„Boltot nyitni könnyű, nyitva tartani nehéz” – Lezajlott a 20. Kossuth-szónokverseny

Ahogy azt a jubileumi, 20. alkalom megnyitóján Pölcz Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar oktatója, a verseny szervezője elmondta: immár negyedik éve adhat helyet a TÓK a Kossuth-szónokversenynek. A kar dékánja, Márkus Éva köszöntőjében kifejezte, hogy az egyébként szintén jubileumot ünneplő, 150 éves intézmény örömmel vállalja a szervezés feladatait, hiszen a szónokverseny a beszédközpontú szakok fejlődésére nyújt teret – ez korábban főként a pedagógusokat és a jogászokat takarta, de mára kinyílt a lehetőség más szakok felé is. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte a verseny jelentőségét, amit a (Kodály Zoltán javaslatára létrehozott) Szép Magyar Beszéd-versennyel elkezdődött anyanyelvápolás hagyományának folytatása jelent. A Szövetség, mint elmondta, a szabad nyelvhasználat mellett áll ki, határon belül és túl is; a szónokverseny megítélésük szerint mára ennek az egyik tartóoszlopa lett. Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere is kitért arra, milyen örömtelinek tartja a verseny hosszú fennállását; hiszen, mint kiderült, ő egyike volt a legelső megnyitón beszédet mondóknak is. Ahogy fogalmazott: „boltot nyitni könnyű, nyitva tartani nehéz”. Pokorni politikusként, gyakorlott beszédtartóként szólt a versenyzőkhöz: szerinte a jó szónok áttetsző, nem tolakodik a tárgya elé, még akkor sem, ha a beszédén átszűrődik személyisége. Szónoklatának hatásosságát (és persze az illető lélekjelenlétét) talán mutatja, hogy akadt olyan versenyző, aki reflektált szavaira a saját beszédében is.

A kerek évfordulók hangsúlyozása nem véletlen: ahogy az a későbbiekből kiderül, a szónoklatokban is fontos szerepet kapott.

A korábbiakkal már el is árultam, hogy a Kossuth-szónokversenyen a felsőoktatásban részt vevő hallgatók indulhatnak, mégpedig minden országhatáron belüli intézményből karonként egy-egy fő, határon túli intézmények esetében legfeljebb két-két fő. Ezen kívül meghívást kapnak a középiskolai szónokversenyek első helyezettjei is. A diákok két fordulóban mérik össze készségeiket: a kötelező beszédben adott témakörben előre felkészülve szónokolnak hat percig, míg a három perces rögtönzött beszéd témáját csak aznap tudják meg. A kötelező beszédek idén a következő Kossuth Lajos-idézet köré szerveződtek, egészen különféle nézőpontokból világítva meg a szöveget: „Nincs ember, ki a szabadságot nem szeretné, de az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát.”

De mielőtt a szónoklatokra térnénk, másfelé kell elkanyarodnunk: a verseny történetében ugyanis már hagyomány, hogy retorikai konferencia előzi meg a megmérettetést, így a személyes tapasztalataikon kívül ilyenformán tudományos útravalót is kapnak a versenyzők. Idén három, Kossuthhoz kötődő témában hallhattunk előadást.

Reznák Erzsébet történész a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatójaként beszélt Kossuth híresebb szónoklatairól, a Múzeum anyagát is ismertetve. Előadását azzal a megállapítással kezdte, hogy a Kossuth-kultusz élő hagyomány – s számomra érdekes volt, hogy Reznák Erzsébet éppen ezt látszott színre vinni a múzeumi tárgyak, szövegek, Kossuth-mítoszok iránti lelkesedésével. Kossuth pályájának szónoklatok mentén történő értelmezését adta, a Piarista Gimnázium éveitől a jogászi tevékenykedésen át a politikusi pályafutásáig (s felvetette, hogy Kossuth bukásának egyik oka lehetett ebből a megközelítésből, hogy kormányzóként rendeletírásra korlátozódott a feladatköre, így személyes jelenléte, szónoklatai nem hathattak olyan erővel). Kossuth hatásának széleskörűségét mutatja szerinte, hogy Amerikában is van kultusza a mai napig: nemcsak, hogy szobra van a Capitoliumban, de például egy mai punkzenekar(!) névadója is lett az egyik magyar származású bandatag révén.

