A trón és az oltár frigye – A Világi és vallási hatalom a buddhizmusban című konferenciáról

Hogyan kapcsolódik a világi hatalomhoz egy meditáló buddhista szerzetes? Ebben a témában tartott konferenciát a Buddhizmus-Kutatás Központja.

Világi és vallási hatalom a buddhizmusban címmel tartott konferenciát az ELTE Buddhizmus-Kutatás Központja. Az előadásokat a bölcsészkar kampuszán hallgathatta a nagyérdemű március 28-án. Dr. Ruzsa Ferenc, a BTK oktatója megnyitójában elmondta, hogy ez a konferencia a központ szervezésében már a hatodik, és eddig minden évben sikerült új témával jelentkezni. Ez idén sem volt másként, hiszen egy meglehetősen unortodox témához kapcsolódó előadásokat vártak a szervezők. Ebben az évben nyolc kutató vizsgálta a buddhizmus hatalomhoz fűződő viszonyát.

What-is-Buddhism

Ahogy Ruzsa Ferenc bevezetőjében utalt rá, ezt a viszonyt „egy szóban lehetne jellemezni”, mégis, ha jobban beleássuk magunkat a témába, rálelhetünk, hogy miben is nyilvánult meg „a trón és az oltár frigye”. Bár a buddhizmus igazi gyakorlója a szerzetes, mégis sokszor lépett kölcsönhatásba a világi hatalom és az Ázsiában sok helyütt államvallássá avanzsáló buddhizmus. Az előadások földrajzilag a buddhista kultúra egészét lefedik, Srí Lankától Japánig, és időben is széles spektrumot dolgoznak fel. A konferencia szervezői három szekcióba sorolták az előadásokat, amik között művészettörténeti, gazdaságtörténeti és vallástudományi elemzések is voltak.

Az első szekció elnöke Hidas Gergely, a British Museum munkatársa volt. A konferencia nyitóelőadását pedig Kósa Gábor, az MTA Selyemút Kutatócsoport oktatója tartotta. Kósa előadásában a négy égi király közül Vaiśravaṇa képi ábrázolását vizsgálta. Egy Dunhuangban, a mai Kína nyugati részén található település könyvtárbarlangjában talált imalap ábrázolása és egy sor ehhez hasonló ábrázolás alapján kimutatható egy másik közeli város, nevezetesen a tőle nyugatra fekvő Khotan hatása. Vaiśravaṇa kanonikus ábrázolására jellemző a teljes alakot fedő páncél és az egyik kezében elhelyezkedő zászlós lándzsa, a másik kezében általában egy sztúpát tart, valamint vállaiból, illetve amögül lángok csapnak felfelé. Ami azonban a kapcsolat bizonyítéka Kósa szerint, az a Vaiśravaṇa lábait tartó nőalak. A nőalakot az előadó a khotani földistennővel azonosította, és kifejtette, hogy arra a legendára vezethető vissza, mikor Khotan területét víz borította. A tó lecsapolására utalva tartja magasba a nőalak Vaiśravaṇát.

Vaiśravaṇa ábrázolása egy 10. századi imalapon

Vaiśravaṇa ábrázolása egy 10. századi imalapon

A buddhista szinkretizmus, azaz a népvallás és Buddha tanait összeegyeztető hitvilág színszimbolikáját vizsgálta Bagi Judit, az MTA Könyvtár és Információs Központ munkatársa. A vörös színhez általában a pozitív dolgokat társítják, mint például házavatás vagy születés. Ezzel szemben a fehér szín a negatív események kísérőszíne, például a temetés során alkalmazott szín a fehér. Azonban vannak esetek, mikor ez a két szín együtt is megjelenik. Bagi előadásának alapját négy különböző selyemfestmény alkotja, amelyeken szútrák (azaz szöveges aforizmák és történetek) ábrázolásai és népi vallási instrukciók is találhatóak. A selyemképek alapján kimutatható, hogy bizonyos átmeneti állapotokban a kettő szín egymásba olvadása is megfigyelhető. Például a temetés során domináns szín a fehér, azonban például a koszorún megtalálható a vörös mint a halott jóságának jele.

