“Az egyetlen nem, amit szeretünk” címmel tartott felolvasóestet a Fiatal Írók Szövetsége a Schönherz Zoltán Kollégiumban.
A virsli- és sörfogyasztás (valamint a felvonulás) helyett én a Fiatal Írók Szövetsége felolvasóestjén voltam a Schönherz Zoltán Kollégiumban. Aki hallott már a helyről, az tudja, hogy itt a BME villamosmérnöki és építészmérnöki karának hallgatói laknak (tehát szintenként egy lányszoba van, a tizenkettediket, az építészek szintjét leszámítva). Mégis, miért lehet jó egy felolvasóest itt?
Az est címe Az egyetlen nem, amit szeretünk, és a kollégium KultúrHate nevű rendezvényének a része. És, hogy a nemi egyenlőség minden szempontból megvalósuljon, három lány és három fiú FISZ-tag olvas fel: Izsó Zita, Karaba Márta, Németh Dorka, valamint Molnár Illés, Rhédey Gábor és Soltész Béla. A szervező és a moderátor Bolla Dávid, elsőéves mérnökinformatika-hallgató, ugyancsak a FISZ tagja.
Németh Dorka érkezik elsőként, vele meghallgatjuk a Silentio Kórus, a kollégium vegyeskarának koncertjét, ami annyira jó hangulatú, hogy majdnem beállunk háttértáncosnak. Majdnem. Az utolsó dal előtt már minden fölolvasó a teremben van, és, egyikük megjegyzése szerint túl illedelmesek voltak a tapsnál, ugyanis érkezik a ráadásdal.
A koncert után, mivel kevesebben vagyunk, mint az ország legtöbb gyermekes családjában a testvérek, körbeülünk, előadók és hallgatók vegyesen. A mikrofon azért kell még; mérnököknél vagyunk, könnyen megvan a hangosítás. Dorka azt mondja, azért szeretne kezdeni, hogy megihassa a rozéfröccsét, szerintem izgul, csak nem látszik rajta. Dávid felkonferálja, azt elfelejti mondani, hogy a lány hamarosan befejezi az első kötetét. Ebből olvassa fel a Szalonspicc című novellát, amelyből megtudjuk, hogy egy úrilány hogyan nem önti le a szerelmének volt nőcskéjét egy itallal. Ezen a szövegen a schönherzes fiúk is jól szórakoznak, és a kétszer is elhangzó mondat, a „Jól áll a szalonspicc, csak nem tart sokáig.” megjegyzendő, simán idézhető bármelyik éjszakába nyúló estén.
Rhédey Gábor következik, aki Saját néző című kötetéből olvassa fel a verseit. Először nem tűnik igazán jó előadónak, de vagy ő jön bele, vagy én szokom meg. Mintha egy olyan kapcsolatról (vagy kapcsolatokról) mesélne, ahol valami kifejezhetetlenül apró dolgon múlott volna – ha a boldogság nem is, de az elégedettség, a „minden rendben van” tudata mindenképp.
Molnár Illés – akinek idén jelent meg a Hüllők és izzók című kötete a Fiatal Írók Szövetségének kiadásában – jól játszik a metaforákkal, Szolgálati járat című versében a visszatérő képek és a metonímiák jól működnek, bár néha mintha túl sok lenne mindez, legalábbis a szerző furcsa pillantásokat kap. Persze az is lehet, hogy a kondérokkal áthaladó kollégisták zavarták meg a hallgatóságot. Utána Karaba Márta olvassa fel a verseit, aki a FÉLonline.hu-n publikál. Kedves a nagyon szerelmes hasonlat: „gondoznám, mint egy szöveget”, és kevésbé kedves vagy meglepő a kiábrándult szerelmes verse, A tél még mindig tart című.
Soltész Béla két novellát olvas fel, mindkettő az idegen nyelv meg nem értésével játszik. Az első a német Angela és a görög Adonisz vonzalmát mutatja be. Iróniával kezeli a sztereotípiákat, közhelyeket, és ami a legizgalmasabb, hogy Görögország és Németország viszonyát kétszeresen a szövegbe ágyazva mutatja be: magával a történettel, és a lány németül folytatott telefonbeszélgetésével, amelyből a fiú például a Valutaalap és az eurózóna szavakat, valamint az országáról alkotott negatív véleményt véli kihallani. A második novella nincs ennyire jó, és a női elbeszélő hangja sem az igazi: Zsuzsi, bármennyire is nem megy ki a fejéből az a nagyon romantikus olasz dal, nem elég meggyőzően szerelmes a tubifexet vásárló férfiba. Azért az úr a kisállat-kereskedésben, aki rendszeresen csak a nyulakat simogatni jár be, még előkerül az est utáni beszélgetésben is hasonlatként.
Végül Izsó Zita következik, ő is a saját kötetéből olvas fel. A hallott versekben is (akárcsak a teljes Tengerlakóban) kemény kép a víz, az abortusz, a névadás és a bűntudat; lélegzetet akasztanak. Akkor, ott nem gondolkozom el rajtuk, így könnyebb. A lezárható dolgok szimmetriája című vers zárja az estét.
Ezután Dávid, a szervező mindenkinek megköszöni a részvételt. Kiemeli az egyetlen olyan schönherzes srácot, aki nem a színfalak mögé bújva hallgatta végig a műveket. Egy villamoshallgató, Kőrös L. Berci (Dean Weasel) kezd el zenélni a keverőpultnál, oldódunk a hangokban és a fehér borban. Kiderül, hogy a kedvelt zenék halmaza egyetemtől és szaktól függetlenül hasonló elemeket tartalmaz. Hogy az abszolút kedvenc Dorka és Béla volt, a próza és az irónia nem csak a bölcsészkarokon népszerű. Hogy a versírást úgy is el lehet kezdeni, hogy betördeljük a sorokat, és kihagyjuk a lényegtelen szavakat, mondatokat.
És végül megtudtuk, hogy az a leginkább közös a villamosmérnöki karon tanulóban és az esztétika szakon végző felolvasóban, hogy mindig is irigyelték azokat, akik tudnak írni.
Tóth Enikő
