Az örök ifjúság halálba torkolló kútja és a félelem mint életmentő szupererő – a MEMO 2019-es utolsó estje

Akár tudománytalan mugliként, akár a tudomány erejével bíró varázslóként korzózol a Wesselényi úton, a Mesterek és Módszertanok Házára rábukkanni kész kihívás – főleg sötétben. A Mágiaügyi Minisztérium hangulatos hivatalosságához hasonlatos hely úgy olvad bele az utca képébe, mint a Foltozott Üst, de ha megtalálod azt kis táblát, amely felhívja a figyelmed, hogy „MEMO”, biztosan örökre az emlékezetedbe vésed  a helyet.  A bejáratnál található függönyön keresztül belépni olyan élmény, mintha most fedezted volna fel az Abszol utat, s ha érdekel a tudomány, a MEMO-s rendezvénysorozat abszolút a te utad. Erről most is egy teltháznyi embertömeg gondolkodott így, akik a karácsonyi díszkivilágításban szerettek volna fényt deríteni az örök élet titkára, vagy legalábbis arra, hogy késleltethető-e, netán visszafordítható-e az öregedés, ahogy közeledik a Megváltó, beváltható-e a halál az örök életre… illetve arra, hogy hogyan tudjuk túlélni azt, ha nem érzünk félelmet. Az interaktív és rendkívül hangulatos estet Joós Andrea és Czikkely Márton vezette.

Miért öregszünk egyáltalán?

A rossz hír az, hogy a Paradicsomból való kiűzetéshez képest még korábbra kell visszamennünk az időben az ok megfejtéséhez, mégpedig oda, ahol az evolúció megszületett, és az élet törvényének egyik fő meghatározójává vált. Dr. Farkas Eszter, a Szegedi Tudományegyetem docense és díjnyertes kutatója azt javasolja, képzeljük el magunk előtt a mobiltelefon-gyártást. Ha van egy olyan konstrukció, amit örökké tudunk használni, akkor azt sosem fogja lecserélni semmi. Az evolúció viszont nem az egyént, nem az egyedet élteti, hanem a fajt fejleszti. Hogy a faj genetikailag fejlődjön, ahhoz szaporodnia kell, melynek során új és új változatok születnek. Ha örökké élnénk, talán nem is lennének gyerekeink? – vetette fel a kérdés Joós Andrea. Az eredeti kérdésre, vagyis hogy miért öregszünk, a közönség soraiból is érkeztek kissé filozofikus vagy praktikus válaszok: például valaki szerint azt, hogy a fiatalok éljenek túl, az evolúció úgy oldja meg, hogy az idősektől veszi el az élet lehetőségét; más szerint növekszik a rendellenesség foka: burokból születünk, a halált követően pedig szétesik matériánk. Dr. Farkas Eszter, aki kutatásának elején szubjektív asszociációkat, gondolatokat gyűjtött arról, mi az öregedés és hogyan nyilvánul meg, hangsúlyozza, hogy a gyakran halált okozó betegségeknek valóban az öregség a legnagyobb kockázati tényezője. Az általa megkérdezettek az idős állapotot a fizikai lassúsággal kötötték össze, vagy olyan pszichológiai tényezőkkel, mint az elmúlás érzékeléséből fakadó szorongás vagy az évek során összegyűjtött fajsúlyos tapasztalatok következtében megszerzett méltóság és bölcsesség. A pozitív oldalnál maradva eszünkbe juthat még a nagyszülők békés megöregedése. Maga a kutató pedig húsz évvel ezelőtt, mikor PhD-hallgatóként az agy öregedésével kezdett foglalkozni, arra gondolt, milyen messze van az még.

