Idén immáron 11. alkalommal rendezték meg ? most már ? az Ötvenhatosok terére keresztelt téren az ARC kiállítást, melynek fő témája illetve irányvonala idén a hovatartozás. A kiállítás még ma látható, azt bárki ingyenesen megtekintheti.
Bevallom túl sok háttér-információval nem rendelkeztem sem az elmúlt években, sem pedig idén, mielőtt kilátogattam volna szeptember egyik napsütötte délutánján megtekinteni a családunkban csupán ?plakát kiállítás?-ként emlegetett rendezvényre. Nem éreztem sem szükségét, hogy tudjam, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, és az sem túlzottan érdekelt, hogy mi a fő témája a plakátoknak. Jó időtöltésnek bizonyult eddig bármely évben, mikor kimentünk. A plakátok viccesek, színesek, ötletesek. Idén ez egy kicsit másképp volt. Először az egyik ismerősömtől hallottam, hogy menyire találó egy-egy plakát témája és, hogy valóban a társadalom egészét érintő kérdéseket feszeget. Az idei ARC kiállítás témája, mint ahogy a bevezetőben is írtam, a hovatartozás. Ez gyakorlatilag bármit jelenthet. A szervezők már a kiállítás témájának nyilvánosságra hozatalakor igyekeztek leszögezni, hogy valóban bármi belefér a szó értelmezésébe. Tehát pl. társadalmi, földrajzi, szakmai, sőt akár közösségi vagy vércsoport szerinti értelmet is tulajdoníthatunk. Maga a kérdés, amelyre a pályázók igyekeztek választ adni így hangzott: ?Hová tartozol? Nemzet, osztály, család, haverok, vércsoport, munkahely, klub, közösségi portál? Melyek azok a virtuális vagy valós terek, és főleg közösségek, amelyekben jól esik otthonosan mozogni? Vagy mindegy, hogy hol, hisz a legjobb egyedül? A virtuális térben és a való életben felvállalt szerepeid, személyiséged között milyen eltérések mutatkoznak? Ki vagy te mint kommentelő, blogíró, közösségi oldal felhasználó?? És mint minden évben, úgy idén is voltak egyéb témák: leszokás a dohányzásról, hogyan tehetünk a szegénység ellen, és mit jelent egyszerre EU-polgárnak és magyarnak lenni. Első benyomásom az volt, miután már néhány plakátot megtekintettem, hogy rettentő nagy hangsúlyt fektettek a szegénységre és a mostanában igen nagy népszerűségnek örvendő facebook-ra. Jómagam is facebook-felhasználó volnék, bár mégsem tartom magam megrögzött lájkolósnak (erről a szóról egyébként egy értelmezést is olvashatunk. Lájkol: ts. ige. 1. Tetszést nyilvánít vmi felé, ami ízlésének, felfogásának megfelel, kellemes hatással van rá. ~ anyukád főztjét. 2. :-) ). Az én kedvenc képem is a facebook-hoz kapcsolódik. Jellemző módon egyébként ez előtt a plakát előtt álltak a legtöbben. Ezen olvasható különben az új magyar ige jelentése is. A kép a maga fehér háttérével kellőképpen semlegesnek és közömbösnek minősülhet a többi igencsak színes kreálmány között, azonban közelebbről megnézve a sok kis kép és kifordított arculatú magyarázatok épp a témája és a mondanivalója miatt lehetnek érdekesek ? feltételezve persze azt, hogy a közönség tagjai meg is értik, hogy mit akarnak ezzel üzenni a kép készítői. A prioritások címet viselő kis kép lopta be leginkább a szívembe magát: a ma generációjának a farmevill inkább fontosabb, mint hogy a barátaival legyen... Tovább haladva, még sok a facebookhoz kapcsolódó plakáttal találkoztam. Nyilvánvaló számomra, hogy a ?Isten lájkold a magyart!? felkiáltású kép lehetne az abszolút kategóriagyőztes. A fonalat követve érkeztem el a kis piktogramokkal