A színház varázs, mely átalakít
Az ELTE TÓK Proscenion Drámaszínpadának indulásáról, darabjairól, jövőjéről kérdeztük Kati Gábor társulatvezetőt, Lehmann Miklós elnökségi tagot, és két színészt, Bischof Barbarát és Széll Márkot.
Capone jó ember volt, mindig adott borravalót…
Március 23-án telt ház előtt mutatta be az ELTE ÁJK Perjátszó Köre (PK) Al Capone Akta című perjátékát. A darab címszereplőjével és forgatókönyvírójával, Berecz Sándor joghallgatóval beszélgettünk.
Kurt Vonnegut vezetett a reklámhoz
Művészettörténetből diplomázott, ám Vonnegut eltérítette: marketingkommunikációs szakember lett. Körösvölgyi Zoltánt, az ELTE BTK oktatóját pályájáról, munkaerőpiacról és művész mozikról kérdeztük.
Fekete hattyú
A Fekete hattyút megelőzte a híre, ugyanis Natalie Portman minden lehetséges elismerést besöpört a vásznon való teljes átalakulásáért.
Kultúra és Kritika a FUGÁban
Egyetemista internetes kritikai fórum bemutatkozása és könyvbemutató az építészek kulturális csarnokában február 22-én.
Hongkongi napló 3. A nyúl éve
2011 a Nyúl éve. Bár Hongkong egy hihetetlenül modern, 21. századi város, a helyiek életét mégis több ezer éve a hold mozgását követő hold-naptár irányítja.
Figaro házassága
"Operák, amiket látni kell" sorozatunk második része.
A király beszéde
A díjesővel bíró filmek vagy kellemes meglepetést vagy csalódást nyújtanak. A király beszédét illetően legtöbben az előző mellett voksoltak.
Bárki jelentkezhet, akinek "Babits könnyezik a stílusán"
Február 3-án jelent meg a Pesti Bölcsész Újság Szépirodalmi különszáma. A megjelenés tiszteletére állófogadást rendezett a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata.
Lectori salutem! Megjelent az ECloga 3. száma
Hogy mit is rejt ez a cím pontosan? Az ECloga az Eötvös József Collegium diákságának hivatalos folyóirata, mely valamikor 2010 májusában látta meg először a napvilágot.
Liszt 2011
A Haydn és az Erkel-Mahler év után 2011-ben Liszt bicentenáriumot ünneplünk. Az ünnepi évet január 22-én nyitották meg a MÜPA-ban. Lássuk, mit is tartogat a Liszt-év!
Tropicarium rulez!
Mesés utazás a magyar fauna világába, a Vörös-tengerhez és az Amazonashoz a 33-as busszal. A Tropicarium nem csak biológus-hallgatóknak és tízéveseknek nyújt felejthetetlen élményt.
Öt éves a Perjátszó Kör
2010-ben ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját az egyetemünk jogi karán működő Perjátszó Kör. Ennek és őszi sikereik alkalmából visszatekintünk az elmúlt félévükre és a jövőbeli tervekre.
Mediterrán tájakon
Már nálunk is látható a Szerelem, pasta, tenger című film. A film Bariban tarolt, de a nemzetközi filmfesztiválok zsűrije mellett talán a magyar közönség is megkedvelheti.
Művészet vagy politika?
Február 1-jén Wessely Anna szociológus a Kortárs Művészeti Szabadegyetem programsorozatának részeként tartott előadást a művészet és a politika lehetséges viszonyairól a Gólyavárban.
Spiró Tavaszi Tárlata az ÉS-Kvartett étlapján
Január utolsó szerdáján kezdetét vette az ÉS-Kvartett idei évada.
Au-pair kaland külföldön -tippek, tapasztalatok
Sokak számára talán ismeretlenül csenghet a francia kifejezés: au-pair.
Roots & Routes: tehetségeket keresnek
Az előző évekhez hasonlóan az idei évben is újabb 12 napos nyári tréningsorozatot szervez a Roots & Routs tehetségkutató program.
Tehetségek új utakon - Roots & Routes 2010
Sokfelől hallani manapság, hogy Európa kulturálisan feldarabolódott, nincsen már kollektív identitás. Ennek az úttörő kezdeményezésnek célja, hogy megmutassa: különbözőként is lehet együttműködni.
Tamara Drewe
Azt mondják, hogy egy igazán kis faluban semmi nem maradhat titokban. Nos, ha meg szeretnénk erről bizonyosodni, érdemes megismerkednünk Tamara Drewe kalandjaival.
Magyar Kultúra Napja
Tárlatvezetéssel, színházi különszámmal, Lánchíd-sétával, rendhagyó emlékesttel, koncerttel és filmvetítéssel emlékeztek meg Budapest több pontján is a Magyar Kultúra Napjáról.
Filmbe zárt géniusz
Sokat vártunk, mire megnéztük 2010 legjobb külföldi filmjét, a Szemekbe zárt titkokat, de megérte.
Új Eötvös - pont
Megújul az ELTE ÁJK jegyzetboltja! A jogi kar hírnevéhez, rangjához méltó könyvesbolttal várja a hallgatókat, az oktatókat és a téma iránt érdeklődő "civileket" is.
| « Előző | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 | Következő » |