Az öregedés biológiai szemszögből; és egy tanács, amit szinte képtelenség megfogadni

Ha biológiai fogalmát szeretnénk meghatározni, a következőképp tesszük: az öregedés az egyednek a túléléséhez és a szaporodásához elengedhetetlenül szükséges élettani funkcióinak a hanyatlását, az idő múlásával való romlását jelenti. Tény, hogy a társadalmak idősödnek, és hogy egyre nagyobb az idős emberek aránya. Ma Magyarországon a várható átlagos élettartam 75-80 év, ami szép, ugyanakkor eltörpül a szinte két emberöltőnyi élethossz-világrekord, a 122 év és 164 nap mellett, melynek szerencsés birtokosa egy francia asszony, Jeanne Louise Calment volt. Az ember csak annak gondolatába is már-már kétszer beleőszül, mi mindenen ment keresztül az asszony a történelem talán lesűrűbb és legviharosabb időszakában, azonban nemcsak kora miatt irigykedhetünk rá joggal. Habár – ugyan ilyet egy idős ember nem tesz – ez az életkor önmagában sem kicsi felvágási lehetőség, Jeanne azt is elmondhatta magáról, hogy Carl Gustav Junggal egy évben született; és mivel Arles-ben élt, ahol Vincent Van Gogh 1888 és 1889 között legtermékenyebb festői éveit töltötte, többször kiszolgálhatta a festőt festékkel és vásznakkal, mivel családi háza egyben művészellátóként is működött. És persze, hogy megkérdezték tőle, mi a hosszú élet titka; amire a választ magunktól is fújjuk, csak be kellene már tartani végre: mindig boldognak kell lenni és nem kell aggódni a hétköznapi dolgokon.

Hogyan vesszük észre, hogy idősödünk?

Dr. Farkas Eszter két csoportra bontotta a szubjektív nézőpontokat. Ami egy külső szemlélő számára feltűnhet, az az arc, amivel mindenki a legtöbbet foglalkozik. Miért is nem lehet kihúzni az éveket a nevetőráncokból, szarkalábakból? A másik a testtartás. Furcsa külső paradoxon és belső összefüggés, hogy ahogyan a szervezet „összeesése” felgyorsul és dől egyre biztosabban romlásba, úgy lassul le és válik egyre bizonytalanabbá a mozgás és a tartás. Amely változásokat pedig mi veszünk észre, azok az erőnlét és a szellemi képességeink hanyatlása. Az öregedés objektív, tehát mérhető jelei közé tartozik például a metabolizmus változása: ez a csípő-, a deréktérfogat és a testtömeg-index szomorú növekedését vonja maga után. A vércukor- és a koleszterinszintünk emelkedik, romlik a szervek működése, épsége: emelkedik a vérnyomás, csökken a tüdő és a vese kapacitása. Az erek meszesedésnek indulnak, az immunrendszer változását pedig az mutatja, hogy csökken a fehérvérsejtek száma. Objektíven mérhető a teloméra hossza is, a kromoszómáé, amelyről később lesz szó.

Gyorsan jársz, tovább élsz – az öregedési szint mérésének módjai

Bonyolult és ijesztő, de pontos és objektív is az a ráta, amelyet ausztrál kutatók számoltak ki a mérhető jellemzőkből, mellyel valóban megmondható, hogy hol tart az ember az öregedés folyamatában. 26, 32 és 38 éves korúak változóinak emelkedését és csökkenését vetették össze, majd ebből született egy hányados. Van ennél azonban egy egyszerűbb módszer is. Önkénteseket kértek meg, hogy sétáljanak, majd ezt különböző szempontok szerint értékelték. A vizsgálatot 45 éveseken hajtották végre, és akik gyorsabban sétáltak, azoknál lassabb volt az öregedésüket jellemző ráta. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a járás tempója középkorú embereknél már árulkodik arról, milyen gyorsan öregszenek. Majd felmerült a kérdés: lehet ezt a kísérletet a szellemi képességek öregedésének mérésére használni? Kiderült, hogy ugyan a járás tempója és az agy térfogata között nem egyenes az összefüggés, a járás tempója igenis árulkodik az agy térfogatáról. Minél tempósabban jártak az adott személyek, annál nagyobb térfogatú agyat láthattak a kutatók az MR vizsgálaton. Fontos adat még, hogy 40 éves kor felett az agy tömege 10 évente 5 százalékot csökken, és hogy az idős és a fiatal agy keresztmetszetének nagysága között szignifikáns a különbség. És még mielőtt felmerülne a kérdés (tudom, már régóta mindenki erre kíváncsi): nem, az agy mérete nem egyenesen arányos az okosság szintjével, illetve, mint később, Reéb Zsófia előadásából kiderült, nem is csupán a 10 százalékát használjuk. Einstein agya sem volt nagyobb az átlagénál.