A soron következő előadást Kiss Mónika, az ELTE BTK Távol-keleti Intézet tanársegédje tartotta. Kiss előadása az elit szolgálatában álló ezoterikus szertartások mibenlétét taglalta bevezető jelleggel, és elmondta, hogy ez egy nagyobb kutatás kezdetét jelenti számára. Japánban az ezoterikus szertartások és az állam összefonódása a 9. századtól jelentős, mikor már a buddhizmus államvallássá lett. Ez az ún. Heian-kor, melyre a „privát” buddhizmus volt a jellemző. A szerzetesnek álló nemesek által maguknak építtetett templomokban és szentélyekben végzett szertartások nem feltétlenül tagozódtak be a fősodor vallási tendenciáiba. Ezek a törekvések a 11. században csúcsosodnak, mikor a visszavonult császárok szerzetesnek álltak. Az efféle szertartásokat általában nem kötötték időhöz, hanem az elit megrendelése szerint valamilyen rossz történés elkerülése végett tartották. Ilyen eseménynek számított a születés, az ország jóléte vagy éppen a betegség legyőzése. Kiss továbbá kijelölte a kutatás távlati céljait: a szertartások pontos céljait kívánja kutatni, valamint a kínai hatás mértékére is kíváncsi. Végül párhuzamot vont az ezer évvel ezelőtti célorientált szertartások és a mai, Japánban dívó trend között, hiszen manapság cégek is kérhetnek hasonló szertartást a profitgyarapodás reményében.

novice-monk-636517928-5b5bce0146e0fb008206eb34

A szekció záróelőadását Kápolnás Olivér, az ELTE BTK Távol-keleti Intézetének kutatója tartotta. Kápolnás a 17. és 18. század fordulóján élő mandzsu buddhista szerzetes életéről, annak politikai szerepéről tartott előadást életrajza alapján. Nejicsi szerzetes életének részletei előtt azonban ismertette, hogy a császár hatalmának támogatói voltak a szerzetesek, ennek bizonyítéka például egy oltáron talált felirat, amely a mandzsu császár számára kér áldást. Nejicsi szerzetes élete is a császári udvarhoz szorosan kötődött, kétszer is kapott külpolitikai megbízást a világi vezetőtől. Arról is tudomása van a történészeknek, hogy amikor Nejicsi „fel akart mondani”, a császár nem engedte el. Kápolnás konklúzióként kiemelte, hogy a szerzetes nemcsak imádkozott az uralkodóért, hanem konkrét feladatokat is végrehajtott neki. Az előadás zárlatában pedig a kutatás további lehetőségeit is felvetette, hogy (Nejicsi szerzetes visszavonulási kísérletéből kiindulva) vajon el lehetett-e bújni a világi hatalom elől?

A második szekció elnöke már Kósa Gábor volt, és Hidas Gergely nyitotta az előadók sorát. Hidas a buddhizmus és a mezőgazdaság kapcsolatát vizsgálta három nagy terület tükrében: Srí Lanka, Sanchi és Nepál. Az előadás a buddhista esőmágia fennmaradt szövegei és az alig pár hetes, Srí Lanka-i, vegyi úton történő esőcsinálás párhuzamaival indult. (A helikopter által felhőkbe juttatott vegyszeres esőfakasztásról több információt itt találsz.) Korábban a hasonló tevékenységet, akkor még mágikus alapon, az egyház végezte, sőt bizonyos vízellátó eszközeik is voltak. A víztározókból a gazdák vizet kaphattak a termény valamennyi százalékának beszolgáltatásáért. Már az ázsiai kontinensen, Sanchi környékén gátrendszerek nyomaira bukkanhatunk, amik a szangha, tehát a buddhista egyház tulajdonában voltak. Nepálban is fontos szerepet játszott a buddhista egyház a mezőgazdaság területén. Itt is különböző rituális módszerekkel feleltek az esőzésért, valamint rituális növényvédő szereket is alkalmaztak. Mindezek együttesen jól jelzik a buddhista egyház mezőgazdaságban érvényesülő világi hatalmát.

