A JÖSz – Joghallgatók Önképző Szervezete és a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium közösen szervezett egy beszélgetést nemrég az Állam- és Jogtudományi Karon. A témafelvetés maga is izgalmas: mit értünk emberi méltóságon? Hogyan értelmezi egy jogtudós (dr. Menyhárd Attila Deák Ferenc-díjas jogász, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének tanszékvezetője) és hogyan egy püspök (dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök)? A többféle értelemben is nyitott beszélgetést Antal Gergely vezette.
Az ÁJK épületébe belépve az egyszeri bölcsészhallgatónak mindig lehetősége van elcsodálkozni (rémüldözni, homlokráncolni, kinek vérmérséklete és ízlése szerint) az egy négyzetméterre eső zakók és blézerek számának hirtelen ugrásán. Ahhoz nem járok ott elég gyakran, hogy megállapítsam, az öltözködés ünnepiessége az estnek szólt-e, de a teremben összegyűlt emberek mindenképpen figyelmes várakozással néztek a beszélgetés elébe. Már csak azért is volt erre okuk, mert a párbeszéd feléjük is kinyílt: online, anonim kérdezőrendszer segítségével élőben tehettek fel kérdéseket a beszélgetőpartnereknek, dr. Menyhárd Attila jogásznak és dr. Fabiny Tamás evangélikus püspöknek. Az egész est során az volt a benyomásom, hogy elfogadó, elmélkedő eszmecserébe kapcsolódhattak így be.
Antal Gergely moderátorként magához ragadta a szót, és először is kérte a két résztvevőt, hogy határozzák meg (helyezzék el térben és időben, ahogy azt történelemórán tanultuk) a maguk „emberi méltóság”-fogalmát. Fabiny Tamás (várható fordulattal) a Bibliát hívta segítségül: az emberi méltóságot abból vezette le, hogy Isten a hatodik napon a saját képére teremtette az embert. A 90. zsoltárból vett idézethez azt az értelmezést fűzte, hogy Isten méltósága a fiain látszódik; amelyet a bűnbeeséssel elvesztettek. Jézus áldozata azonban (– ér Fabiny Tamás az Újszövetséghez) visszaadja az ember istenképűségét, így nemcsak a tökéletesek, de a bűnösök és tökéletlenek is méltóságot nyerhetnek. Menyhárd Attila körültekintően rugaszkodott neki a válasznak: megállapította, hogy nincs egzakt jogi definíció, inkább az mondható meg, adott helyzetekben hiányzik-e az emberi méltóság. Szerinte kétféle megközelítése lehet a fogalomnak: ez egyrészt alkotmányos alapjog, érték, ami ilyenformán nem definiálható; másrészt a polgárjogon belül a személyiségi jog része. Utóbbi esetben megállapítható, hogy a 20. századra tételként (avagy célként – erről később) kell megfogalmaznunk, hogy minden ember rendelkezik emberi méltósággal, s ez mindenkire nézve ugyanazt jelenti.
Fabiny Tamás erre reagálva mondott egy példát a történeti paradigmaváltásra. Pál apostol levelét felidézve mesélte el a ’Hasznos’ nevű rabszolga történetét. Pál megkérte a levélben a rabszolga tulajdonosát, hogy a rabszolgát ne mint tárgyat tekintse, hanem mint személyt, sőt: testvérét (keresztényként). Ez egy fontos, a kereszténység révén bekövetkező nézőpontváltás a korban, hiszen korszakonként és helyszínenként változó, kire vonatkozik az emberi méltóság mint jogi kategória.
Dr. Menyhárd Attila, Antal Gergely, dr. Fabiny Tamás
Antal a beszélgetés fonalát követve felvetette a kérdést, hogy az, hogy ez a fogalom jogilag ilyen fontos lehet, összefügg-e a keresztény kultúrkörrel, avagy más kultúrákra is alkalmazható-e? Menyhárd Attila ezen a ponton világított rá, miért szereti inkább a polgárjog felől ragadni meg a kérdést: az számonkérhetőbb, pontosabban körülhatárolható. Hiszen az emberi jogi egyezmény szerint az emberi méltóság univerzális, vagyis tértől, időtől, társadalmi rendszertől éppen, hogy független. Azaz az egyezményt elfogadó paradigma szerint azt kell, hogy gondoljuk, hogy ez egyetemes érték – azonban az, hogy a sérülése esetén mennyiben van jogunk közbeavatkozni, már jóval kényesebb kérdés. Fabiny Tamás a hittérítés kapcsán tematizálja a problémát: a Biblia ugyanis szintén az egyetemesség igényével lép fel (minden ember teremtését beszéli el), azonban kérdés, hogy a gyakorlatban meddig lehet elmenni a térítésben, és valóban adódnak konfliktusok ezekből a határátlépésekből. Azonban megjegyezte azt is, hogy ő annak az embernek a méltóságát is elismeri, aki másképp gondolkodik, mint ő – noha vannak persze rendkívüli esetek, mikor ezek a beavatkozással kapcsolatos aggodalmak felfüggesztődnek, mint az életmentés.
