ELTEvízió címkével ellátott cikkek

ELTEvízió 50. – Félszáz

Nemcsak a szorgalmi időszak vége a mérföldkő a tavaszi félévben, hanem az ELTEvízió 50. adása is. Frissen és fitten zártuk az évadot: jártunk az ELTE BEAC focibajnokságán, az aerobikon és a sportösztöndíjak területén is tájékozottabbak lettünk. Végül a TÓK kari buliján vezettük le a szorgalmi időszakban felgyülemlett feszültséget. Utolsó adásunkból pedig nem hiányozhat a bakiparádé sem.

ELTEvízió 49. – Páratlan páros 2/2

Május 5. és 8. között rendezték meg a Bölcsész Napokat, ahol a kiváló hangulatú esték mellett sok érdekes programon vehettünk részt. A szórakozás mellett a munkára is maradt időnk, Gergely Istvánnal, a Fák Alatt Zenakarral és a Halott Pénzzel is készítettünk interjút.

ELTEvízió 49. – Páratlan páros 1/2

A héten rendezték meg a Gólyavárban a Tehetség Napot, ahol az érdeklődök több vállakozást és céget ismerhettek meg közelebbről. Ha május, akkor LEN! Illés felfedezte a Civil Falut és kipróbált mindent, ami szembejött vele. A komoly témák mellett azonban sor került egy eLeMen és egy Fish! interjúra is.

ELTEvízió 48. – Buborék a buli!

48. adásunkban a Politológus Műhelynek köszönhetően készítettünk interjút Bombera Krisztinával, aki mesélt nekünk egyetemi éveiről és élményeiről. Karrier Percek rovatunkban megtudtuk, hogy mi is az az Assessment Center, a KCSSK sportnapján megmondtátok nekünk, hogy szerintetek mi a legértemetlenebb sport. A sok újonnan megszerzett tudásra pedig a Bárczi, majd a PPK kari buliján ittunk.

ELTEvízió 47. – Sportos tavasz

Legfrissebb adásunkban a tavaszi fáradtságot próbáltuk legyőzni. Ezért elmentünk a Bárczi sportnapjára, ahol a sportok mellett az esélyegyenlőséggel is foglalkozhattunk. Karrier Percek rovatunkban megtudhattuk, hogyan menedzseljük az életünket és a jövőnket. A mozgást a BEAC-on folytattuk, végül az izomlázunkat két kari bulin próbáltuk levezetni.

ELTEvízió 46. – Kint és bent

Legfrissebb adásunk igen sokszínűre sikerült: érdeklődtünk a street art művészi értékéről, a Bibó István Szakkollégiumról, megtudtuk, miért érdemes az ELTE Iskolaszövetkezetnél munkát keresni. Sport területén is sokat tanulhattunk a héten: bevezettek minket a gerincjóga misztikus világába. Csütörtökön pedig a TÓK Kari Napok lezárásaként a Ladies and Gentlemen buliban kérdezgettünk arról, milyen egy igazi gazdasszony.

ELTEvízió 45. – Párnapszichológia

A héten megnéztük, hogy miért is jó nekünk, ELTE-seknek a négyes metró. Miután beértünk az Egyetemre megtudtuk, hogyan találhatunk magunknak mentorokat a Példakép Program segítségével és lekerültek az álarcaink a Pszinapszison. Az ÁJK felezőjén megérdeklődtük, hogy szerintük abban a bizonyos pohárban, hogyan is áll a víz szintje, a hosszú hetet pedig egy párnacsatával vezettük le.

Megszűnnek a felvételi jelentkezési lapok

Papír formában legalábbis. Jövőre már csak online lehet felvételizni.

ELTEvízió 44. – A végtelenbe és tovább!

Legújabb adásunkban találkozhattok szuperhősökkel és hercegnőkkel - de nem csak a bölcsészbulin -, kipróbáltuk a négyes metró alternatíváit és megtudhattuk, milyen az igazi, karizmatikus kézfogás.

Mutasd a kolid!

Kollégiumi rovatot indít az ELTEvízió!