Határidőn túl című új sorozatunkba olyan jól sikerült szemináriumi dolgozatokat, évfolyamdolgozatokat várunk Tőletek, melyeket a leadást és a jegybeírást követően sem szeretnétek a laptopotok legeldugottabb mappáiba száműzni, hanem szívesen megmutatnátok másoknak is – akár az adott kurzuson kívül is. A teljes pályázati felhívást ide kattintva olvashatjátok.
Beke Sára D.: Prikk mennyei útja[1] – Cholnoky László novellájának elemzése
A magyar irodalom egy, a 21. században jelentősen sokat emlegetett témája a szegénység, és annak irodalma és nyelve. Ugyan az erről való diskurzus egy viszonylag új, megközelítéseiben modern párbeszéd, nem szabad elfelejtenünk, hogy az alsóbb társadalmi rétegek életkörülményeivel és létfelfogásával foglalkozó szövegeknek jelentős hagyományuk van hazánkban. Gondoljunk csak a köznép nyelvét felemelő reformkori kezdeményezésekre, vagy József Attila Külvárosi éj című kötetére. Ezek ugyan mind különböző irányból és különböző szándékkal foglalkoznak a szegénységirodalommal, azonban érdemes őket megvizsgálnunk és összevetnünk, hogy részletes képet kaphassunk a népnyelvről és művészetről a különböző korok vetületében.
A szegénység témája gyakran kéz a kézben jár az önkívülettel, alkohol- és szerhasználattal. Ennek is jelentős története van már a magyar és világirodalomban, ennek jó példája a régebbi korokból a bordal műfaja, az ókori görög világban elterjedt Dionüszosz-kultusz. Az önkívület irodalmának későbbi példái már sokkal nyomasztóbbak. A magyar irodalom és a narkotikum egybenállása, az önpusztítás és a mámor esztétizálása csak a századfordulón vált tényezővé hazánkban, ellentétben a nyugattal, ahol ez már régebb óta jelen volt a köztudatban.[2]
Cholnoky László novellisztikája ugyan közel száz éve íródott, mégis a mai napig aktuális problémákat dolgoz fel. Szövegeit gyakran rokonítják Hajnóczy Péter munkáival az alkoholizmusról és hajléktalanságról indított diskurzusaik miatt. A Csáthtal való hasonlóság azonban még szembetűnőbb. Szilágyi Márton Ködlovagok – erős fényben, köd nélkül című összehasonlító tanulmányában kitér a tényre, miszerint Csáth és Cholnoky munkái nagyon szoros kölcsönhatásban állnak magánéletükkel, annak szereplőivel és eseményeivel. [3] Ez máig egy nehezen feloldható és kibogozható párhuzam az irodalomtörténészek számára, hiszen Cholnoky publikálási praxisa[4] korántsem szokványos, főképp nem mai szemmel. Gyakran közölte újra szövegeit kisebb-nagyobb változtatásokkal és/vagy új címmel is. Ez persze nem példátlan a magyar irodalom történetében, azonban nem mondhatjuk, hogy lenne bárki is, aki az önplágiumot ilyen szintre vitte volna. Cholnoky maga is gondosan vezette ezeket a változtatásokat Regényhőseim címmel.[5] Saját szövegeinek újraformálása okán szereplői egymásba mosódnak, az életmű szövegei pedig mintha mind egymásból következnének, attól függetlenül, hogy egy elbeszélés részei-e. Azonban „Cholnoky László önidézései nem a szellemi hanyatlás jeleinek, hanem kompozicionális, sajátosan modern formaalkotó eljárásoknak bizonyulnak, s a címben megjelölt fogalmakkal, az autotextualitás és a medialitás jelenségeivel írásművészetének kardinális elemei ragadhatók meg.” [6]
A Prikk mennyei útja egy húsba vágó, mégis olvasmányos és átélhető novella. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a történet miliője erősen önéletrajzi forrásokból építkezik.[7] A szüzsé dióhéjban ennyi: Prikk, egy látens alkoholista csavargó egyik reggel pénzzel a zsebében ébred, melyhez valószínűleg gyilkosság által jutott. Miközben arra vár, hogy valaki rájöjjön, mit tett, lelkiismeretével folytatott harcában alul marad és megtébolyodik. Őrült látomásainak engedve felakasztja magát. Műfaja, ha átlépjük az epikai kereteket, könnyen rokonítható az analitikus drámával. A konfliktust kiváltó helyzet már megtörtént a novella kezdete előtt, a konfliktus azonban egy személyen belül feszül. Prikk nem bírja elviselni tetteinek lelki következményeit.
