A rendszerváltás óta a női képviselők aránya tíz százalék körül mozgott, ami európai és világviszonylatban is nagyon alacsony. Miért olyan kevés a nő a hazai politikában? Megoldás lehet erre a női kvóta?
Rövid időn belül kétszer találkoztam a kérdéssel. Először egy OTDK kari fordulón, ahol a vita során felmerült, és az előadó egyértelműen a kvóta ellen érvelt. Ez után döntöttem el, hogy mindenképp elmegyek a Szakkollégium Éjszakája: Női kvóta a politikában című beszélgetésére.
Nem sok fogalmam volt a témáról. Nagyjából olyan előfeltevésekkel érkeztem, hogy fontos lenne, de néhány skandináv országon kívül más nem jutott el odáig, hogy bevezesse. Erre azzal szembesültem, hogy koránt sincs abban egyetértés, hogy a női kvóta bevezetése hasznos lenne-e, és nem csak néhány északi állam jutott el odáig, hogy valamilyen formában bevezesse a női kvótát a politikában, Európában tizenhárom országban létezik, sőt Dánia már ki is vezette.
A beszélgetés Böcskei Balázs politológus, Magyar Bálint szociológus, és Kováts Eszter, a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti irodájának Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában projectvezőjével, Kiefer Péter moderálásával folyt.
Magyar Bálint a beszélgetés elején rámutatott, hogy jelenleg férfiklubok alakítják a politikát, míg a „legnagyobb kisebbség” nincs képviseltetve. Itthon azt tapasztalta, hogy a pártoknak nem érdeke, hogy megszavazzák a női kvótát, ha a többi se tesz így, mivel a nők hátrányból indulnak választásokon, és nincs párt, amely ekkora hátrányt önszántából vállalna. Ennek egyik fő oka a magyar választási rendszer, amelynek új verziója csak rontott a női politikusjelöltek helyzetén. Úgy látja, hogy ez evolutív folyamattal nem fog változni, csak egyféleképpen lehet áttörni: a pozitív diszkriminációval, pontosabban, a női kvóta bevezetésével. A jelenlegi hatalmi helyzeten nem lehet másképp változtatni, így annak sincs értelme, ha valaki arra hivatkozik, hogy nem akar „kvótanő” lenni.
Utoljára 2007-ben foglalkozott ezzel a témával a parlament, akkor leszavazták a kvótatörvény-javaslatot, annak ellenére, hogy a pártok vezetői kivétel nélkül támogatták a kezdeményezést. Amikor a végső döntésre került sor, a pártok vezetői igennel szavaztak, a képviselők mégsem támogatták a törvényjavaslatot.
Ugyan a törvényjavaslat elbukott, annyi pozitív hozadéka volt, hogy sokan megnyilvánultak a témában, és az állampolgárok egy részét is elkezdte érdekelni a kérdés. Amire nagy szükség is volt, mivel, mint Kováts Eszter is rámutatott, nemcsak a fejlett európai országokhoz képest vagyunk lemaradva, a rendszerváltó országok között is utolsó helyre szorultunk, miután a környező országok többségében javult a nők helyzete. Ennek orvoslására lenne az egyik lehetőség a kvóta bevezetése, ami Kováts Eszter szerint kikényszerítené azt a gondolkozást a pártoknál, amelyet egyébként nem végeznek el.
A beszélgetés résztvevői, Böcskei Balázs, Kiefer Péter, Kováts Eszter és Magyar Bálint, a Szakkollégium Éjszakáján
A beszélgetés során egyedül itt merült fel, hogy a kvóta csak az egyik lehetőség, nem feltétlenül az egyetlen megoldás. Az egyik meghívott megbetegedése miatt, sajnos elég egyoldalú volt a diskurzus: nem volt kérdés az, hogy a női kvóta bevezetésére szükség van Magyarországon. Nem merült fel, hogy milyen más módon lehetne változtatni a nők közéleti szerepvállalásán, és hogy egyáltalán kell-e. Hiszen a kvóta ellenzői között vannak olyanok, akik úgy gondolják, ez egy olyan társadalmi probléma, amelyet nem lehet egy kvóta-szabályozással megoldani, és olyanok is, akik szerint a nőknek nincs helye a közéletben.
Ez elvezet minket egy másik kérdéshez. Helye van-e egy ilyen szabályozásnak, ha nincs mögötte elegendő társadalmi nyomás? Lengyelországban ennek hatására vezették be a 35%-os női kvótát, igaz nincs megszabva, hogy a jelöltlistának melyik részén helyezkedjenek el a női képviselőjelöltek, de még így is 24%-os arányt eredményezett, ami jelentősen felülmúlja a hazai 9,5-öt. Csehországban 2010-ben kampány indult azért, hogy a nyílt pártlistákon magasabb helyre szavazzák a női jelölteket, ami sikerült is.
Magyarországon azonban nem érzékelhető ilyen jelentős társadalmi nyomás. Sőt, mint Magyar Bálint megjegyezte, a női szervezetek is megosztottak a kérdésben, amit tetéz, hogy kialakult egy elutasító hozzáállás a pártokkal szemben. Nem szívesen működnek együtt velük, mivel nem akarnak elköteleződni egyik mellett sem. A pártokon belül pedig a másodvonalbeli képviselők a kvóta igazán nagy ellenzői, mivel a vezető politikusok bejutása biztos, míg az övék veszélybe kerülne.
Böcskei Balázs kiemelte, hogy amely pártok egyáltalán beszélnek a témáról, inkább csak azért teszik, hogy ezzel is alátámasszák progresszivitásukat, illetve bevett szokás a többi pártra való mutogatás is, azt hangsúlyozva „nálunk jobb a helyzet”. Emellett arra is rámutatott, hogy a parlamentbe bejutó képviselőnők sem tudnak egységesen fellépni, mivel pártállásuk megakadályozza az egységes álláspont kialakítását. Úgy látja, a női kvóta kikényszerítésére egyedül a civil szervezetek lennének képesek.
Böcskei felhívta arra is a figyelmet, hogy lehet a női kvóta mellett úgy is érvelni, hogy az kifejezetten káros. Ennek tipikus példája, amikor arra hivatkoznak, hogy a több nő „nyugalmat” hozna a politikába. Ez vezet ahhoz, amit a jelenlegi politikában is érzékelhetünk, ha egy nő bekerül, akkor nem kompetenciájához, hanem tipikusan női szerepekhez kapcsolódó ügyeket osztanak rá, mint például az oktatás.
Függetlenül attól, hogy ki milyen módon képzeli el a nők arányának javítását a politikában, fontosabb lenne foglalkozni vele, mint valaha, mert úgy tűnik, nemcsak Nyugat-Európa, de a régiónk is fejlődést mutat, míg mi a számok tekintetében stabilan sereghajtókká váltunk. Ez a beszélgetés remélhetőleg egy kicsit hozzájárult, ahhoz, hogy ez a jövőben megváltozzon.
forrás: Nők a politikai döntéshozatalban munkacsoport: A női kvóta Magyarországon – A 2007-es év vitája a politikai esélyegyenlőségről, Koncz Katalin: Nők a parlamentben, 1990-2014
fotó: http://tatkhok.elte.hu/ és https://33.media.tumblr.com/