Lózsi Tamás adjunktus (TÓK) a Kossuth–Széchenyi vita érvelését mutatta be részletesen. Külön hangsúlyt fektetett a médiumokra, hiszen Széchenyi könyvméretű vitairata (A’ Kelet népe) és Kossuth Felelete után a sajtó platformjára tevődött át a párbeszéd, Kossuth Pesti Hírlap-beli cikkeire Széchenyi a Jelenkorban válaszolt. Lózsi Tamás ezek közül a könyvek érvelését fejtette ki bővebben a retorikai elemzés módszerével, különböző fogalomrendszerekben elhelyezve a vitát. Végül az éthoszra (a karakterre), a pathoszra (az érzelmekre) és a logoszra (a logikai érvelésre) alapozó érvelésmódokat vizsgálta a két szövegben. Az előadása végén rámutatott, hogy Széchenyi alapvető problémája is retorikai jellegű, hiszen a Kossuth által alapított Pesti Hírlap érvelésmódjával szemben emel kifogást. A vita tétje így lényegében ez: érzéssel vagy értelemmel győzzük meg a hallgatóságot? Lózsi Tamás nem foglalt állást az elemzéssel, pusztán bemutatta a vita (a versenyzők által is hasznosítható) retorikai eszközeit.

Gönczöl Andrea adjunktus (TÓK) Kossuth jogászi tevékenységét elemezte. Nemcsak a korabeli jogászszakmákat, gyakorlatokat, helyi viszonyokat mutatta ezzel be (Kossuth ügyvédként, törvényszéki bíróként, ügyészként is dolgozott), de külön hangsúlyt fektetett előadásában arra is, hogy rámutasson, Kossuth milyen jogi reformokat készített elő a tevékenységével. Ehhez konkrét ügyeket, periratokat elemzett, valamint Kossuth más fórumokon (mint a Pesti Hírlap) megjelent írásait. Ilyen nóvum például – hogy csak néhányat említsünk az előadás gazdag anyagából – a korban az evictio megfogalmazása, ami a mai jogban a jogszavatosság elvével rokonítható (a megvásárolandó áru tehermentességének garanciája). Egy másik esetben bíróként közigazgatási függeléket adott hozzá egy büntetőjogi perhez, amely a terhesgondozás alapjait jelenti: a határozat szerint, aki terhesnek látszik, annak el kell mennie terhesgondozásra, és erről meg kell bizonyosodnia. (A per ugyanis abból a helyzetből fakadt, hogy egy, a gyermekét éppen csak megszülő anya eltemette az újszülöttet, miközben a terhességéről senki nem látszott tudni; és azt állította, hogy a gyermek halva született – ami nem volt bizonyítható.) Kossuth felemelte a szavát olyan ügyekben is, mint a szabad ügyvédválasztás, illetve kiállt amellett, hogy ha a vádlottnak nincs ügyvédje, rendeljenek ki védőt számára; a vádpontokat ismertessék a vádlottal; és legyen nyilvános a bírói eljárás. Ezek ugyanis a korban nem voltak bevett gyakorlatok.

A konferencia után, a pénteki nap délutánján került sor a kötelező beszédek fordulójára, ami végig az idézett Kossuth-gondolat körül forgott (az ismétlés kedvéért: „Nincs ember, ki a szabadságot nem szeretné, de az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát”). Végül 19 versenyző mérettette meg magát, egyetemisták és középiskolások vegyesen. Egészen változatos modalitásokban szólaltak meg a résztvevők: volt, aki lírai, álmodozó, lelkesült hangon szónokolt, míg más inkább humorral próbálta elnyerni a zsűri tetszését, vagy személyes élettörténetével tette szemléletessé az álláspontját, megint más pedig petőfis komolysággal adta elő érvelését. Fiktív beszédhelyzetet is sokan teremtettek szónoklatuk köré: megidézték az iskolai beszéd szituációját; akadt nyáritáboroztató tanárnő is, aki az osztályához szólt; más egy metareflexív gesztussal a versenyhelyzetet magát tematizálta; vagy éppen prédikátorként (bibliai idézetekre is hagyatkozva) szólt az egybegyűltekhez. A személyes kedvencem annak a versenyzőnek a megoldása volt, aki a Bethlen-kormány idejére, 1922-be helyezte a fiktív parlamenti beszédét, és a választójog újbóli kiterjesztése mellett érvelt a szabadság fogalmának értelmezésével. Azzal a gesztussal, hogy a beszéd idejét a Hitler előtti időszakra tette, a versenyző kikerülte szélsőségek megerősödésének kérdését, és optimistán érvelhetett a népbe vetett bizalom, a választás szabadságának korlátlansága mellett. Érdekes párbeszédet teremtett a szónoklatok között, hogy más versenyzők éppen erre az ellentétre élezték ki beszédüket, történelmi vagy aktuális példákkal.

