Újabb cikket hoztunk az ELTE Etológia Tanszékéről: az egyetem kutatói ezúttal arra kerestek választ, vajon mi az összefüggés a fajtajellemzők, a nem és az arcra irányuló figyelem között.
Az arc kérdése fontos a számunkra. Egymás szemébe nézünk, amikor odafigyelünk arra, amit a másik mond, szeretetből a barátaink arcát cirógatjuk, az almácskákra adunk puszit, ha üdvözöljük egymást. Mimikánk ezernyi árnyalata tódul az arcunkra és mesél rólunk akár önkéntelenül is nonverbális interakcióink során. Ha mindez nem lenne elég, hatezer évvel ezelőttről is ismerünk különböző arcokat ‒ plasztikus arcrekonstrukciókat készítünk, mert fontos számunkra, hogy ismerjük az őseink vonásait. Hogy elevenné tegyük a holt koponyát egy látszólagos bőr redőivel és tapintásával. Da Vinci az emberi arányok tárgyalásakor a legterjedelmesebb bekezdéseket az arc szerkezetének szenteli: te tudtad például, hogy „az áll és az állkapocs közötti távolság (v x) ugyanakkora, mint a nyak szélessége profilból”?
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói, Bognár Zsófia, Ivaylo Iotchev és Kubinyi Enikő az Animal Cognition-ben publikált legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogy az arc milyen szerepet tölt be a kutyáknál. Vajon figyelemirányító? Ha igen, mennyiben határozzák meg a fajtatulajdonságok az összpontosítás mértékét? Lehet befolyásoló egy fejforma vagy az esetleg az állat neme? Milyen differenciák jelennek meg a reakcióban, ha egy ember vagy egy fajtárs arcát látják a kutyák?
Mindezt fotókon vizsgálták: kutyusokról és emberi arcokról vetítettek le képeket különböző szögekből, és azt mérték, milyen hosszú ideig függ az alanyok tekintete a vetítővásznon.
A kutatás során rájöttek, hogy az állatok a kutyákról készült profilképeket tartósabban nézik, az ismeretlen emberi arcokkal szemben viszont nem tanúsítanak különösebb izgatottságot vagy feszült összpontosítást. Bognár Zsófia szerint ugyanakkor a kutyainterakcióban a fajtárs kitartott bámulása egy agresszív viselkedésminta, amely akkor olvasható, ha az állat veszélyesnek érzi a helyzetet, fenyegetőnek a másikat.
A kutatók a vizsgálódás során három csoportban figyelték meg a különbségeket, annak alapján, milyen vizuális kapcsolatban vannak az állatok az emberrel a munkájuk során: a terelőkutyák folyamatosan lesik a gazda testének jelzéseit, a husky ezzel szemben nyilvánvalóan nem képes szemkontaktusra szánhúzáskor. Az arcokat az eredmény szerint a munkakutyák hosszabb ideig nézték, mint a nem munkakutyák és a keverékek (ők alkották a harmadik csoportot). Az első csoportban a figyelmet illetően nemi különbséget nem találtak, a nem munkakutyák esetében ugyanakkor a szukák tovább bámulták a képeket. Ivaylo Iotchev a megfigyelésből azt a következtetést vonta le, hogy ez a viselkedés összeegyeztethető azzal az emberi viselkedésmintával, miszerint „a kislányok már egyéves korukban is többet néznek a szülők arcára játék közben, mint a kisfiúk, és később is jobban követik a tekintetet a nők, mint a férfiak”, amelyből következhet, hogy ezek a nemi differenciák már a közös őseinkre is jellemzőek lehettek.
A kutatás egyik legizgalmasabb megállapítása talán az volt, hogy a figyelemben – ahogy azt már kikövetkeztethettétek a rendkívül jól irányzott retorikai stratégiával feltett felvezető kérdésekből – különbség tehető fejforma alapján is: a rövidebb, laposabb fejű kutyusok, mint például a mopsz vagy a buldog, tovább nézték a fotókat hosszabb orrú fajtársaiknál.
A megoldás a retinális gangilonsejtek eloszlásában keresendő: a sejtek az információ feldolgozásáért felelősek a szemben. A rövidfejű kutyáknál ez foltszerű, míg egy agár esetében az elrendezés egyenletes sűrűségű, és egy vízszintesen futó vizuális sávban rajzolódik ki. A kedves kis mopszok azért érhettek el jobb eredményt a teszten, mert előre nézve kevésbé zavarják őket a perifériás vizuális ingerek.
A kutatás során felfejtett információk számos további vizsgálódás alapjául szolgálhatnak, nekünk pedig jó lehet tudni, hogy szeretett jószágunk milyen lehetséges okokból tartja vagy nem tartja a szemkontaktust. Legközelebb én is alaposabban kivizsgálom majd, valóban a vizslám túrta-e fel a szemeteszsákot: biztosan a tettet követő szégyenérzettől nem mer rám nézni, amikor a kukára mutatok, vagy pusztán a vizuális perifériás ingerek zavarnak be éppen?
Az forrás cikk az elte.hu oldalán olvasható, illetve az angol tanulmányra is érdemes ránézni.
A fotót a fejformákról Bognár Zsófia készítette.