A beszélgetés hátralévő részét már inkább a közönség élőben (írásban) feltett kérdései szervezték. Így például az a szélesebb perspektívát befogó kérdés, hogy mi a különbség a vallás és a jog közt? Fabiny Tamás felfogása szerint a vallás irányelv, míg a jog szigorú, rideg szabály, amellyel vissza is lehet élni. A két fogalom közti viszony szövevényességére a Hitler elleni merényletet hozta fel példának, ami a jog szerint törvénytelen, azonban Fabiny Tamás értelmezésében éppen a (keresztény kultúrkörben esszenciális) szeretet nevében történt. Menyhárd Attila inkább a hasonlóságok felől kezdett közelíteni a válaszhoz: mindkettő magatartásokat rögzít a helyes társadalom ideájának elérésére; írott szövegeken alapszik; amelyek azonban értelmezésre szorulnak, és ezt csak arra alkalmasnak tartott személyek végezhetik el. Az érvényesülés terrénuma ezzel szemben mindenképp különbségeket mutat: a jog a társadalom egészére vonatkozik, különösen vallásilag plurális közösségben; a vallás csupán a hívőkre, és a szabadság, személyes mérlegelés is több teret kap itt. Vagyis a jog a társadalmi elvárásrendszer minimuma, míg a vallás szabályainak betartása (többnyire) egyéni választás kérdése.
Az eutanázia és emberi méltóság kapcsolata is felmerült a közönségben. Fabiny Tamás szerint ez vallásilag is kérdés (a szeretet minden felett álló törvénye mennyiben alkalmazható itt?). Elmesélte egy püspök ismerőse hozzáállását a témához: ő nem ért egyet az eutanáziával, azonban ha a rákos felesége arra kérné, hogy tegye lehetővé a számára, akkor megtenné. Menyhárd Attila hozzátette, hogy ez a jog számára is kettős kérdés, hiszen az emberi élet alapvető érték; azonban a passzív eutanáziát jobban képes elfogadni a jogrendszer: „lassan mozdul”. Az abortusszal kapcsolatban például (ahol hasonló kérdések merülnek fel) a jog a plurális társadalomra szabadsággal reagált: a terhességet meg lehet szakítani.
A következő kérdés már arra vonatkozott, lehet-e olyan tettet elkövetni, ami azzal jár, hogy az ember elveszítse az emberi méltóságát. Fabiny Tamás az Ötödik pecsét c. film jelenetsorát hozta fel példaként, ahol a szereplő úgy szabadulhat a börtönből, ha megüt egy szenvedő embert, és így elveszti maga előtt az emberi méltóságát. Menyhárd Attila szerint ezzel szemben az embertől elvenni az emberi méltóságát jogilag nem lehet (ahogyan az ember életét sem veheti el a jog, legfeljebb szabadságvesztéssel sújthatja). Mivel a jogrendszerben emberek ítélkeznek emberek felett, muszáj valamilyen határt szabni az ítélkezés körének, s az emberi méltóság szerinte ilyen határon kívülre esik. Fabiny Tamás ezzel egyetértve megjegyezte, hogy a gyakorlat azért néha mást mutat (l. olyan szervezetek, mint az ÁVO vagy a rendőrség túlkapásait, amikor ezek a határok sérülnek).
Végül (az előbbi vizeken maradva) azon a szintén nem túl könnyű témán gondolkodtatta a hallgatóság a beszélgetőtársakat, hogy a háborús bűnök utólagos elítélése milyen érvekkel támasztható alá. Menyhárd Attila rögtön leszögezte, hogy a jog mindig utólagos, hiszen a társadalmi igény teremti (hosszútávon) a jogot, így a társadalom utólagos megítélését követjük. Amennyiben magára az ítéletre gondolt a kérdező, úgy ugyan a korábbi paradigmában valóban az volt az elv, hogy a tett idejében érvényes jogrend szerint ítéljék meg a cselekedetet; azonban mára a visszatekintő perspektíva érvényesebbé vált. Fabiny Tamás szerint az ilyen perekben rendre előkerülő „parancsra tettem” érve semmilyen körülmények között nem állja meg a helyét, semmiféle fanatizmus nem elfogadható. Hogy élessé tegyék a kérdést, újabb esetet hoztak fel: amennyiben azt a parancsot kapná Fabiny Tamás, hogy a saját életéért cserébe lőjön száz embert a Dunába, nem lenne kétsége, hogy nem tenné meg. Az már fogósabb kérdés volna – jegyezte meg –, ha száz ember lelövése árán ötszáz másik megmentését ígérnék. Ugyanakkor lemondani csak a saját méltóságáról mondhat le az ember, máséról nem; és az ilyen ígéretek egyébként sem tartatnak be általában – mondta a pragmatizmus hangján. Menyhárd Attila a beszélgetésnek e pontján egy kanyart téve új perspektívát mutatott, újfent felhívva a figyelmet a társadalom szerepére. Vagyis az emberi méltóságról való lemondás szerinte nem feltétlen magánügy: ha elég ember mond le a méltóságáról, akkor átalakul magáról az emberről alkotott kép is. Példaképp a prostitúciót és a pornográfiát emlegette. Amennyiben a prostituáltak számának növekedésével a nők megítélése is változik a társadalomban, úgy a magánügy közüggyé válik, s így már jogilag szabályozni kell. Tehát az emberi méltóságról való egyéni döntés természetesen elfogadható, hiszen van egyéni szabadság – ugyanakkor ennek lehet egy korlátja is, mégpedig a közösség ingerküszöbe.
Talán kellene egy beszélgetést szervezni a szabadság köré is – jegyezte meg az utolsó gondolatok egyikeként Menyhárd Attila. A többnézőpontú, rétegzett megközelítések mellett tegyük ezt is el útravalóul.
Fotók: Losteiner Cecília Terézia
