Magyar Szakos Nap, nem csak magyarosoknak

Konferenciák, előadások, koncertek. Röviden így lehetne összefoglalni az október 16-ára hirdetett bölcsészkari Magyar Szakos Nap programtervét. A Nyugat irodalmának nemzetközi kapcsolatai elnevezésű konferencia reggel 9-kor kezdődik az ELTE BTK Kari Tanácstermében, utána 17 órától Keszler Borbála tart helyesírási gyorstalpalót az új szabályzat változásairól. Ezután következnek a koncertek: 20 órától a fél7 zenekar, aztán a Fake Empire szórakoztatja a közönséget. Végül DJ Parádi zenéire lehet bulizni hajnalig. Ezzel párhuzamosan zajlik majd a Zsilka János emlékkonferencia, illetve a finnugor nyelvek oroszországi anyanyelv-oktatásával foglalkozó műhelykonferencia.

A Nyugat-konferenciát az ELTE BTK HÖK Magyar Intézetek Képviselete rendezi meg. 9 órakor Eisemann György nyitja meg a rendezvényt, és az első szünetig a Radnóti Miklós-recepció nemzetköziségéről, majd József Attila román versfordításairól és angolul olvasható verseiről lehet előadást hallani. Ezután József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének elemzése következik, illetve Tamkó Sirató Károly művészetéről és Németh Antal színházhoz való kapcsolatáról lesz szó.

Visszatérve az ebédszünetről Kassák Lajos Misilló királysága című művének elemzésével folytatódik a program, aztán A Nyugat, az angolszász irodalom és a száműzött Joyce című előadás következik. A konferencia zárásaként pedig Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba című műve kerül górcső alá.

Az egyórás szünet után Keszler Borbála, az MTA doktora és a Mai Magyar Nyelvi Tanszék professor emeritája ismerteti A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának legfontosabb változásait. Az előadás 17 órakor kezdődik az A épület 428-as termében.

Ezután a Könyvtár Klubban zenél a fél7 zenekar 20 órától egy órán keresztül, aztán 21 órától a Fake Empire-é lesz a színpad. 22 órától pedig DJ Parádi szórakoztatja a bulizni vágyókat.

Ezzel párhuzamosan rendezik meg a Zsilka János nyelvész professzor emlékének szentelt konferenciát A szerves-dialektikus nyelvelmélet és hatásai címmel a D épület tanácstermében. A program 9 és 20 óra között zajlik. A meghívót itt lehet elolvasni. Az I épületbe is érdemes ellátogatni, mivel 9-től délig egy műhelykonferenciát tartanak a finnugor nyelvek oroszországi anyanyelv-oktatásáról  az udmurt nyelv alapján. Előadnak az Udmurt Állami Egyetem oktatói és a Kuzebaj Gerd Nemzetiségi Gimnázium tanárai.

A programokról az alábbi linkeken lehet részletesebben tájékozódni: Magyar Szakos Nap eseményének oldala, Nyugat-konferencia oldala.

Forrás: facebook.com

Kép forrása: magyarszo.com

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]