Dentrit-tüskék: akik kiszúrnak veled a korodat illetően

Való igaz lehet, hogy minden a szétesés felé tart. Olyan, mintha az öregedéssel testünk egyre inkább el akarna tűnni vagy fel akarna oldódni a mindenségben. Gondolok itt az idősödéssel járó hajhullásra vagy arra, hogy nagypapa sem véletlenül nem harap már bele a karácsonyi mézeskalácsba, nehogy otthagyja a fogát. Ahogy ráközelítünk az agysejtekre, láthatjuk, hogy az idegnyúlványok apró kitüremkedései, a dentrit-tüskék képezik az idegsejtek közötti kapcsolatokat a szinapszisokban. Ezek a kis tüskék fiatal korban gazdagon képesek kapcsolatot létesíteni más idegsejtekkel, idősebb korban azonban megritkulnak, ami azt feltételezi, hogy az idegsejtek közötti kapcsolatok is kevésbé sűrűek. Mit jelent ez funkció szempontjából? Majmoknál történt memóriavizsgálat során felmérték, hogy az általuk elkövetett hibák száma összefüggésben áll a dentrit-tüskék számával. Egy másik kísérletben az életkort hozták összefüggésbe a kapcsolatok sűrűségével, melyben megállapították, hogy születéskor a sűrűség 100 százalékos, és ha ez 40 százalékra csökken, onnantól demenciáról beszélünk. Jelenlegi tudásunk szerint legkésőbb 130 éves korára mindenkinek demenciában kell szenvednie. Fontos azonban megtudni: mi magunk idézzük-e elő az öregedésünket azáltal, hogy nem használjuk és nem használjuk ki a tüskék által nyújtott kapcsolatokat, és azok eltűnnek emiatt; vagy fordítva, a tüskék szűnnek-e meg előbb, ellehetetlenítve a kihasználást? A kutató szerint amit nem használunk, arról a szervezet úgy gondolja, nincs is rá szükség. Ez a dolog azonban nagyon plasztikus, mert amire ráerősítünk, ismét kialakulhat, a kérdés csak az, hogy hány éves korig vagyunk képesek az agyunkban új kapcsolódásokat létrehozni. A kutatók jelen álláspontját a holdciklushoz lehetne hasonlítani: agyunk a harmincas éveinkig érik, majd miután elérte legmagasabb érettségi szintjét, elkezd öregedni. Talán eddig csúcsosíthatjuk fejbéli építkezéseinket. Sőt, e tudományos tény miatt, hiába vagyunk a húszas éveink végére majdnem egy évtizede felnőttnek számító emberek, még egy kihágás miatti börtönbüntetést is megúszhatunk, amennyiben az ügyvédünk elég informált ezen a területen (is). Megtörtént jogi esetek szerint előfordult, hogy elkövetők arra hivatkozva kaptak védelmet, hogy „nem tehetnek róla, még fejlődésben van az agyuk…”

A majdnem legizgalmasabb kérdés: lehet-e késleltetni az öregedést?

Naná, mégpedig egy három összetevős recepttel, melynek fő komponensei a kalóriamegvonás, a mozgásban gazdag életmód és az oxidatív stressz kerülése. (Mindez természetesen fűszerezve Jeanne Louise Calment tanácsával.)

Laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták, hogy ha az állatok nem ehetnek annyit, amennyit kedvük tartja, hanem napi kalóriaszükségletüknek csupán 70 százalékát vihetik be a szervezetükbe, akkor egyrészt tovább élnek, másrészt ügyesebbek lesznek a memóriateszteken. A kísérletet embereken is elvégezték, akik 70-80 százalékos kalóriabevitellel hónapokkal később szintén jobban teljesítettek a memóriateszteken.