Kelényi Béla, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum munkatársa a hagyományos tibeti művészet hanyatt fekvő démonnőjének ábrázolástechnikáját kutatta. A vad tibeti területet konvencionálisan egy hátán fekvő óriás nő testjeként ábrázolták. A buddhista uralom térhódításának jelei, azaz a vad terület megzabolázása is tetten érhető az ábrázoláson: a buddhista templomok mintegy lefogják a nőalak végtagjait és testének kiemelt részeit. Az előadás problémafelvetése, hogy a templomok történeti rekonstrukciója nem ad ki egy nőalakot, így felmerül a kérdés, hogy vajon a buddhista uralom térhódításának idején milyen térképészeti tudással rendelkeztek a tibetiek?

A hanyatt fekvő démonnő hagyományos tibeti ábrázolása

A hanyatt fekvő démonnő hagyományos tibeti ábrázolása

A harmadik és egyben utolsó szekció elnöke Szegedi Mónika, az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Antik filozófiai programjának doktorandusza volt. Az utolsó három előadás közös jellemzője a tibeti témakör, valamint hogy az előadók mindegyike az ELTE Távol-keleti Intézetet képviselte. Péter Alexa szintén egy életrajzot mutatott be előadásában, Szakja Pandita, a tudós, szerzetes és politikus címmel. A szakja rend vezetői különösen világi és vallási vezetők is voltak, a rend negyedik mestere volt Pandita a 13. században. A politikai szerepének kimagasló példája, hogy amikor mongol támadás érte Tibetet, Pandita volt az, aki mindkét fél számára előnyös megállapodást tudott kötni. A pap-patrónus, tehát vallási és világi személy kettősségén túl Szakja Pandita irodalmi munkássága is jelentős, írásait mind a mai napig használják a szakja kolostori oktatásban.

Tóth Erzsébet a Szamje-vita történelmi hátteréről tartott előadást. A vitára 792 és 794 között került sor a Szamje kolostorban, és tétje a tibeti buddhizmus irányának meghatározása volt, hogy a kínai vagy az indiai irányzatot választják. A vitában nagy szerepet játszott Thriszong Decen, Tibet uralkodója, aki az ún. tankirályok közé sorolnak. A megnevezést azok az uralkodók kapták, akik idejében a buddhizmus felvirágzott Tibetben. A vita végül az indiai irány győzelmével zárult. Thriszong Decen pedig gátat szabott a kínai politikai befolyásnak.

Szakja Pandita, a tudós, szerzetes és politikus

Szakja Pandita, a tudós, szerzetes és politikus

A konferenciát Orosz Gergely zárta Az uralkodó típusai a tibeti irodalomban című előadásával. Különböző krónikák alapján négy eltérő királycsoportot vázolt fel: a család nélküli, általában természeti jelenségek királyai, a családos, valamilyen szellemi síkon értendő királyok, a leszármazással bíróak, illetve a kiválasztott királyok. Az utóbbi kategóriával Orosz részletesebben is foglalkozott, és ismertette, hogy 30 pontban jellemzi a forrás az uralkodókat. A kiválasztott királyok száma négy, és a Tibetet övező területeket képviselik. Eszerint a déli az indiai, a nyugati a perzsa, az északi a mongol, a keleti pedig a kínai uralkodó lehet. A felvázolt helyzet közepén a tibeti király áll, aki sikeresen ellenáll mind a négy irányban.

A szót magánál tartva Orosz Gergely mondott zárszót. Megköszönte az előadóknak a színvonalas szereplésüket, és kilátásba helyezte a Buddhizmus-kutatási Központ következő konferenciáját, amire a következő tavasszal számíthatnak az érdeklődők.

Források: kiemelt képvalamint a beillesztett képek: Buddha, Vaiśravaṇa, gyerekek, démonnő és Pandita.