A fentebb idézett Kossuth-mondatra tehát sokféleképpen reflektáltak ezen a délutánon: a szabadság fogalmának több nézőpontú értelmezését adták (az egyéni szabadság különféle megnyilvánulásaitól az egyén és a társadalom viszonylatában értelmezhető szabadságig), az igazság objektivitásáról vagy szubjektivitásáról gondolkodtak – és ezt a kettőt, szabadságot és igazságot majd’ minden elképzelhető módon összekötötték.

A másnapi rögtönzött beszédek, ahogyan a zsűri verseny végi értékelésében elhangzott, mind magas színvonalúak voltak: a rövid felkészülés jelentette akadályt is zökkenőmentesen sikerült leküzdenie a csapatnak, és jellemzően fejből is mondták a szöveget a szónokok. A versenyzőket két részre osztották a szervezők, és mindkét csapatnak választania lehetett két téma közül. Az első társaság eldönthette, pohárköszöntőt mond-e inkább a szónokverseny 20. születésnapján, vagy arra a kérdésre reagál, hogy „lesz-e majd szingli bácsi/néni megszólítás?”. A második csapat is mondhatott pohárköszöntőt, vagy a következő mondást kellett felhasználnia: „Mely tyúk sokat kárál, keveset tojik.”

A választható témákat egészen szabadon használták fel a versenyzők. Volt, aki megszólítást tematizáló feladatot választva elrugaszkodott a konkrét kérdéstől, és általában a párkapcsolatokról tartott szónoklatot: a szingliség hasznát hangsúlyozta az önmegismerésben, vagy éppen a saját kapcsolatainak példáján mutatta be a párkeresés nehézségeit és a pártalálás boldogságát – és természetesen a párkereső weboldalak sem maradtak ki a példák közül. Olyan is akadt azonban, aki nyelvészetileg közelítette meg a feladatot, és javasolta a „hajadon/özvegy” megszólítást a „szingli bácsi/néni” helyett, vagy a „vénlegény/-leány” formulákat idézte fel.

A másik csoport közmondás-feladata szintén tág teret adott az értelmezésre. Szép gondolat volt egy határon túli versenyzőtől, hogy a közmondásokon keresztül tudunk kapcsolódni egymáshoz egészen eltérő lakóhelyekről is. A szónok megjegyezte, hogy a kulturális örökségünk ápolása és folytonos újraértelmezése közös kötelességünk – és éppen ezt a feladatot végezte el a többi versenyzővel együtt, akik a közmondásról gondolkodtak. Ez természetesen nem volt mindig zökkenőmentes: egy beszéd például a mondat értelmezésének folyamatát vitte színre, az egyes lehetőségek humoros elvetésével (a „tojik” szó ’ürít’ és ’fél’ jelentése is előfordult nemcsak itt, de több beszédben is, és hasonlóan a „tyúk” ’tyúk’, ’általában beszélő ember’ értelmezés mellett ’nő’ jelentésben is előkerült). Volt, aki nemcsak lehetséges ötletként kezelte a „tojik” szlenges értelmezését, hanem egész szónoklatát erre fűzte fel: a székrekedés diagnosztizálásának folyamatán keresztül beszélt (orvostanhallgatóként) az egészségügy helyzetéről, a különböző orvosok (belgyógyász, sürgősségis, patológus) közti viszonyokról, illetve metaforikusan arról, hogy mindenki másban és másra jó. Egy újabb ötletes felhasználása volt a mondatnak azé a versenyzőé, aki a 20. Nemzetközi Egészségfesztiválon szólalt fel beszédében, és az egészségért megtett mindennapi munkára sarkallt az egészségről való beszéd, illetve a könnyűnek tűnő megoldások (superfoodok, pirulák) helyett.