A mozgásban gazdag életmód kedvező hatásait is laboratóriumban, főként kerékben szaladgáló rágcsálóknál figyelték meg, melyek magas emlékezőtehetséget tanúsítottak a mérések során.

Az oxidatív stressz csökkenését pedig növényfogyasztással (például a piros szőlő héjában található rezveratrollal, amely a vérnyomást és az erek állapotát is karbantartja) vagy omega-3 zsírsavak fogyasztásával érhetjük el (ezek szintén karbantartják az érrendszert és rugalmasabbá teszik a sejthártyát). Az öregedés egyik elmélete ugyanis azt tartja, hogy a szervezetben az oxigén jelenléte, a szabad gyökök és az oxidatív stressz az, ami az öregedés során károsítja a sejteket. Ugyan a szervezetünk rendelkezik az oxidatív stressz elleni enzimrendszerrel, de az öregedéssel az is gyengül.

Reneszánsz (vér)fürdő és a vér(fürdő) reneszánsza, avagy elértünk a legizgalmasabb kérdéshez,

méghozzá ahhoz, hogy vissza lehet-e fordítani az öregedést? A kérdés a humanizmus virágzásával vált jelentősen felkapottá, és egyidős mindenfajta vámpírlegendával. Dr. Farkas Eszter vetítőn el is hozta nekünk Lucas Cranach 1546-ban készült festményét, Az ifjúság kútját, amelyen láthatjuk, hogy a kép jobb oldalán az elmúlástól megtisztult seregnyi nőnemű élőlény hagyja el a vizet. (Azt azóta sem sikerült megfejteni, miért csak nők…) Ha szemmel látható fiatalodást nem is, ma is hasonlót várunk egy-egy fürdőzés élményétől: vitalitásunk javulását, jobb közérzetet. A kutató egy reneszánsz eset ismertetésében VIII. Ince pápáról mesélt, aki a krónikás szerint sztrókot kapott. A pápa megmentéséért lefizettek három tízéves fiút, akik vérüket adták a pápának és a pápáért, majd mind a négyen meghaltak. Tony Wyss Coray, akinek érdemes megtekinteni TED-es előadását, bizonyítja, hogy a fiatal vér valóban fiatalító hatással bír, ha megfelelően alkalmazzuk. Coray kutatócsoportja intravénásan adott fiatal egerek véréből származó vérplazmát idős egereknek, majd megfigyelték, hogyan tanulnak az idős egerek. A feladatuk az volt, hogy egy úszási labirintusban megtalálják a platformot, ahová az úszó egér gyorsan ki akar majd jutni, mivel nem szeret úszni. Kérdés, hogy mikor ismét beleteszik a vízbe, milyen gyorsan találja meg újból a helyet emlékezete segítségével. Azoknak az egereknek, amelyek kaptak fiatal plazmát, megsokasodtak az idegsejtjeik kapcsolatai. A tanulási fázisban ugyan nem volt különbség a fiatal plazmát kapott és nem kapott egerek között, a második nap már kimutathatóan kevesebb hibapontot vétett az előző csoport. A jó, vagyis a „fiatalító” hatásért a vérplazmában található TIMP2 molekula a felelős, amely a fiatal vérben bőségesen, míg az idősebben kevéssé megtalálható.

Természetesen embereken is elvégezték a kísérletet, mely során 18 és 30 év közötti egészséges fiatalok adtak vért 50 és 90 év közötti Alzheimer-betegeknek, abban a reményben, hogy javítsák gondolkodásukat, memóriájukat. Az alanyok heti egyszer kaptak fiatal plazmát. Mértéktartó eredmények születtek: a tanulmány megvalósítható volt, és pozitívumként listázták, hogy káros mellékhatással nem kellett számolni. A betegek sajnos nem mutattak javulást azokon a memóriateszteken, amelyeket pszichiáterek alkalmaznak az Alzheimer-kór súlyosságának jellemzésére, de azokon a teszteken, ahol azt mérik fel, hogy egy demenciában szenvedő beteg mennyire képes ellátni magát, tetten érték a javulást, amelyről maguk a gondozók is beszámoltak. A betegek képesek voltak jobban ellátni magukat, ami az öltözködést, mobilitást, WC-használatot, étkezést és tisztálkodást illeti.

