É. Kiss Katalin nyerte a „magyar Nobel”-ként is emlegetett Bolyai-díjat. A természettudományos nyelvészeti irányzat képviselőjéről azt mondják, megújította a magyar nyelvtant, emellett kutatásai nemzetközileg is elismertek. A Bolyai-díj újdonsült birtokosa az Indexnek adta első interjúját, melyből megtudhattuk, hogy Katalin először nem is akart kutató lenni, a Debreceni Egyetemen angol tanszékének akkori vezetője, Egri Péter buzdította, hogy neki tudománnyal kell foglalkoznia.
Területe, a generatív nyelvészet akkor még gyermekcipőben járt hazánkban. “Debrecenben egy kis kör kezdett modern nyelvészettel foglalkozni, Papp Ferenc körül. Ő volt az első magyar számítógépes nyelvész, még szobányi gépekkel dolgozott. Nehéz volt egyedül megérteni akkor, hogy mi is a generatív nyelvészet lényege, nekem az segített, amikor kikerültem egy évre Montrealba.” – mesélte Katalin.
A nyelvészet és a nők
„A nyelvészet abszolút női pályának számít. Mint mondják, a női agy kommunikációs területért felelős része fejlettebb, de lehet, hogy azért is, mert ez egy viszonylag rosszul fizetett pálya. Az akadémiai elitben azonban kevés nő van. Sok vizsgálat kimutatta, hogy a nők kevésbé kompetitívek. A férfiak sokféle helyzetben minél magasabb státuszt akarnak elérni, hierarchiára fókuszálnak, ez már három éves kisfiúknál is látszik. Nőkre ez nem túl jellemző, nekik már kisgyerekkorban fontosak az egyenrangú kapcsolatok, félnek a státuszkülönbségek kialakulásától. Ezzel is magyarázható, hogy a nőkben kevesebb az ambíció, hogy pozíciót szerezzenek a tudományban. De ehhez az is hozzátartozik, hogy a férfiak sem szeretik a kompetitív nőket. Amit egy férfi kutatótól természetesnek vesznek, azt egy nőnél agresszívnek, nőietlennek találják.”
Külföldön a magyar
A díj odaítélésének egyik kritériuma a nemzetközileg is kiemelkedő tudományos teljesítmény, na mármost a magyar nyelv külföldön is igencsak érdekesnek bizonyul Katalin elmondása szerint. „A magyar nyelv ugyanannyira izgalmas megvalósulása a nyelvi rendszereknek, mint a német vagy a hottentotta. Sőt, a magyarról könnyebb volt újat mondani, mint a sokat kutatott angolról. Az indoeurópai nyelvek alapján felállított korábbi modell nem illett tökéletesen a magyarra, hiszen magyar mondat nem ugyanúgy épül fel, hanem „topik” – „fókusz” – „állítmány” szerkezetben, és azután kiderült, hogy ez más nyelvekre is jól passzol.”
Katalin mélyen hisz abban a chomskyánus gondolatban, hogy a nyelv biológiailag, genetikusan adott, tehát a nyelvek olyan nagyon nem különböznek. Bizonyos univerzális törvényszerűségek mentén alakulnak, tehát „amikor a magyart vizsgáljuk, akkor is az emberi nyelvet vizsgáljuk, a jellegzetességeit más nyelvekben is meg lehet azért találni”.
A magyar nyelv
„A magyarban nem ugyanazt jelenti a „Mari elkésett” és a „Mari késett el”, és az igekötő helye megmutatja, hogy itt két eltérő szerkezetről van szó. Ugyanez az angolban nem látható. A számnevekkel ez még egyértelműbb: az „elszív két csomag cigarettát egy nap” és a „két csomag cigarettát szív el egy nap” nem ugyanaz, az előbbi azt fejezi ki, hogy legalább, az utóbbi meg hogy annyit – az angolban ez elsikkad, ott csak hangsúllyal tudják kifejezni, az pedig esetlegesnek tűnik, ezért az angol alapján nehéz észrevenni, hogy a jelentéskülönbség szerkezeti különbség következménye. A magyar, amiben talán különleges, de ezt azért nem állíthatjuk olyan határozottan, mert több mint 7000 nyelv van, és ezek közül csak kevés van szisztematikusan leírva; de a leírt nyelvek közül a magyarban felel meg a legjobban a hangzó mondatszerkezet a logikai szerkezetnek.”
Az interjú során szó esett a magyar nyelv presztízskérdéséről is. Katalin szerint egy nyelv csak akkor tud megmaradni, ha minden információ elérhető rajta. Fontos, hogy alapvetően magyar maradjon a tudományos szaknyelv. Ezt természetesen nem úgy érti, hogy nem szabad engedni az általános nemzetköziesedésnek, vagy hogy nem kellene angolul kurzusokat tartani az egyetemeken, csupán fontos, hogy mindenről tudjunk magyarul beszélni.
A kutató úgy véli, a gyakorlatban így kellene ezért tenni: „Például támogatnia kell a magyar nyelvű folyóiratok és tudományos könyvek, szakszótárak kiadását – de ilyen lenne a számítógépes technológia is, hogy minden lefordítódjon magyarra. Ezt célozta a MorphoLogic Kft. webfordító projektje. A webforditas.hu még ma is működik – de miután az állami finanszírozása abbamaradt, abbahagyták a fejlesztést.”
Nyelvtanórák szerepe
Katalin szerint a nyelvtanóra lehetne egy kísérletező, felfedező óra, de ahelyett sokszor magolást várnak a diákoktól. Elmesélte az Indexnek, hogy fiatal nyelvészek már a hetvenes években írtak kísérleti tankönyvet, de ezek a próbálkozások sajnos azóta sem teljesültek. A kutató szerint a modern nyelvtudomány egyáltalán nincs jelen az iskolában, ez tulajdonképpen olyan, mintha a modern fizikáról még csak nem is hallanának a gyerekek.
Milyen lehetne? „A nyelvtanórának többféle szerepe lehet: megtanítani egy keveset a nyelvtudományból, tudatosítani, hogy milyen a nyelv szerkezete, és van némi nyelvművelő szerepe is, főleg a középiskolában, azzal, hogy tudatosítja a formális nyelvváltozatokat. A kifejezőkészséget is kellene javítania: a mai gyerekek hihetetlenül keveset beszélnek összefüggően az iskolában, bizonyos beszédműfajokat nem tanít meg elég jól az iskola. Ez mind beleférne a nyelvtanoktatásba. Aminek én kevesebb értelmét látom, az az a fajta mondatelemzés, hogy húzzuk alá, mi az alany, mi az állítmány, hogy ez hely- vagy állapothatározó. Igazából a nyelvtudomány egy hallatlanul érdekes, kísérletező tudomány volna, lehetne tanítani úgy, mint jó esetben a fizikát: kísérletezzünk, figyeljük meg, abból vonjunk le egy szabályt, amit egyébként beszéd közben öntudatlanul alkalmazunk. Nagyon érdekes lenne – de ez egyelőre nincs benne a nyelvtanoktatásban.”
Forrás: index.hu
Fotó: Barakonyi Szabolcs /Index