És persze volt mindkét csapatból olyan is, aki a tradicionálisabb (és az életben is gyakran előforduló) pohárköszöntőt választotta feladatul. Úgy gondolom, valóban méltó születésnapi köszöntőket hallhattunk. Személyes vallomásokká lettek ezek a beszédek, a közös felkészülés és a fővárosba utazás élményéről, a szép beszéd, a megszólalás képességének fontosságáról, a magyar nyelvhez való viszonyról, az egészséges versengés öröméről: arról az ünnepről, amit – ez a külső szemlélő nézőpontjából is látszott – a Kossuth-szónokverseny jelentett a résztvevőknek, versenyzőnek és (merem állítani) zsűrinek egyaránt.

És ha már itt járunk: a zsűri tagjai az idei évben Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró elnökletével Koltói Ádám főiskolai docens, Bóna Judit, az ELTE BTK docense, Merényi Hajnalka, az ELTE TÓK adjunktusa, Hoványi-Nagy Fruzsina egyetemi oktató, a Szónok Születik Retorikaiskola trénere és Dudás Róbert Gyula voltak. Már a zsűri sokszínűségéből is látszik, hogy a versenyzőket komplexen figyelték és  értékelték.

Pölcz Ádám megragadta a jubileum adta lehetőséget arra, hogy megköszönje Adamikné Jászó Anna és, ahogyan az fentebb kiderült, az idén is zsűrizést vállaló Koltói Ádám két évtizedes munkáját a verseny kitalálásában, szervezésében és lebonyolításában.

Kiss Róbert Richard a zsűrit képviselve a verseny végi összefoglalójában kiemelte, hogy rendkívül magas színvonalú verseny volt, ahol csupán néhány pont döntött a helyezésekről, így minden résztvevő büszkének érezheti magát. (Az eredményhirdetés után lehetőséget biztosított arra, hogy személyesen is elemezzék a versenyzők teljesítményét, ha kérik, de egy rövid, nyilvános reflexiót mindenki kapott.)

A hosszas felkészülés és a verseny két napja során végzett munkát sokan értékelték különböző szempontok szerint. Először is több különdíjat is kiosztottak a versenyen jelen lévő szervezetek.

• A Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány a zárt ë hangot legszebben kiejtő versenyzőknek: Forika Erzsébetnek, Bagoly Annabellának, Antal Tündének (mindhárman a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről), valamint Rancz-Gyárfás Hannának (kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum) és Lichtmanegger Líviának (komáromi Selye János Egyetem) adott könyvajándékot.
• A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a legjobb női szónoknak adott Gulácsi Irén-díjat: ez Hegyi Laurát (Károli Gáspár Református Egyetem, BTK) illette.
• A Szónok Születik Retorikaiskola egy komplex retorikai képzést ajánlott fel díjként Dömény Gábornak (a budapesti Tomori Pál Főiskoláról).
• A legszebben beszélő versenyzőnek, Szeles Rékának (Újvidéki Egyetem, BTK) a Magyar Nyelvi Szolgáltatóiroda adta át a díját.
• A leghumorosabb szónoknak járó díjat Téglásy Dániel (ELTE TÓK) vehette át.
• A leggazdagabb szókincsű szónoknak járó különdíjat a Tinta Könyvkiadó ajánlotta fel Tóthné Hársvölgyi Zsuzsanna számára (váci Apos Vilmos Katolikus Főiskola).

A zsűri is különdíjat ítélt oda hat versenyzőnek. A legjobb kötelező beszéd díját Hegyi Laura vehette át. A legjobb rögtönzött beszéd díját Harsányi Milán, a Miskolci Egyetem (ÁJK) hallgatója kapta. A pontszámok alapján különdíjat kapott még négy résztvevő: Téglásy Dániel, Simon Hanna Fatime (gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium), Szeles Réka és Tamás Marcell (Semmelweis Egyetem ÁOK).

És végül a dobogók: a zsűri pontszámai alapján az összesített harmadik helyet Rancz-Gyárfás Hanna szerezte meg, második lett Antal Tünde, míg az első helyen Hegyi Laura végzett.

A kiemelt kép Bujtás Barbara (ELTE Online) fotója. Az első nap galériája itt, az eredményhirdetésé itt tekinthető meg.