Pszichológia PhD-képzés, nem csak pszichósoknak – ELTE PPK Doktori Iskola nyílt nap

Március 24-én tartotta az ELTE PPK Pszichológia Doktori Iskolája a tájékoztató nyílt napját, amihez a válság- és járványhelyzetre tekintettel online csatlakoztak az érdeklődők. Az élő közvetítésről mi is tudósítunk.

Demetrovics Zsolt, a Pszichológiai Doktori Iskola vezetője mondta el a szükséges tudnivalókat a PPK doktori képzéseiről, amit Lengyel Ágnes, az PPK Oktatásszervezési iroda vezetője egészített ki. A Zoomon keresztül „jelen lévő” hallgatóság írásban és szóban is feltette kérdéseit, utóbbit a raise hand gomb megnyomása után. A kezdeti technikai nehézségeket leküzdve az érdeklődők egyöntetűen lenémították a saját mikrofonjukat az esetleges háttérzajok elkerülése érdekében.

Demetrovics Zsolt tájékoztatóját azzal kezdte, hogy az ELTE-n található Pszichológiai Intézet Magyarország legnagyobbika, ahol a legtöbb tudományterületet lefedik a kutatók. Legyen szó kognitív, klinikai vagy éppen gyermekpszichológiáról, a PPK jó lehetőség a hallgatóknak. Ezt a sokszínűséget tükrözi a doktori iskola is.

A jelenlegi doktori képzés 2+2 éves időtartamot ölel fel. Az első két évben még a kutatói tevékenység mellett órákat is hallgat a doktorandusz, a második etapot viszont már teljesen a kutatói munkának szentelheti. Sőt, egyenesen annak is kell szentelnie, ha időben akar végezni. A feszes rendszer miatt maximum egy év csúszás lehetséges.

ELTE PPK évnyitó 2016-ban

ELTE PPK évnyitó 2016-ban

A PPK doktori programjai (a programok teljes listája itt olvasható) nem teszik lehetővé teljes állású munka vállalását párhuzamosan a képzéssel. Részmunkaidő, illetve egyéni vállalkozói státusz azonban nem akadály. A doktori iskola vezetője azonban felhívta rá a figyelmet, hogy „a disszertációig nem olyan egyszerű eljutni”. A doktorandusznak a figyelme jó részét a kutatómunkájára kell fordítania, hogy értékelhető disszertáció születhessen. Alapvetően a hallgatónak kell eldöntenie, hogy mi az, ami a kutatói munka mellett belefér. A doktori iskola egy teljes állású munkahelynek is megfeleltethető, és mint olyan, az első 2 évben 140 ezer, míg a második két évben 180 ezer forint ösztöndíjjal jár havonta. Sikeres védés esetén a friss doktor 400 ezer forint támogatást kap.

Mindez persze az állami ösztöndíjas helyekre érvényes, amiből a PPK-n szerencsére elég sok van. Idén 20 helyet hirdet az intézmény. Az önköltséges helyekről, illetve annak áráról az intézet tájékoztatója szolgál segítségül. Érdeklődői kérdésre, miszerint az államilag finanszírozott és az önköltséges jelentkezés kettőnek számít-e a rendszerben, Lengyel Ágnes elmondta, hogy technikailag igen, tehát két jelentkezést kell leadnia a doktoranduszjelöltnek, viszont egy felvételi beszélgetés lesz. Demetrovics Zsolt hozzátette, hogy egyenesen ajánlott mind a kettőt megjelölni, hiszen a rangsor nem, de a lista változhat időközben. Magyarán akkor is lehetőség van fizetésmentesen részt venni a doktori programban, ha csak önköltségesre vesznek fel minket. A témavezető nyerhet bizonyos pályázatot, hogy a doktorandusza kutatását fizesse valamilyen támogatási alap. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, az kell, hogy a hallgató benn legyen a rendszerben, vagyis célszerű az önköltséges képzést is megkezdeni, még ha akár egy évig passzív is marad az ember.

Dr. Demetrovics Zsolt, dékán és a doktori iskola vezetője

Dr. Demetrovics Zsolt, dékán és a doktori iskola vezetője

Az április 21-én záruló jelentkezéshez elsősorban egy kutatási tervre van szükség, ami egyelőre elég, ha csupán vázlatos. Emellett jócskán növelheti a jelentkező esélyeit, ha már egyeztetett egy témavezetővel. Az, aki ezt a cikket olvasva kapott kedvet ahhoz, hogy a pszichológia doktorává váljon, valószínűleg már csak a jövő évben fog tudni sikeresen jelentkezni. A szakértők tanácsa ugyanis, hogy ne 2-3 héttel a jelentkezés határideje előtt keressük fel a témavezetőt.

A jó hír viszont – a jövőre nézve is –, hogy nem szükséges pszichológusi végzettség a sikeres jelentkezéshez. Minden a kutatási terven múlik, amelyről személyes (idén szinte biztosan online) beszélgetés keretében számol be a jelentkező. A doktori iskola vezetője szerint egyenesen frissítő lehet a tudományos életnek, ha valaki a pszichológián kívülről érkezik erre a területre. Ebben az esetben, ha a tanárok úgy ítélik, a doktorandusznak kijelölnek néhány kötelezően elvégzendő kurzust, ami segítheti a munkáját, pszichológiai diploma híján.

Doctor Of Philosophy

Egy érdeklődő a kérdésére azt a választ kapta, hogy a részvételhez a doktori programban nem feltétlenül kell Budapesten élni. Az órák természetesen a fővárosban lesznek, de a program nem kíván annyit, mint egy nappali tagozatos képzés. Így könnyen abszolválható beutazóként is. A határidőkben a helyzet jelen állása szerint nem lesz csúszás. Az áprilisi 21-i jelentkezési határidő a legszigorúbb ezek közül, ami interneten keresztül történik. A felvételi beszélgetés majd május végén, illetve június elején várható. Döntés július végére lesz, így augusztus elejére minden jelentkezett megtudja, hogy felvették-e a programba – mondta Lengyel Ágnes. Az egyetem és az állam érdeke is az, hogy megkönnyítse a jelentkezők helyzetét ebben az esetben is, szóval esetleges csúszás ennek fényében várható.

Az egyik utolsó kérdés a tájékoztatón arra vonatkozott, hogy az oktatói krediteket ki lehet-e esetleg mással is váltani. A válasz egyértelmű igen. Az intézmény természetesen támogatja, hogy a doktorandusz oktasson, de ha erre nincsenek meg a készségei vagy az igényei, akkor ez kiváltható kutatási kredittel is.

A tájékoztatót tartó PPK-s kutatók egyöntetűen buzdítják az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a PhD-képzésre, amivel az önálló kutatói jövő is megnyílik. Ehhez kínál nemzetközileg is elismert lehetőséget az ELTE, aminek szakmai műhelye a ranglistákon előkelő helyeken szerepel.

A kiemelt kép forrása