16
cikk
Szeptember közepétől ismét ‘telt házas’ csoportokkal rajtolnak el a TRX, kettlebell és funkcionális köredzések a BEAC Sporttelepen. Most még nem késő megváltanod a bérletedet!
A Budapesti Labdarúgó Szövetség és a budapesti egyetemi hallgatók szervezésében október elején a fővárosban 10 együttessel indul útjának az első Magyar Egyetemi és Főiskolai Futsal Bajnokság.
Ősszel Belgrád és Madrid felé veszi az irányt a Sajben Marcell vezette egyetemi társaság, akik 6 sportágban mérik össze erejüket külföldi hallgatótársaik ellen.
Veretlenül, 34 lőtt és 2(!) kapott góllal nyerte meg a győriek csapata a kilenccsapatos tornát, amelynek csoportküzdelmei során a házigazda ELTE-s csapatok csoportharmadikként zártak.
A gólyatábori turnét követően sportos rendezvényeken és a sportszervezők által koordinált edzéseken mozgatnak meg Benneteket Pulay Szilviék!
Újítással készülnek az ELTE-BEAC spinning-esei az új tanévre: az évszakbérletnek köszönhetően még a vizsgaidőszakokban sem maradtok edzések nélkül.
Két ligában közel 30 csapat 350 aranylábú játékosa méri össze tudását hétről hétre a világ egyik legmennyeibb fociligájában.
Testközelből élveznéd nemzeti válogatottunk vb selejtezős mérkőzéseit? Jelentkezz augusztus 10-ig és már a csehek elleni barátságos meccsen besegíthetsz!
A hazánkat képviselő 130 egyetemi olimpikon ünnepélyes fogadalomtételére június 28-án ELTE Aula Magna dísztermében kerül sor.
Június 24-én ünnepélyes keretek között adták át a 2013/14-es tanév sportösztöndíjait.