Paranormal Activity II.
Akár igaz is lehetne a legújabb kézi kamerás horror film: a Paranormal Activity. Szinte magam is kezdtem elgondolkodni azon, hogy vajon igaz történetet láttok-e? Az alkotók bizonyosan ezt szeretnék elhitetni a nézőkkel: a film elején megköszönik a rendőrségnek a történet filmtekercseit, sőt a mozi végén az elhunyt két főszereplő emlékének ajánlják a művet. Tényleg lennének ilyen paranormális jelenségek?
Jubileumi könyv- és fotókiállítás az ELTE ÁJK-n
Október 18-án nyílik meg A jogi kar professzorainak hozzájárulása a hazai jogtudomány fejlődéséhez 1667?1948 című időszakos könyvkiállítás az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Egyetem téri épületének előcsarnokában.
Javorca ? Minden ami az Útikönyvekből kimaradt!
E név sokaknak semmi vagy vajmi keveset mond. Javorca egy eldugott kicsiny templom, melyet a 16. osztrák-magyar hadsereg katonái emeltek 1916-ban az I. világháborúban elesett bajtársaik emlékére.
VII. Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál
Kevesen tudják, hogy az Őrség vidékén nem csak a nemzeti parkok tartoznak a látványosságok közé, hanem a tök termesztésének is komoly hagyományai vannak. Akárcsak annak a Tökfesztiválnak, mely idén hetedik alkalommal, október 8. és 10. között mutatja be a térség jellegzetességét. A gasztro-turisztikai programokat felvonultató Őrségi Tökfesztivál színvonalát az is mutatja, hogy 2007-ben elnyerte a Nyugat-Dunántúli turisztikai régió ?Kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye? címet.
Jegyvásár: Trükk
A Gólem Színház nagy fába vágta a fejszéjét. Egy sztereotípiákkal és történelmi eseményekkel terhelt társadalmi diskurzusból kilépve, a zsidó kultúra friss, cool arcát szeretné bemutatni. A társulat célja, hogy az új generáció hangját hallassa és bemutassa, hogy a tragikus múlt mellett, létezik egy pozitív, jövőbe tekintő megközelítés is.
Zenéljünk együtt ma!
A Zene Világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva spontán örömzenélésre várják a szervezők a budapestieket. A kezdeményezéshez idén Európa Kulturális Fővárosa, Pécs is csatlakozott.
Ünnepeljük, hogy még mindig ébren vagyunk! - A kávé világnapja
Ma, október elsején másodszorra ünnepeljük a Kávé Világnapját. Mivel szeretjük a kávét, megemlékezünk erről a jeles napról.
Ligeti György interjú
Ligeti György. E név hallatán vajon ki jut eszébe sokatoknak? Híres magyar zeneszerzőnk, aki ezt a nevet viselte anno? Avagy egy kissé érces hangú, kócos srác, aki a ?agar zenekar több dalában is énekel? Akik az utóbbira tippeltek, azoknak gratulálok a helyes válaszhoz - ám rendhagyó módon Gyurival nem a ?agarhoz fűződő kapcsolatáról fogunk most beszélgetni, hanem egy másik szervesen hozzá köthető a gitárpop és a rock elemeit ötvöző zenét játszó együttesről, a Puzzle-ről... a miről?
Gustav Mahler (1860-1911)
2010-ben és 2011-ben is Gustav Mahlert ünnepli a komolyzene-barátok világa. Előbb a nagy szimfonikus zeneszerző, karmester és operaház-igazgató születésének 150., majd halálának 100. évfordulóját üljük e két esztendőben.
Meztelen Igazság a Szépművészetiben
A Gustav Klimt és a bécsi Szecesszió kezdetei 1895-1905 című kiállítás 2010. szeptember 24-től 2011. január 9-ig látható a Szépművészeti Múzeumban.
In Memoriam Agatha Christie
120, 90 és 80. Három szám, mely idén a legjobb krimi-írónőre utal. 120 éve született Agatha Christie, és idén ünnepli 90 illetve 80 éves születésnapját Hercule Poirot és Miss Jane Marple.
Szeretnél utazni a Varázslatos Villamoson?
Harmadjára rendezték meg az Andrássy úton az Évadnyitó Színházi Fesztivált nemrég. Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap miatt amúgy is lezárt utcákat és környező kis tereket, mellékutcákat ezen a napon elfoglalták a bámészkodó emberek. A színes színházi korzón nemcsak a nagy kőszínházak, de a ?kis függetlenek? is jelen voltak, és különböző programokkal, előadásrészletekkel, performance-okkal reklámozták magukat és előadásaikat.
Videó pályázat TáTK-osoknak
Az ELTE Társadalomtudományi Kar a TÁMOP 4.1.2 program keretei között videó pályázatot hirdet a kar hallgatói számára. Olyan ötletes, kreatív maximum 10 perces videókat, rövidfilmeket várnak, melyek témája köthető a társadalomtudományok bármelyik területéhez.
Véget ért az Üvegtigris 3 forgatása
Mint azt korábban megírtuk, idén mutatják be a közönségkedvenc Üvegtigris harmadik részét, melynek forgatását nyáron kezdték és a napokban fejezték be. A film december 16-án kerül a mozikba.
Erkelért szólnak a hangok
Medveczky Ádám karmester, az Operaház örökös tagja így emlékezik Erkelre: ?Az Isten jókedvvel ontotta áldásos ajándékait a Földre az 1810 körüli években. Ekkor született Liszt, Verdi, Wagner, Chopin, Berlioz... és Erkel, a magyar zene halhatatlana, összegzője és korszakalkotó zsenije.?
11. Arc kiállítás ? Ötvenhatosok tere
Idén immáron 11. alkalommal rendezték meg ? most már ? az Ötvenhatosok terére keresztelt téren az ARC kiállítást, melynek fő témája illetve irányvonala idén a hovatartozás. A kiállítás még ma látható, azt bárki ingyenesen megtekintheti.
Budapesti Őszi Fesztivál
A nyárnak ugyan már vége, de fesztiválokból ősszel sincs hiány. Jó példa erre az ? immár 19. alkalommal ? október 8-ával kezdődő Budapesti Őszi Fesztivál, ami egészen október 17-éig számos érdekes és szórakoztató programmal kecsegtet.
Mr. Nobody
Jaco van Dormael 13 éve nem rendezett filmet. Baljós szám? Lehet. Ugyanis nagy fába vágta a fejszéjét legújabb munkájával, a multikulturális koprodukcióban készült Mr. Nobodyval, amit drámaként, fantasyként és sci-fiként is emlegetnek.
Erkel, Mahler és Liszt belvárosa
Idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ez előtt született, 2011 pedig Liszt Ferenc-bicentenárium. Ezen jeles évfordulók alkalmából indul útjára szeptember 5-én az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa rendezvénysorozat.
10 dolog, és még több, amit megtettünk a Szigeten
Örültünk az idén bevezetett Sziget-kártyának, az elképesztően változatos ital- és ételkínálatnak, ám a szigethangulat mellett azért még mindig a koncertek miatt megyünk. Legnagyobb csalódás idén a Party Aréna ?méretezése? volt, kis híján tömeghisztéria alakult ki a környékén párszor, mivel jócskán többen voltak kíváncsiak egy-egy oda szervezett fellépőre. Jöjjön akkor a 10 pont, amit kipróbáltunk.
| « Előző | 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 | Következő » |