Mi a közös Portugáliában, az érettségiben és a péntek 13-ban? – ELTE Feszt 2017

Október 13-án került megrendezésre az idei ELTE Feszt, a BTK campusán. Már korán reggel a gólyavár előtt kígyózó hosszú sor köszöntötte a a helyszínre látogatókat.

A programkínálat az ELTE összes karától érkezett előadókon túl a BEAC és a Nemzetközi Iroda egész napos programjait, illetve a Tehetséggondozási Iroda és az Érettségi Előkészítő előadásait is magába foglalta. Az érdeklődő gimnazisták és leendő ELTE-sek így számos program közül választhattak a „Nehézion-fizikától” kezdve a „Társadalmi nemek és szerepek”-en át egészen a „Demokráciák és diktatúrák – Westerostól Coruscantig” című előadásokig. A széles kínálatban való eligazodásban, illetve a helyszínek megtalálásában és a rendezvény lebonyolításában a BTK HÖK önkéntesei segédkeztek a nap folyamán, az EHÖK és az egyetem által megbízott szervezők utasításait követve.

Borhy László dékán úr megnyitó köszöntője

A napot fél kilenckor Borhy László dékán úr köszöntője nyitotta meg a Gólyavár Mária Terézia termében. A kari programok mellett felvételi információkról is zajlott előadás az ebédszünetet követően. Egyetemünk számos előadója között megjelent Mezey Barna a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék jelenlegi vezetője, korábbi rektor, Pál Gábor és Szakács Dávid az ELTE Innovatív Kutatói díj tulajdonosai. Ezeken túl a nagyközönség számára kevésbe fókuszban lévő tanszékek is bemutatásra kerültek – így részt vettünk Rákóczi István a Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezető előadásán.

Előadásának témája a bevándorlás és elvándorlás volt ebben a nyugat-európai országban. Ami mindezt még inkább érdekessé teszi számunkra: Portugália mind területben, mind lakosságszámban majdnem megegyezik hazánkkal. Így sokkal könnyebb magunk elé képzelni a máig tartó folyamatokat.

Mint azt középiskolai tanulmányainkból tudjuk, Portugália a 15-16. században kialakított egy hatalmas gyarmatbirodalmat, talán még arra is emlékszünk, hogy inkább fűszer, cukor és rabszolgák kereskedelmével foglalkoztak hódítás helyett, míg a holland konkurencia kiszorította őket, és ezzel végleg eltűntek a magyar történelemkönyvek lapjairól. Ezen gyarmatosítás és korábbi rabszolgatartás miatt már akkoriban kialakult egy – a mindenkori átlagnál toleránsabb – kozmopolita világnézet a portugálokban, ami a mai napig meghatározó. A bevándorlók elvi szinten való elutasítása például nem jellemző, pozitívan viszonyulnak hozzájuk. Nagyon is szerves része a modern Portugáliának a népességmozgás. Mind megtudhattuk, az 1974-es forradalom, mely véget vetett az António de Oliveira Salazar által 1933-ban alapított diktatúrájának, 1,5 millió portugál térhetett haza az anyaországba, illetve az EU-ba való belépéssel sokkal egyszerűbben tudnak gazdaságilag kedvezőbb lehetőséget nyújtó országokba bevándorolni és munkát találni. Érdekesség, hogy Luxemburgban már akkora portugál közösség él, hogy esélyes, hogy a következő miniszterelnök portugál anyanyelvű lesz.

Azonban ezt ellensúlyozza a már említett bevándorlás. Az angol Commonwealth-hez hasonlóan a volt portugál gyarmatok is alkotnak egy laza gazdasági közösséget, a CPLP-t. Ez lehetővé teszi, hogy mondjuk brazil szakemberek találjanak munkát vízum nélkül Lisszabonban. Az előadást végül egy érdekes kérdésfelvetéssel záródott: ha ők már az EU-ban vannak, akkor szabadon közlekedhetnek annak ellenére, hogy egy másik kontinensen állampolgárok.

A nemzetközi lehetőségek sokakat megragadtak

Ezt követően kaptak egy-egy matricát a megjelent érdeklődők, amit egy füzetbe gyűjthettek. Hiszen az előadások látogatása egy nagy nyereményjátékban való részvételt is jelentett. Egyrészt a lap leadásával, másrészt a kihelyezett óriásfelirattal való fotózkodással és instagramon megjelölésével lehetett bekerülni a sorsolásra. A legértékesebb nyeremény 4 db tablet volt, ezek mellett számos ajándékcsomag is gazdára talált az esti kvízt követő sorsoláson. Ráadásul a hozzánk ellátogató gimnazisták számára igazolást állítottunk ki az órákról való távollétükről, melyet a programok után vehettek át Az eseményt végül a Könyvtár Klubban megrendezett fergeteges Cloud9+ koncert zárta. A tavalyi gólyatábor veteránjainak már ismerős élményt hoztak el.

Őszintén reméljük, a jövő őszi ELTEfeszt is legalább ennyire sikeres lesz.

A Képek forrása: ELTE Online Facebook oldala