jelképezett tevékenységek, az ún. Virtuális valóság c. plakátig. A jelenkor embere nyilvánvalóan már mindent a számítógép előtt ülve intéz el (talán még a wc-re is magával viszi) és így teremt kapcsolatot, így szórakozik vagy épp így szakít a kedvesével, mint ahogyan azt itt is olvashattam. Még egy érdekesség: később olvashattam egy felhívást, mely szerint ha valaki az idei ARC kiállításon fényképezkedik, majd a képet feltölti a facebookra, a legtöbbet lájkolt kép készítője értékes nyereményben részesül. Érzésem szerint a plakátok másik fő témája a szegénység volt. Több olyan kép is megtekinthető, amely valóban reálisan mutatja be a hajléktalanok helyzetét. Kezdve a ?20 Ft-ért semmibe vehetsz!? képtől ? mely egyébiránt kategóriagyőztes lett ?, egészen a Csepelsziget c. képig, amely egy koszos fotelt és matracot ábrázol, a háttérben nyilván a tárgyak gazdájával egyetemben. Ebben a témában nekem a Mastercard reklámot kifigurázó plakát tetszett a legjobban. Főszereplőnk jelen esetben épp azt magyarázza, hogy a számára fontosnak tartott dolgokért mennyi mindent kell megtennie. Pl. cigaretta: 1 óra koldulás, egy nagyon meleg téli sapka: 12 óra kukázás, egy igazán jó olvasmány: felbecsülhetetlen. Minden másra pedig ott a pokróc. További kategóriaként a dohányzást jelölték meg a szervezők és erre is szép számmal érkezett pályázat. Ezek között a ?Szabadítsd fel magad? c. plakát volt igazán sokatmondó. Jómagam ugyan nem dohányzom, a környezetemből azonban sokan. A női magazinok hasábjain találkozhattunk már effajta teszttel. Mit teszel felkelés után? Mit teszel miután beérsz a munkahelyedre? Mit teszel miután megcsókolod a barátodat? A kérdésektől számos úton juthatunk el ugyanahhoz a válaszhoz: cigizek. A kiállításnak egyik gyöngyszeme a ?Szabadon? címet viselő plakát, a nagy port kavart Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kifigurázása. Első ránézésre egyáltalán nem lehetett megmondani, hogy maga a plakát van összefirkálva vagy ez maga a plakát. De egy bámészkodó társam a sok kíváncsi tekintetnek hála elmagyarázta, hogy ez a kép már eredetileg is így nézett ki, azonban pont azért készült így, hogy bárki ráírhasson amit akar. Ugyanis, mint ahogy azt a plakát is jelezte, a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához ? így ahhoz is, hogy a NENY-t véleményezze? A kiállításról természetesen az állat- és természetvédelem sem hiányozhatott. Ezt az irányvonalat képviselte az ?Egy százalék? elnevezésű plakát, mely a Hosszú életű tiszavirágokért alapítványt helyezte a középpontba. A kifordított jelentésű plakát valójában egy tényleges problémára hívja fel a figyelmet: akiknek igazán szükségük van az adó 1%-ára, azoknak nem telik óriásplakátra. Az állatvédelem témájában nyilvánvalóan a Noé Állatmenhely plakátja jeleskedik, mely egy kivert kutyakölyköt és egy csecsemőt ábrázol egy kartondobozban, mellette a felírat: Te képes lennél? Egyetlen plakátot emelnék ki még a sorból, a tejes plakátot. A kép címét sajnos nem tudom megmondani, mert épp a felirat előtt helyezkedett el a rendkívül találékony tejautomata, bár már rajta volt a papír, mely szerint nem működik. A mai rohanó világunkban elengedhetetlen az egészséges táplálkozás és ebbe a tej tökéletesen beleillik. A kép maga is ezt üzeni: ?Nem számít ki vagy, a tej jót tesz neked.? Pálinkás ViktóriaELTE Online A képek Pálinkás Viktória munkái.

