82
cikk
A rangos zenei díjátadót február 12-én tarják Los Angelesben, az est házigazdája James Corden lesz. Az idén 59. alkalommal kiosztott díjakat 84 kategóriában ítélik oda a Staples Center-ben.
A legelső smiley jel, melyről tudomásunk van, a trencséni levéltár egyik 17. századi, latin nyelvű dokumentumán található, s a város akkori jegyzője rajzolta egy elszámolás alá. Ján Ladislaides ezzel azt jelezte, hogy mindent rendben talált.
Egyelőre ismeretlen okok miatt távozik posztjáról Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, márciustól Maruzsa Zoltán lép a helyébe.
A felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők középiskolai bizonyítványában a kötelező matematika, magyar, történelem és idegen nyelv tárgyak eredményei mellett egy természettudományos tárgy osztályzatát is figyelembe veszik a pontszámítók.
A tejcukor-érzékenység jellegzetes tünetei közé tartozik a hasfájás, görcsök, hasmenés és puffadás. Ezek a tünetek egy felmérés szerint minden negyedik magyart érintenek, azonban egyes ázsiai országokban a lakosság 90%-a is laktózérzékeny lehet.
Michael De Luca producer mellett Anthony McCarten dolgozik annak a filmnek a forgatókönyvén, amely a Beatles énekese és felesége kapcsolatát mutatja majd be.
Az erdélyi kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alakját, a Helikon folyóirat egykori munkatársát életének 64. évében érte a halál.
A sport igen dinamikusan fejlődő ágazat, és a felsőoktatásnak is tartania kell az iramot, ezért hamarosan változások lépnek érvénybe a testnevelőképzésben.
A szótár teljes tartalma felkerült a világhálóra, ingyenesen elérhetővé és kereshetővé vált online.
Diana szobra húsz évvel a hercegnő halála után fiai, Vilmos és Harry herceg megbízásából készül. Az emlékmű a hercegnő korábbi rezidenciájának, a Kensington Palotának a nyilvános kertjében áll majd, és egy szóvivő elmondása szerint hamarosan el is kezdődnek a munkálatok.