„Cipőfűző-kromoszóma”, avagy miért okoznánk nagy gubancot, ha meg akarnánk állítani az öregedést?

Amerikában azóta rengeteg üzleti vállalkozás nyílt, ahol fiatal vért tárolnak, de még nem tartunk ott, hogy ezt orvoslás vagy üzlet céljából fel lehessen használni. S majd ha el is jutunk odáig, mértéktartóan kell eljárnunk, hiszen a jóból is megárt a sok. Ennek fő oka a teloméra, vagyis a telomeráz enzim, amely a kromoszómák végén található. A kutató arra buzdít, képzeljük el úgy a kromoszómát, mint egy cipőfűzőt, amely végén a műanyag burok a teloméra, amelynek segítségével be tudjuk fűzni (tehát működik), de ha sokat használjuk, elfeslik és lekopik a cipőfűző (kromoszóma) végéről. A teloméra ugyan védi a kromoszómát, de minden sejtosztódáskor kicsit felpattogzik, töredezik. A testi sejtekben az enzim viszont kevéssé van jelen, így az osztódáskor bekövetkezett töredezés nem javítódik. Nem úgy az őssejtekben és a papucsállatkákban, amelyek gyakorlatilag nem öregszenek. Rögtön felmerül a kérdés Joós Andrea által: miért nem injekciózunk mindenkibe egy jó adag telomeráz enzimet? És akkor kész is az örök ifjúság. Dr. Farkas Eszer válasza szerint sajnos ez a megoldás rákot okozna, ugyanis az enzim a tumorsejtek túlélését is nagyban segíti. A lényeg, hogy nem csinálhatunk magunkból ilyen könnyen halhatatlant: az élet elintézte, hogy az örök ifjúság kulcsát csak a halálban találjuk meg.

A félelem mint szuperképesség

Reéb Zsófia, az ELTE Biológiai Doktori Iskola Idegtudományi és Humánbiológia Programjának elsőéves hallgatója, valamint  a Kísérleti Orvostudományi Intézet hálózatélettani csoportjának tagja rövid záróelőadásában bemutatta nekünk, mi történik, ha a dióban (az agyunkban) megsérül a mandulamag (az Amygdala). Az Amygdala a félelemközpontunk a kétoldali halántéklebenyünkben, amely egy genetikai megbetegedés miatt elsorvadhat, a páciensek pedig a későbbiekben képtelenné válnak a félelem megélésére. Zsófia hangsúlyozza, hogy a félelem nem egy rossz dolog, hanem kifejezetten szuperképesség, hiszen vannak az életünkben nagyon veszélyes helyzetek, amelyeket a tanult félelmeink segítségével tudunk elkerülni. Annak, aki nem fél, élete során folyton oda kell figyelnie, hogy ne kerüljön ilyen helyzetekbe. Ezen kívül a nem megfelelő működése olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a depresszió, a szorongás vagy a poszttraumás stressz szindróma.

Az biztos, hogy két dolog volt, amelyeknek a szöges ellentétét gondoltam erre a varázshelyre való belépés előtt. A MEMO-ból maradandó élményekkel és a biztos tudattal távoztam: nem akarok beleugrani az örök ifjúság kútjába, inkább egyre több csodás emberrel mélyítem a nevetőráncaim; és habár nem lettünk cimbik, de ragaszkodom a félelmeimhez. Hiszen mi lenne, ha az elromlott mandulamagom miatt vérfürdőt rendeznék, és még le sem csuknának, mert még nem építettem meg az agyamban az összes hidam és felhőkarcolóm?

Kiemelt kép: Daily Mail