Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában hagyomány, hogy a megnyitó alatt egy kiváló tudós tart plenáris előadást. Így volt ez a XXXIV. OTDK-n is, ahol Nádasdy Ádám tartott nyelvészeti előadást. A záróünnepségen Huszthy Bálint saját nyelvészeti kutatásáról tartott beszámolót. Erről a két eseményről olvashatjátok a beszámolónkat.
Nádasdy Ádám: Miért finnugor nyelv a magyar?
Nádasdy Ádám előadása egy egyszerű kérdésfelvetésen alapult, és első hallásra egy hasonlóan egyszerű választ is ad a címben szereplő kérdésre: „mert a nyelvészek ezt állapították meg”. Ezt a megoldást sokan biztos kétkedve fogadnák, ugyanakkor egyáltalán nem alaptalan. Nem véletlen, hogy a nyelvészek foglalkoznak az ilyenek megválaszolásával, de a laikusokat ettől még ugyanúgy érdekli ez a téma, ezért érdemes azt is megvizsgálni, hogy ők mit látnak, mi alapján próbálják meghatározni a nyelvek közötti rokonsági relációkat.
A laikusok a szókincset látják, ami egyrészt a kultúrával és a vallással alakul, másrészt pedig a nyelven kívüli körülmények hatására. Régen a nyelveket az alapján csoportosították, hogy a beszélőjük országát melyik vallás határozta meg. Ezt követte a hangváltozáson alapuló csoportosítás, aminek köszönhetően már a távoli rokonságok is kimutathatók. Például az olasz és az angol nyelv között egyértelműen felfedezhető ez, mivel számos olyan szó előfordul a kettő szókincsében, amiben annyi a különbség, hogy az egyikben „d” van, míg a másikban „t”. Nem szokás ezt a két nyelvet úgy emlegetni, mint egymás rokonai, mivel mindkettőnek vannak közelebbi rokonai, ugyanakkor a kapcsolat ténye vitathatatlan.
A többi finnugor nyelv és a magyar nyelv összehasonlításában nehézséget okoz, hogy a legrégebbi nyelvemlékeik nagyon eltérő korszakokból származnak. Magyar nyelvemlék már a 11. századból is fennmaradt, míg a finnugor nyelvek esetében a 16. századból származik a legrégebbi. Ennek ellenére is elmondható, hogy nincs másik olyan nyelv, amivel ugyanilyen szinten lehetne rokonítani a magyart. Az ilyen megállapításoknál gyakran ellentétes oldalakra kerül az, hogy mit tudunk, illetve az, hogy honnan. Az ellentétek egyik fő forrása, hogy a laikust a rokonság érdekli, nem a nyelv.
Sokan úgy gondolják, hogy a nyelvrokonságból egyértelműen következik a néprokonság is, ami nagyon nagy hiba, mivel a nyelvészet csak a nyelvről tud megállapításokat tenni. Ez csak azt mutatja, hogy a két nép valamikor 3,000 évvel ezelőtt egy helyen élt, de ez önmagában nem jelent rokonságot a népek között. Erre kiváló példa az is, hogy az Egyesült Államok afroamerikai lakosai angolul beszélnek, mégsem rokonaik az angoloknak. A nemzetiség meghatározása önmagában is egy nagyon komplex kérdés, mivel lehet például valakinek német felmenője, mégis vallhatja magát magyarnak. Ez ismételten túlmutat a nyelvészeten.
Az bizonyítható, hogy valamikor szoros kapcsolat volt a finnugor népcsoportokkal, és ezért a magyart az uráli nyelvek közé szokták sorolni. A tudományterület szakmódszertana nincs jelen az oktatásban olyan szinten, mint a kémia vagy a fizika szakmódszere, ezért annak a megértése, elfogadása is nehezebb. A lényeg valójában nem a szabályszerűségeken van, hanem a megjósolható eltéréseken. Emiatt a nyelvészet sokkal közelebb áll a reáltudományokhoz, mivel az objektivitás az alapja, és a tények érvényességén nem változtat az, hogy a nyelv hogyan jött létre. A laikusoknak szükségük van egy narratívára, hogy értelmezni tudják a tényeket, ugyanakkor a nyelvész nem tudja, hogy mi az a narratíva, őt csak az igazság érdekli.
Huszthy Bálint: Hogyan bizonyítsuk, hogy valami nem úgy van, ahogy addig hittük?
Huszthy Bálint a PPKE doktorandusza, ő nyerte el az első Roskó Tamás Emlékelőadással járó lehetőséget, hogy bemutassa kutatását az OTDK záróünnepségén. Az előadását bölcsészeknek címezte, ugyanakkor osztotta Nádasdy Ádám azon véleményét, hogy a nyelvészet inkább reáltudomány, mint humán. Kiemelte, hogy ettől függetlenül is szükség van a bölcsész gondolkodásmódra ezen a tudományterületen is, mivel a bölcsészek általánosságban jó improvizációs képességgel rendelkeznek, ami a felmerülő problémák megoldásánál is hasznos lehet. Szerinte a nyelvészet egy humán-reál interfész, amiben mindkét megközelítés megjelenik.
Huszthy Bálint az olasz nyelvben létrejövő zöngésségi hasonulást kutatja. Ez azért is érdekes, mert megállapítása szerint olasz nyelv nem is létezik, mivel Olaszországban kis túlzással minden településen más nyelvjárás honol, ugyanakkor szinkrón szempontból egységesnek nevezhető. Másik fontos tényező, hogy az olasz nyelvben nagyon kevés az olyan szó, amiben mássalhangzó-torlódás van, vagyis limitált számú lehetőség van annak a megfigyelésére, hogy az egyes szavakban megtörténik-e a zöngésségi hasonulás. Erre remek példa a Sampdoria focicsapata, illetve a jövevényszavak közül a „vodka”.
Van-e az olaszban zöngésségi hasonulás? Ennek megállapításához Chomsky hármas módszere kiváló alap: megfigyelés, leírás, magyarázás. (Huszthy értelmezése szerint tulajdonképpen az utolsó pont az, amikor bölcsész lesz a nyelvészből.) A gyakorlati megfigyelés során szövegeket olvastatott fel Huszthy Bálint, amikben olyan jövevényszavak voltak, amikben mássalhangzó-torlódás van, és ezeket a hanganyagokat rögzítette is. Hangszínképeken is látszódik a zöngésségi hasonulás hiánya. Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők 65%-a bármiféle átmenet nélkül ejti ezeket a szavakat, vagyis a „vodka” szó példája alapján a „d” és a „k” hang teljesen elkülönül egymástól. 15%-nál volt megfigyelhető a zöngésségi hasonulás.
Arra, hogy ez miért alakult így, több magyarázat is elképzelhető. Az egyik gondolat szerint az olaszok beszédképzéskor öntudatlanul optimalitás-elméleti keretet alkalmaznak, vagyis nem engedik, hogy a mássalhangzók sérüljenek kiejtéskor. Egy másik elképzelés szerint ennek történelmi háttere lehet, ami alapján az történt, hogy az olasz nyelvben lejárt a hasonulások kora. Bármi is az oka ennek, annyi biztos, hogy ebben a nyelvben nincs mássalhangzó-összeolvadás, sőt, amennyiben szükséges, akkor a kiejtést segítő hangokat (a svát) is hozzátesz a szavakhoz, mintsem elvegyen belőlük valamit. A zöngésségi hasonulás hiánya hallható az emberek akcentusában, látható a fonetikai programok hangszínképein.
Fotók: Németh András, ELTE Online
