Mr. Nobody

Jaco van Dormael 13 éve nem rendezett filmet. Baljós szám? Lehet. Ugyanis nagy fába vágta a fejszéjét legújabb munkájával, a multikulturális koprodukcióban készült Mr. Nobodyval, amit drámaként, fantasyként és sci-fiként is emlegetnek.  

Erkel, Mahler és Liszt belvárosa

Idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ez előtt született, 2011 pedig Liszt Ferenc-bicentenárium. Ezen jeles évfordulók alkalmából indul útjára szeptember 5-én az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa rendezvénysorozat.  

10 dolog, és még több, amit megtettünk a Szigeten

Örültünk az idén bevezetett Sziget-kártyának, az elképesztően változatos ital- és ételkínálatnak, ám a szigethangulat mellett azért még mindig a koncertek miatt megyünk. Legnagyobb csalódás idén a Party Aréna ?méretezése? volt, kis híján tömeghisztéria alakult ki a környékén párszor, mivel jócskán többen voltak kíváncsiak egy-egy oda szervezett fellépőre. Jöjjön akkor a 10 pont, amit kipróbáltunk. 

Viszlát, Kispál!

A Sziget mínusz első napján mintegy 45 000 rajongó búcsúztatta a Kispál és a Borzot. A zenekar valamivel kevesebb, mint három órán át zenélt, sztárvendégekkel, táncosokkal, konfetti felhővel, vonósokkal, tehát mindennel, ami egy búcsúkoncerten ?kötelező?. Az ELTE Online ott járt a pécsi csapat utolsó fellépésén.  

10 dolog, amit érdemes kipróbálni az idei Szigeten

Összegyűjtöttünk nektek néhány ötletet, amit kár lenne kihagyni augusztus 9. és 16. között a Sziget Fesztiválon. Mi kipróbáljuk és várjuk a ti beszámolóitokat is az eredményről. Valamint, hogy szerintetek mit felejtettünk ki a felsorolásból. 

Énekeljük el azt, hogy vége...

Augusztus 9-én, a Sziget mínusz 1. napján egy könnyűzenei korszak fog lezárulni. 23 év aktív zenélés után hazánk egyik legsikeresebb, beskatulyázhatatlan stílusú együttese, a pécsi Kispál és a Borz ad búcsúkoncertet. Alábbi cikkünkben egy zenés-színes-szagos összefoglalót olvashattok a zenekarról. 

És még egy program...

Nyár, a fesztiválok és táborok évszaka. A úti csomag összepakolva, a nagy hátizsák felcsatolva. Mindenki megy az országnak arra a részére, ahol számára jó program ígérkezik. A program esetünkben a Református Egyetemi Gyülekezetek Nyári Tábora, ami Domaszéken, augusztus 16-21 között kerül megrendezésre. Czagány Gáborral, szegedi egyetemi református lelkésszel, a tábor szervezőjével beszélgettünk.

Művészetek Völgye 2010

Azt hiszem érdemes pro-kontra listákat írni. Na nem azért, mert bármi is kideríthető belőle, hanem mert poén. Jó, a kókuszos kekszről egyszerűbb, mint két nap eseményeiről a Művészetek Völgyében, és talán a keksz esetében igazságosabb is? 

?...jelen van az underground kultúra iránti igény?

  ? emeli ki Rácz Attila utolsóként beszélgetésünkben. A VI. kategóriás együttesek, színházak körül lassan kirajzolódik a helyzet. Rácz Attilával, a Hólyagcirkusz alapítótagjával próbáltuk értelmezni a problémákat és egyben a pénteki sajtótájékoztató óta történt eseményeket számba venni.  

Finita?

Bozsik Yvette Társulat. Közép-Európa Táncszínház. Flórián Műhely. Merlin Színház. Szegedi Kortárs Balett. Hólyagcirkusz Társulat. Mozgó Ház Társulat. Szputnyik Hajózási Társaság. Pintér Béla és Társulata. Tünet Együttes. Artus. Frenák Pál Társulat. Mu Színház. Stúdió K. Tűzraktér. Zsámbéki Színházi Bázis. Közép Európa Táncszínház. Finita la Commedia. 

Nemzetközi kavalkád, fergeteges koncertek

Több száz külföldi fiatal, tematikus bulik és olyan csapatok ingyenes koncertje mint Goran Bregović, Russkaja, Péterfy Bori és a Love Band, Heaven Street Seven, Besh o droM, Brains vagy Big Daddy Wilson. Hogy hol és mikor? Hát Pécsett az ICWiP-en, július 24-től!

Teátrum nyáron? Az ELTE Online színházfeszt-kalauza (akár) stopposoknak (is)

Július közepén jócskán belevágtunk már az uborka-, strand- és a fesztiválszezonba ? utóbbi alatt pedig nem csupán a zenei fesztiválokat kell értenünk, hanem jónéhány nagyszabású kulturális rendezvénysorozatot is. Összeállításunkban a július-augusztusi színházi fesztiválok körmére néztünk.  

EFOTT, azaz az év egyetemi bulija

Tűző napsütés, gyönyörű tavak, szuper koncertek, hallgatók az ország minden szegletéből – röviden így lehetne összefoglalni az idei EFOTT-ot, melyet a Pécs melletti Orfűn rendeztek meg. Ha viszont a részletekre és néhány exkluzív információra is kíváncsi vagy, mindenképp olvasd el beszámolónkat a fesztiválról!

Netán Metál?

Hegyalja utolsó napja pont olyan volt mint a szalagavató a gimiben. Mindenki várta, de mikor eljött, szomorúak lettünk.

40% - Hegyalja 2. nap

Nem, a címben szereplő 40% nem az elfogyasztott italok átlag foka, hanem örömmel jelentem: az első két nap statisztikája szerint ennyivel csökkent a keletkezett hulladék mennyisége a tavalyihoz képest a ZöldRe Poharak miatt. Hegyaljáról jelentjük!

Elcsendesült a Rockmaraton

 A nulladik és az utolsó utáni napot is beleszámítva kerek egy héten át szólt az élő rockzene a Pécs melletti Malomvölgyi Arborétumban. A tízedik születésnapját ünneplő fesztivál idén közönségrekordot döntött.

Már csak néhány nap és EFOTT!

Végre egy fesztivál, ami kifejezetten Nektek szól! Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója visszatér a gyökerekhez, és ismét Baranya festői tájaira látogat. Visszaszámlálás indul: Július 13. és 18. között EFOTT, Pécsett illetve Orfűn! 

Lehull a lepel az Üvegtigris 3 női főszereplőiről!

Nem titkolóznak tovább: az Üvegtigris 3 női szereplői Szabó Erika, Pikali Gerda és Ruttkay Laura lesznek.  

Az ELTE Online videója a VOLT Fesztiválról!

Az ELTE Online idén is kint járt a VOLT Fesztiválon. Ezúttal az utolsó napról, szombatról készítettünk nektek videó-beszámolót.  

Beindult a Sound

Eltelt a Sound első napja. Bár nem volt telt ház, és az egyik koncert el is maradt?, zseniális volt a Colorstar és Barabásék, a Pet Shop Boys hozta, amit a közönség elvárt tőle és a kis színpadoknál bárhol belefuthattunk egy jó buliba.   
« Előző 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Következő »