ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Gyerekek, nők, férfiak – Ilyen volt az idei Pszinapszis
    • Ismerd meg a szabályokat, és játssz tudatosan! – Munkaerőpiaci pókerjátszmák
    • Flo Rida az EFOTT sztárvendége!
    • „Hidakat kell képeznünk az egyetemi szereplők között” – Varga Réka és csapata az ELTE Hallgatói Önkormányzatának élén
  • Kultúra
    • 5 érv amellett, hogy idén nyáron olvass Simon Stålenhagtól
    • Mitológia Miyazaki filmje, a Ponyo mögött
    • Isten fia, a rock és a hippik – Jézus Krisztus szupersztár
    • „Szivemben bizony kín dult, / mikor a vonat indult” – József Attila és Balatonszárszó
  • Tudomány
    • Mestertanári Aranyérmeseink és Pro Scientia díjazottjaink
    • Gyerekek, nők, férfiak – Ilyen volt az idei Pszinapszis
    • Saját és idegen – A VIII. Mathéma konferencián jártunk
    • Kutatásmenedzsment kurzus indul az ELTE-n
  • Sport
    • Napközis nyári cheerleading tábor 2021-ben is
    • Csere Gáspár adta át az idei ELTE sportösztöndíjakat
    • Vívó edzőtábor az ELTE-n
    • Júliusban is az edzések széles választékával vár a BEAC
  • Savaria
    • „Tanuljunk meg jókor lázadni, és merjünk szabadok lenni” – Örkény Istvánra emlékezünk
    • „StudentInnen forschen” – Hallgatói konferenciát rendeztek a BDPK német tanszékén
    • Természet és társadalom – Beszámoló az ELTE SEK Történeti Diákműhely hallgatói konferenciájáról
    • Akinek a modern Szombathely köszönhető – Beszélgetés Éhen Gyuláról
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

4

cikk

Földes Anita

Interjú Czabán Samuval, az ÁJK új HÖK-elnökével

Az ELTE ÁJK újonnan megválasztott HÖK elnökével, Czabán Samuval készítettem interjút – az Új HÖK Mozgalom megalakulásáról, működéséről és jövőbeni terveiről mesélt.

Konferencia a migrációs helyzetről

A Mathias Corvinus Collegium a „The Spring School: Refugee and Asylum Policy in the EU – Current Challenges for Central Europe” című konferenciát és műhelymunkát ajánlja az érdeklődők figyelmébe, amelyet 2016. április 18-22. között rendeznek meg. A konferencia célja a résztvevőkkel közösen megvitatni a kialakult migrációs helyzetet, az eddigi eseményeket, megoldási stratégiákat és a jövőbeli lehetséges következményeket. A jelentkezés határideje 2016. április 13.

Egyre több a látogatója az ELTE életvezetési tanácsadójának

2015 őszén az egyetemi életvezetési tanácsadást az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó, az IK Diáktanácsadó és az ÁJK Diáktanácsadó végezte. Január 1-től indult el a TáTK és a TTK Diáktanácsadója. Az életvezetési tanácsadóban dolgozó pszichológusok személyes élethelyzetekből fakadó – családi, párkapcsolati, életkori – problémák, krízisek esetén támogatják a hallgatókat, valamint az egyetem dolgozóit. A szolgáltatás teljesen anonim és ingyenes.

Gyerekkori amnézia – a csecsemőkor emlékei

Ha a 3-4 éves korunk előtti időszakból szeretnénk emlékeket felidézni, nem járnánk nagy sikerrel. Ez a jelenség, amelynek az adott időszakból származó emlékeink hiánya köszönhető, a tudományban ismert, úgynevezett gyerekkori amnézia.

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat
Zima Richárd (2019)
Krammer Dóra (2019)
Mészáros Márton (2020)
Seres Lili Hanna (2020)
Szövérffy Margit (2020)
Hollós Dominika Kincső (2021)
Palkó Márton (2021)
Tóth Bálint (2021)
Turcsik Réka (2021)

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...