Balázs a Fel nem tett kezek című előadásával folytatódott, amely a Nemzetközi Amszterdami Dokumentumfilm Fesztivál (IDFA) bő tíz évvel ezelőtt elindított demokráciához kapcsolódó projektjére fektette a hangsúlyt. A fesztivál a világ legkülönbözőbb helyeiről pályáztatta a filmkészítőket, csoportokat, hogy erre a tágan értelmezhető fogalomra dokumentumfilm terveket nyújtsanak be, majd ezekből el is készült egy tízszer egy órás sorozat. Varga Balázs ezek közül a 2007-es Szavazz rám, légyszi!-t választotta, amely egy általános iskolai kísérletet örökít meg. Egy Vuhanban lévő iskolában korábban mindig az osztályfőnök jelölte ki az osztálytitkárokat, azonban most megadatott a lehetőség a diákok számára, hogy a három jelölt közül ők maguk válasszák meg az arra érdemes tanulót. A forradalmi kísérlet során természetesen a demokráciai szavazások modelljét vették alapul, így a jelölteknek valódi, három lépcsős kampányt kellet folytatniuk. Először zenéltek, majd vitát folytattak, végül pedig önálló, lelkesítő, meggyőző beszédet kellett tartaniuk. A film olyan alapvető kérdéseket vet fel, minthogy leképezhető-e egyáltalán a demokrácia nagy egésze a kisebb közösségekben? A szülők modellként állnak a gyermekeik előtt a társadalmi berendezkedést illetően is? A különböző irányított demokráciák mennyiben feleltethetők meg egymásnak? A Szavazz rám, légyszi!, ha pontos választ nem is, egyfajta keretet ad ennek a tárgykörnek, felmutatva, hogy milyen dinamizmusok lépnek működésbe a szocializáció során. És mindez feladata is, hiszen a dokumentumfilm nem ártatlan és nem transzparens műfaj.
Új szavak, régi konfliktusok
Pálos György előadása egyrészről összefoglalta az eddig elhangzottakat, másrészről pedig új perspektívát nyitott meg. Az 1988-as évből indultunk, amikor is az akkori fiatalok az oktatás radikális megreformálásáról álmodtak, a forradalmi nyilatkozatba pedig olyan szavak kerültek be, mint az autonómia vagy a szabadságjog. Érezték, hogy ez így nem mehet tovább, óriási remények fogalmazódtak meg, kinyíltak a távlatok, és megszületett egyfajta kollektív naivitás az oktatás függetlenségét illetően. Új oktatási modellek, kooperáción, együttműködésen alapuló iskolák jelennek meg, amelyek a csoportmunkára, a közös tanulásra, a partneri viszony megteremtésére koncentráltak, ezek a fogalmak ugyanis akkor újként hatottak a szélesebb publikum számára. A konfliktus ezekben az innovatív intézményekben elvi szinten legitim, azaz mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyenek saját gondolatai, törekvései, szükségletei. A nézeteltérések tisztázásra rendelkezésére állt az iskolabíróság, amely az iskolapolgárok (szülők, tanárok, gyerekek) vitáinak pedagógiailag helyes megoldását tűzte ki céljául. Az azonban megfigyelhető volt, hogy akármilyen jelentéktelen konfliktus is került a bíróság elé, a felek mindig eljutottak a totalitás problémaköréhez. Ennek kapcsán készült egy televíziós sorozat is, a Konfliktusok az iskolában, amely ezeket az alternatív iskolákat vette górcső alá.
Az emberi lét határai
Nemes Z. Márió Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje köré fűzte Kondiconálás, animalitás, lázadás címet viselő előadását. Az alternatív Budapesten játszódó alkotás már műfaj szempontjából is különleges, hiszen egyszerre rokonítható a melodrámákkal, a családfilmekkel, és az ökohorror fogalma sem áll távol tőle. A Fehér Isten a nem fajtiszta kutyák elkülönítésével egyfajta kirekesztettség-történetet vetít elénk, beemelve a diskurzusba a zoopolitikai problémaköröket is. A rendező allegorikus áthallásokkal át is politizálja az egész filmet, miközben arra a kérdésre igyekszik választ találni, hogy vajon mettől meddig vagyunk emberek, és mikor lehet valakitől megvonni az emberiséghez tartozás jogát. Az animalizálás ennek révén folyamatosan politikai aktusként értelmeződik, az, ahogyan ezek a nem fajtiszta állatok kiszorulnak, egyszersmind egy elvadítási folyamat leképezése is. Érdekes, hogy bár az állatok játszanak főszerepet, a képsorokat gyakorlatilag automatikusan emberi látjuk el jelentéssel, miközben a történések elszenvedői egy bestiális erőszakesemény szorításából próbálnak szabadulni. A film és a zárlat sokértelműsége rávilágít arra is, hogy a művészet és a kultúra hatalmi médiumként használható, azaz általuk lehetséges az alanyok depolitizálása és pacifikálása is.
Közös ügy
Darida Veronika a többi oktatótól eltérően színházi példával illusztrálta az oktatás szerepéről való gondolkodás fontosságát. A Krétaakör, a Káva és az anBlokk társadalmi kutatócsoport 2009-ben útjára indult előadássorozata iskolai történet keretében vizsgálta meg a demokrácia alapkérdéseit, azaz a szabadságot, a tekintélyt, a közösséget, az egyéni és kollektív döntés lehetőségét. Az Akadályverseny keretében az osztályoknak szabadságprojekteket kellett létrehozniuk, amely során egy autoriter és egy liberálisabb tanár konfliktusa bontakozott ki. Összesen tizenkét előadás született, amelyek felépítése alapvetően eltért a hagyományosabb színházi formáktól: az alkotók interjút készítettek a tanárokkal, a diákok számára bevezető foglalkozásokat tartottak, majd a színházi játék után programértékelő beszélgetés keretében vitatták meg a tapasztalatokat. A projekt tehát egyszerre fektetett hangsúlyt a színházi nevelésre és szociológiai kutatásra, miközben rámutatott arra, hogy mennyire fontos a civil társadalomban való aktív részvétel.
A folytatás
Az ELTE BTK programsorozatának következő állomása az április 25-ei Liberalizmus, antiliberalizmus, illiberalizmus címet viselő kerekasztal-beszélgetés a Filozófiai Kollégium szervezésében. „A téma nem szorul magyarázatra. Magyarország ismét ott tart, hogy a liberalizmusról nyilvánosan beszélni maga is politikai tett. Hát legyen az.” – olvashatjuk az esemény leírásában. Hát legyen…
Fotók: port.hu
