Az Eötvös Collegiumban szombat délelőtt folytatódott az Esti Kérdések konferencia, amelynek megnyitó workshopjáról is tudósítottunk. A szombat délelőtti Filozófia és Irodalom című szekcióban a két plenáris előadást három további előadás követette.
A konferencia első teljes napjának délelőtti szekciója Pavlovics Tamás plenáris előadásával kezdődött el. Az előadás a narráció és fikció filozófiai szövegekben betöltött szerepét vizsgálta. Pavlovics hipotézise szerint az elsősorban irodalmi művekre jellemző fikció és narratíva nem csak formai elemei a filozófiai szövegeknek, hanem az azokba foglalt filozófiai tartalom jelentésképző tényezői. A filozófiai dialógusok, például Platón dialógusainak és Descartes Elmélkedések az első filozófiáról című művének példáján mutatott be két olyan lehetőséget, amely alátámasztotta állítását. A dialógusokban a narratív helyzet és az abban jelenlévő szereplők emberközelivé teszik a filozófiai kérdéseket. A filozófiai kérdések időben bontakoznak ki, ami a hagyományos filozófiai értekezésekre nem jellemző. A dialógus olyan perspektívát nyit meg, amelyben megnyílik a filozófiai kérdezés lehetősége. Descartes műve ezzel szemben nem dialogikus, hanem elbeszélő jellegű. Fiktív élethelyzetből indul ki, amelyben a beszélő visszaemlékszik eddigi tapasztalataira és elmélkedni kezd. A narrátor nem feleltethető meg Descartesnak, ugyanis a szöveg filozófiai mondanivalója rendkívül erősen megszerkesztett. Pavlovics szerint azért lényegi eleme az egyes szám első személyű előadás a műnek, mert olyan filozófiai rendszert vázol fel, amelynek középpontjában a szubjektum áll, ezzel elindítva azt a filozófiai hagyományt, mely szerint minden objektív megfigyelést a szubjektum igazol. Pavlovics azzal zárta előadását, hogy az irodalom az életet ábrázolja, a filozófia pedig az életet kutatja, így nem meglepő, hogy a narráció és a fikció a filozófia és irodalom találkozási pontja.
Pavlovics Tamástól Kállay Géza vette át a szót. Kállay az előadását két kérdés köré építette fel. Elkülöníthetők-e egymástól egy szöveg formai és tartalmi elemei, illetve milyen viszonyban áll egymással az irodalom és a filozófia. Kiindulópontként elkülönítette a kontinentális filozófia és az analitikus filozófia irodalomfelfogását. Ennek különbségeit elsősorban nyelvfilozófiai belátásokra alapozta. Úgy gondolja, az analitikus filozófia szerint létezik olyan fogalmi mag, amely egy közlés nyelvi megformálásának megváltoztatásával is megmarad. Tehát egy mondat tökéletesen lefordítható egyértelmű logikai szimbólumsorra. Az analitikus hagyomány azért csak kevésbé vonja be az irodalmat a diskurzusaiba, mert elveti az irodalmi nyelv többértelműségét. Ezzel szemben a kontinentális filozófia azt az álláspontot képviseli, hogy ahány nyelvi megfogalmazás, annyi jelentés létezik. Ezért lehetetlen a régi dogmákat mai nyelvre lefordítani a tartalom teljes megtartásával. Ez a felfogás indokolja, hogy a kontinentális hagyományban sokkal erősebben vannak jelen az irodalmi művek, és a filozófiai szövegek sem ódzkodnak a nyelv többértelműségétől, sőt építenek is erre.
Az irodalmi és a filozófiai szövegek nem különböztethetők meg olyan tényezők alapján, mint a szerző személye, vagy a szöveg retorizáltsága. Kállay szerint a defamiliarizáció jelensége jelenthet különbséget: az irodalmi szöveg felhívja magára a figyelmet a mesterkéltsége által. Nem a megszokott fogalmi szinten hat az olvasóra, hanem az érzékelés szokatlansága, újszerűsége által ingerli a befogadót. Összefoglalásként megjegyezte, hogy az irodalom és a filozófia között azért érzékelhetünk szoros kapcsolatot, mert mindkettő a nyelven keresztül jut el hozzánk, és arról szól, mit jelent embernek lenni. Úgy gondolja, a két területnek egyenrangú, mellérendelő viszonyban, rivalizálás és egybemosódás nélkül kell léteznie. A filozófia és az irodalom párbeszéde által pedig mindkét tudomány többet tudhat meg önmagáról.