A mű pszichológiai szempontból is érdekes: hogyan lehet a bűntudattól szabadulni, vagy hogyan hálózza az be a pszichét és hogyan emészti fel az ép észt. Prikk várja, hogy valaki rájöjjön, mit tett. Szinte vágyakozik a leleplezésre, hiszen ez azt jelentené, hogy nem magának kell szembenéznie a bűnnel, és nem magának kell kiszabnia a büntetést, hanem azt megteszi helyette a törvény és a társadalom. Mikor azonban rájön, hogy ez nem fog megtörténni, menekülésbe kezd önmaga elől. Az alkoholba fut és az öngyilkosságot fontolgatja, azonban túlságosan bonyolulttá teszi még ezt is. Hiszen ha megölné magát, azt úgy kéne tennie, hogy felülértékelje eddigi nyomorúságos életét. Meg kéne bocsátania azoknak, akik megbántották, és méltóságteljes halálnemet kellene választania. A halogatást választja. [8]
Cholnoky jól ért a test és lélek kapcsolatának fizikai ábrázolásához. A testben lakozó lélek és akarat elkülönítése a műben különböző formákban jelenik meg. A test él, csak az akarata halt meg, a szív menni akar valahová, a lélek összeaszalódik. Ezek a plasztikus leírások segítenek jobban megismerni Prikken keresztül a saját materiális és fizikain túlmutató éneink kapcsolatát. Prikk ugyan egy objektív szempontból könnyen antipatikusnak elkönyvelhető karakter, azonban az olvasó hamar közel kerül hozzá. Ez leginkább annak tudható be, hogy könnyen azonosulunk lelki vívódásával, melyet az elbeszélő hangja is elősegít. A narratíva kissé megbízhatatlan, ezért emberi hang. Nagyon közel áll a szereplőhöz, ismeri érzelmeit, szépen, egyértelműen írja le, amit érez vagy lát, azonban előfordulnak helyek, ahol a nyelvi fordulat vagy a bizonytalanság keltése végett használja a „nem tudom”, „valami”, „hogyan” kifejezéseket.
Az átérzést segítik az érzelmek megszemélyesítései is. Ez ugyan egy inkább lírára jellemző technika, viszont szokatlanságában és meglepőségében is jól illik a mű abszurd vonulatához, és a derű, az öröm manifesztációja közelebb hozza az olvasóhoz a hangulatokat.
Cholnoky abszurdja egy lázálom, amely ennek ellenére gondosan meg van konstruálva. A különböző motívumok újra és újra feltűnnek, egyre elvontabb környezetben, a képek passzolnak Prikk lélekállapotához. A megnyugvás keresése ezekben a látomásokban, a szorongás feloldódása a hitben, és csalódás, az elkeseredés mind ezen a szálon fut. A túlvilág megjelenítése nem ornamentikus, növényi elemekben nyilvánul meg, de illatok és tapintási benyomások is csatlakoznak hozzá.
A mű fő motívuma a lopott pénz, melyet Prikk a zsebében hordoz, mely később, a bűntudat növekedésével, a szorongás szintjének emelkedésével egyre nagyobb szerepet kap. Ezt érzékletesen a bankó fizikai megváltozása írja le, nehéz lesz és kemény, nyomja, szorítja Prikk zsebét és szívét. Ezt a pénzt nem költi el, a bűntudata nem engedné, és lassan elkezd ragaszkodni hozzá, hiába éhezik és kerül hallucinációkba.
Egy, a templomban történt képzelgésében úgy érzi, Krisztus majd megvédi, ha felajánl neki valamit. Ekkor adja ki kezei közül a bankót, hogy a vásárban egy mézeskalács szívet vegyen. De a szorongás újra visszatér, a halott üveges szemei a szív tükréből újra Prikkre merednek.
A skizoid elme ábrázolásához Cholnoky már-már toposznak tekinthető motívumot használ, a tükör és üveg képeit. A kirakatüveg, a mézeskalács szív kis tükre, az üveg transzparenciája és törékenysége mind párhuzamba állítható Prikk agyának működésével, még inkább diszfunkciójával. [9]
A műben Prikk visszaemlékszik egy másik csavargóra, aki azt mondta, a halál előtti pillanatban megnyugvás van. Innentől mintha ő is ezt a megnyugvást keresné és abban látná meg a bűntudat feloldásának lehetőségét. A káosz és fájdalom innentől már tényleges tébolyba csap át, és végül az öngyilkosság tényleges elkövetéséhez vezet.
Ezek alapján jól látszik, milyen behatóan ért Cholnoky a lélekábrázoláshoz, hiszen tény, hogy az ember valamilyen erős érzelmi behatás után a transzcendensben keres megnyugvást. Természetesen az átélhető leírásban szerepe van az író életrajzának is: Cholnoky László alkoholista volt, a hajléktalanságot is megtapasztalta, és végül saját kezűleg vetett véget életének.
Az egyszerű ember pszichológiája, a képzetlen psziché tanulmányozása egy, a mai napig zajló – és valószínűleg soha le nem záruló – folyamat. Ennek irodalmi szempontól való feltérképezésére talán a legkézenfekvőbb és legcélravezetőbb eszköz a nyelvészet és a nyelv megvizsgálása. Érdemes visszatérnünk a bevezetés témájához, és ahhoz, hogyan jelenik meg ez a Prikk mennyei útjában. „Az egyes alakok labilitása már kulturális és nyelvi beágyazottságukkal tematizálódik. A lelki folyamatokat a nyelvben rejlő lehetőségek szintjén, azok tudatos kiaknázásával képes szemléltetni a narrátor.”[10]
Prikk, a főszereplő, társadalmi helyzeténél fogva tanulatlan ember, erre még rátesz egy lapáttal az alkohollal való kapcsolata. Nyelvi megnyilvánulásai ehhez mérten egyszerűek, erre nagyszerű példa a padra vésett felirat: „IT LAKOT PRIK” (48). A helyesírási hibák és az egyszerű, tőmondatos fogalmazás érzékelteti Prikk szellemi képességeit is. Ezeket gyakran váltják fel egyszerűbb hangi elemek, az áriafütyörészés és a dudorászás jellemző zajai a novellának.
Azonban ez nem az ő hibája. A novella sok esetben mutatja meg, hogy a főszereplő ki van taszítva a társadalomból. Legérzékletesebben talán a rendőrrel való találkozás mutatja ezt meg. Az a hely, amely Prikk számára egyedül jelentette az otthont, a privát szférát, elvész, és bár az előzőleg leírt mondatával már le is mondott róla, a saját kiindulásból való elhagyás méltóságát sem kapja meg.
Úgy gondolom, ha létezik az irodalomnak funkciója, az ez kell, hogy legyen: beszélni azokról, azok helyett, akik nem tudnak magukról szólni. Erre nagyon jó példa Cholnoky László, hiszen ő korát megelőzően kezdett el – valószínűleg saját tapasztalatai okán – a szegénységről írni. Emiatt tartom őt és munkásságát a mai napig relevánsnak, olvashatónak, sőt, taníthatónak is. Érdemes lenne többet foglalkozni vele, hiszen, mint ahogy már említettem, az 1917-ben felvázolt problémák a mai napig aktuálisak.
Felhasznált szakirodalom:
Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja; Ritter von Toggenburg utolsó csalódása, Bp., Osiris, 1999, 24–56. Online forrás = https://mek.oszk.hu/01900/01953/01953.pdf
Domokos Mátyás, Mennyei út – a Pokolból. Vár ucca tizenhét, 1997/3, 161–165.
Fábián László, Kalandok az „énebb énhez”. Cholnoky László mennyei útja. Vár ucca tizenhét, 1997/3, 184–188.
Hegedűs Réka, Önidézet és medialitás Cholnoky László prózájában, It, 2015, 467–468.
Nagy Beáta, Az önkívület szecessziós regénykaraktere (Cholnoky László: Prikk mennyei útja), Veszprém, 2016, 43–54, (Topos 5).
Szilágyi Márton, Ködlovagok – erős fényben, köd nélkül. Tiszatáj, 1991/6, 81–84.
Egyéb irodalom:
Nagy Beáta, A hangulat téralkotó funkciója, Veszprém, 2014, 198–211 (Topos 3).
Nemeskéri Erika, Cholnoky László, Bp., Akadémiai, 1989.
Wirágh András, Az első és egyben az utolsó – a Bertalan éjszakája. (Cholnoky László publikálási praxisa 5.), ItK, Bp., 2019/2, 197–209.
[1] Az elemzés alapjául szolgáló kiadás: Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja; Ritter von Toggenburg utolsó csalódása, Bp., Osiris, 1999, 24-56. Online forrás = https://mek.oszk.hu/01900/01953/01953.pdf
[2] Szilágyi Márton, Ködlovagok – erős fényben, köd nélkül. Tiszatáj, 1991/6, 81–84.
[3] Szilágyi Márton, Uo.
[4] Bővebben erről: Wirágh András: Cholnoky László publikálási praxisa (tanulmánysorozat), Irodalomtörténeti Közlemények
[5] Cholnoky László, Regényhőseim, Vár Ucca Tizenhét 1997/3., 46.
[6] Hegedűs Réka, Önidézet és medialitás Cholnoky László prózájában, It, 2015, 467–468.
[7] Cholnoky Lászó életéről és ennek műveire való hatásáról Nemeskéri Erika ír Cholnoky László c. művében.
[8] A Cholnoky által alkotott skizofrén regénykaraktereket gyakran hasonlítják Dosztojevkij, E. T. A. Hoffmann és Edgar Allan Poe vívódó karaktereihez. (Domokos, 1997/3. 161–165. o.; Fábián, 1997/3. 184–188)
[9] Nagy Beáta, Az önkívület szecessziós regénykaraktere (Cholnoky László: Prikk mennyei útja), Veszprém, 2016, 43–54, (Topos 5). Lásd még itt: Nagy Beáta, A hangulat téralkotó funkciója, Veszprém, 2014, 198–211 (Topos 3).
[10] Hegedűs Réka, Uo.
A kiemelt kép forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Cholnoky_L%C3%A1szl%C3%B3_(%C3%ADr%C3%B3)