A két plenáris előadást vita követte. Felmerült, hogy nem természetes intuíció, hanem tanult intuíció alapján különböztetik meg az olvasók az irodalmi és filozófiai szövegeket. Ezek az intuíciók nagyon erősen befolyásolhatók. Pavlovics Tamás egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nem azt állítja, hogy az irodalmi vonásokkal bíró filozófiai művek irodalommá válnának, csupán azt, hogy irodalmi eszközöket alkalmaznak a filozófiai mondanivaló minél pontosabb átadása érdekében. Felmerült, a péntek esti vitára reagálva, hogy az analitikus filozófia képviselői sem feltétlen hisznek már a szilárd jelentésmagban, ennek ellenére nem jelenik meg több irodalom a filozófiájukban. Kállay Géza erre úgy reagált, hogy nagyon megoszlik, mit is értünk többértelműség alatt, az viszont elkülöníthető, hogy egy szerzőt irritál a több jelentés, vagy élvezettel használja azt.
A plenáris előadásokat követően Tánczos Péter “… mintha Machiavelli napjainkban regényt írna” Nietzsche A pármai kolostorról című előadása következett. Tánczos kifejtette, hogy Stendhal életműve több helyen megjelenik Nietzsche írásaiban, a német filozófus vélhetően ismerte a francia naplóját, levelezését és több regényét is. Stendhal, Nietzsche szerint, a francia kultúra utolsó nagy szellemeke, amely mellett minden más francia teljesítmény elmarad. Tánczos ezt követően azt fejtette ki, hogy Nietzsche szerint Stendhal regényeiben új és eredeti filozófia jelenik meg, amely a regényekben tetten érhető lélektani hitelességben nyilvánul meg a szereplőkön keresztül.
Bodó Bence Kétértelműség, azaz a nyelv első engedetlensége című előadásában John Milton Az elveszett paradicsom című eposzának filozófiai vonatkozásait elemezte. A műnek többféle szempontú filozófiai vizsgálata is lehetséges, ezúttal a nyelvi kérdések kerültek előtérbe. A szövegre alapvetően jellemző a nyelvi megformáltság hangsúlyozása. Jelentéssel bíró különbség van Isten, az angyalok, és a bukott angyalok beszédének jellemzői között. A mű szereplőinek nyelvhasználatának változását a bűn, a bukás határozza meg: ennek a révén jutunk el az egyértelműségből a többértelműségbe. Az elbeszélő egyértelművé teszi, hogy ő a bukott ősszülők leszármazottja, tehát minden közlés ezen a szűrőn át jut el hozzánk. A szerző céljára, hogy az égi formákat lefordítsa földivé, abban a jelenetben találunk metaforát, mikor a sátán ágyúval lő Istenre: a vállalkozás eleve lehetetlen.
Horváth Péter Az irodalom nietzschei geneológiája: Homérosz személyisége és a filozófiai világnézet című előadásában a német filozófus baseli székfoglaló előadásának kérdéseit elemezte. Nietzsche alláspontja szerint az eposzi költészet az individualizációval válik el a mitológiától. Nem csak abban a vonatkozásában, hogy eposzokban egy individuum jelenik meg a mitologikus világgal szemben, hanem abban is, hogy megnevezett szerzővel rendelkeznek az eposzok, a mitológiákkal szemben. Ezt az alkotást Homérosz személyisége tette lehetővé. A személyiség nietzschei fogalma szerint a szaktudományok eredményeit csak alkotó individuum integrálhatja a kulturális közegbe, az erre képes alkotó individuumot jelöli a személyiség fogalmával. Horváth kiemelte, hogy Nietzsche a baseli előadásában a tudós filológus és világnézeti bölcselő ellentétében az utóbbinak ad elsőbbséget, amely a világnézet számos kérdését is felveti.
Rovatunk folyamatosan tudósít a konferenciáról:
