Kutatás, oktatás, szexualitás

A PPK szőke ciklonja, Hevesi Kriszta elfoglaltabb, mint valaha. Írja a könyvét és a doktoriját, teljes gőzzel kutat, publikál, szigorlatoztat és a rendelőjét sem hagyja üresen. Két vizsga között még arra is jutott ideje, hogy interjút adjon az ELTE Online-nak.

Az első diplomád közgazdász, de újságíró és sportpszichológusi végzettséged is van. Mi vezetett a szexuálpszichológia felé?

Nagyon kalandos út hozott el idáig. Pszichológiai tanulmányaim során egyik barátnőm kacérkodott a területtel, engem is csábított, de mindig azzal hárítottam, hogy én ezzel a külsővel maximum matematikus lehetek – a szexuálpszichológia túl profán lenne. Édesapám a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója sem biztos, hogy áldását adta volna, ha elsőre ezzel rukkolok elő. Lépésenként viszont megbékélt a család. Ezért is lett az első diplomám közgazdász, ehhez képest már „kacérabb” pályaválasztás az újságírás, de a pszichológiai irány volt természetesen az igazi mérföldkő. A múzsa csókja pedig egy bánatos nyári reggelen ébresztett azzal, hogy miért vagyok én egy ilyen hedonista dög, aki ennyire nem szeret dolgozni… Egy hosszas és indulatos párbeszédet folytatva önmagammal, arra a konklúzióra jutottam, hogy persze, mivel nem azzal foglalkozom, ami valójában érdekel – hisz már gimnazista koromban is pszichológus szerettem volna lenni.

A gondolatot tett követte, s vadul böngészni kezdtem a pszichológiai posztgraduális lehetőségeket. Köszönet érte, hogy ilyet nem találtam! Ez nem az a tudományterület, amit „fél lélekkel”, „gyorstalpalón” el lehet végezni: hogy valóban pszichológussá válj, itt a gyakran sajátélményes felismerések lépcsőit végig kell járni. De még a felvételinél maradva: iszonyatos túljelentkezés volt, aki ide készült, arra kellett berendezkednie, hogy minimum 3-4 év kitartó próbálkozás, ha egyáltalán olyan szerencsés volt, hogy végül is bekerült. Volt valami szépség is e kemény „beavatási szertartásban” – aki ez után a lélek tudományaiban mélyedhetett el, nagyon megbecsülte, hogy ő pszichológushallgató. Az eredményhirdetés kalandjait véve pedig, akinek nem volt türelme a postai értesítésig várni – és persze, kinek volt? – az akkor a Pesti Barnabás utcában tudhatta meg a jellemzően bánatos eredményét. Kígyózó sorok álltak, előttem mindenki lógó orral távozott. Sorra kerültem, az adminisztrátor hölgy rám pillantott, sietve kereste a nevem alapján a pontszámomat, aztán hitetlenkedve még egyszer rám nézett, újra ellenőrizte a nevem, majd zavartan elmosolyodva ennyit mondott: „Hát igen, a látszat néha csal.” Egyetlen pontot vesztettem, s ez igazi kuriózum volt. Borzasztóan élveztem az egyetemi éveket, szinte lubickoltam a pszichológia különböző területeiben. Egyszerre mindent akartam tudni, aminek az lett a következménye, hogy négy szakirányt végeztem egyszerre (és mellé a pedagógiát is), nehogy valamit „eltitkoljanak” előlem. Egy soha vissza nem térő lehetőségként fogtam fel, hogy most kérdezhetek, tanulhatok a pszichológia legkiválóbb szakembereitől – amiben pedig az ELTE nagyon erős. S mi az, ami mindenben jelen van? A személyiség-, a klinikai-, a szociál-, a fejlődés-, az egészségpszichológiával stb. is összefügg? Hát persze, hogy a szexualitás. Egyben az élet legcsodálatosabb élményei kötődnek hozzá: a születés, a szerelem…

Praktizálsz is vagy inkább a kutatásra, tanításra koncentrálsz?

Mindenre igyekszem. Úgy gondolom, ez így komplex. A kutatásnak kettős célja van: konfrontál a való élettel, hogy azok a jellemzően amerikai és nyugat európai bölcsőben született pszichológiai elméletek, amiket oktatunk, a hazai vizeken is megállják-e a helyüket. Emellett pedig a magyar kutatók nem véletlenül világhírűek, mi is igyekszünk tudásunkkal a pszichológia főáramához hozzátenni, hozzájárulni. És persze, a kutatói kíváncsiság is tüzel, e nélkül nem menne.

Oktatni imádok, ennek szeretetét valószínűleg édesapámtól „örököltem”. Egyik legfontosabb útravalónak ezt a gondolatát tartom: bárkihez is beszélsz, ha nem érti, amit mondasz, az a te hibádból fakad, mert nem vetted figyelembe az ő tudásbázisát, ismereteit. Magyarán a hallgatóságra nem, csupán a saját mondanivalómra koncentráltam. Ez a figyelmeztetés pedig feltétlenül alázatra int, ami az én exhibicionista lényem mellé elengedhetetlenül szükséges. A hallgatóság egyben a legjobb „zsűri”, figyelmükkel rögtön visszajeleznek, ha nem sikerült felkeltenem az érdeklődésüket. Őszinte, életszagú kérdéseikből pedig én is rengeteget tanulok, ha éppen nagyon „elrepültem”, visszahoznak a valóságba: igen is fordítsam le számukra az absztrakt elméleteket a gyakorlat nyelvére.

Most éppen milyen területen kutatsz?

Egy nagy személyiségpszichológiai felmérés keretében jó minőségű, jól használható teszteket validálunk magyar nyelvre. A szexualitás pont nem az a terület, amiről az emberek tudnak felszabadultan és emellett őszintén is beszélni, olyan tesztek kellenek tehát, amik röviden, jól megválaszolhatóan kérdeznek. Nem az a célunk, hogy zavarba hozzuk a kitöltőket, hanem hogy gyorsan, a lehető legpontosabb válaszokat kapjuk egy-egy témában – természetesen nem öncélúan, hanem a szexuális tanácsadás és terápia céljai érdekében. Hihetetlenül összetett ez a feladat, hiszen a szex nem csak a szexről szól, rengeteg dologgal összefügg, kulturális hiedelmekkel, a szex iránti attitűddel, neveltetéssel, egészséggel, dohányzással, étkezési szokásokkal, számos személyiségfaktorral, agresszióval, nárcizmussal… Ezért érdekes számomra ez az óriási teszt-battéria.

Egy kicsit visszautalnék arra, mennyire elzárkóznak az emberek attól, hogy a szexualitásról nyilatkozzanak: vagy nyíltan beszélünk róla (úgymint látszat felszabadultság, kérkedés esetleg obszcenitás) VAGY őszintén.  A kettő együtt ritkán sikerül. Ez Janus-arcú kultúránk paradoxona: a mindenhol jelenlévő provokatív erotika mellett a prűd felvilágosítás. Eleve egyfajta pingpongozás zajlik, az iskola szerint a szülők, a szülők szerint az iskola feladata e „kínos téma”. Ez az én „neurotikus pontom”, a kamaszok iskolai felvilágosítása, ami későn, úgy tizennégy éves koruk táján jut el hozzájuk, miközben a felmérések szerint a fiatalok egyharmada már tizenhárom éves korára túl van az első aktuson. S miről szól ez az edukáció? A nem kívánt terhességről, nemi úton terjedő betegségekről, az elhalálozás kilátásba helyezése mellett (AIDS). És miről nem szól? Arról, hogy „mellesleg” jó – ezáltal hiteltelenné téve e tiltó-riogató kommunikációt. Miképp csináld jól, hisz ez érdekli igazán a kamaszt, s segíthetné a párkapcsolatok útvesztőjében eligazodni, elérni a szexualitásban azt a megélhető boldogságot, amit rejt magában. Régen például a Kámaszútra, az Illatoskert ezt állította fókuszba, hisz a párkapcsolatok legerősebb összetartó ereje a változatos és boldog erotika.  Ma honnan nyerhetik az információt a fiatalok? Szinte kizárólagos szexuális felvilágosító forrássá, oktatófilmmé az internetes pornófilmek váltak, ami így ilyen formában nem szolgálja a párkapcsolatokat.

Volt, hogy ezzel kapcsolatos problémával kerestek fel?

Számos problémát rejt magában, kezdem a legsúlyosabbal, azzal, hogy könnyen függőséget okoz (internetes szexuális addikció), s eltávolíthat a hús-vér kapcsolatoktól. A számítógépnek nem kell udvarolni, nem kell megfelelni, nem okoz szorongást, viszont óriási változatosságot kínál. Amivel pedig a való élet nem tudja felvenni a versenyt, s ezért okoz problémákat a pár szexuális életében. Emellett elsősorban a férfias típusú szexualitást képviseli, nincs benne gyengédség, érzelmek, előjáték, vadidegenek találkozása, rögtön a lényegre térnek, a nő a férfi minden mozdulatát visongva élvezi – majd, mint ha mi sem történt volna, folytatják útjukat tovább. A férfi ezáltal nem tanulja meg, hogy mire vágyik valóban a nő, a nő pedig legfeljebb azt, hogy biztos benne van a hiba, ha ő így nem élvezi a szexet, ezért megtanulja e koreográfia alapján haját dobálva megjátszani az élvezetet. A kamaszok számára ez jelenti a felnőtt szexualitást, innen szerzik elsősorban az ismereteiket, ezt utánozzák, ezért jelenthet zsákutcát a megfelelő informálás hiánya. A pornófilmekre egyébként ugyanaz igaz, mint mindenre az életben: a mérték az érték. Nem a kuriózumként való megtekintés, a kipróbálás vagy az alkalmi használat a probléma, hanem az, ha csökkenti a partnerek közötti erotika mértékét, rossz esetben fel is váltva azt.

A női pácienseid leggyakrabban milyen panasszal fordulnak hozzád?

Például, hogy a párjuk az internetes pornográfiát nézi ahelyett, hogy szeretkeznének, illetve hogy a férfi szerint a nő „nem működik rendesen”, mivel nem a filmekben látott reakciókat produkálja. Problémát jelent, hogy a lányok gyakran túl korán elkezdik a szexuális életet, amikor még nincsenek rá felkészülve, s ez maradandó törést, hosszútávú problémákat okoz a későbbi párkapcsolati boldogságra nézve.

És a férfiak?

Ők akkor jönnek, ha szerelmesek. Amikor fontossá válik számukra, hogy örömet okozzanak a partnerüknek, s valami okból erre aktuálisan nem tartják képesnek magukat. Leggyakrabban információhiány illetve szorongás az akadálya.

Előfordult már, hogy megmentettél egy párkapcsolatot?

Hiszem, hogy igen! A szexuálpszichológiában talán még fokozottabban igaz az, ami a pszichológiai tanácsadás és terápia krédója is: a célunk az, hogy feleslegessé váljunk. Így a sikert az jelenti, ha már nincs ránk szükség. De persze, így is kapunk azért örömteli visszajelzéseket. A szex jellemzően „társasjáték”, ezért általában a kapcsolat miatt, annak megmentése érdekében keresnek meg. Leginkább tanácsadás, információátadás és „feloldozás” (a bűntudattól, a téves hiedelmektől, a szorongástól) az, amit folytatok. Gyakran elég megnyugtatni a személyt, hogy az, amit tesz vagy gondol, az normális, egészséges. Persze vannak azért extrém eseteim is, legutóbb például egy férfi símaszkban és kizárólag sötétedés után akart jönni hozzám, mivel annyira szégyellte a problémáját, hogy nem akarta vállalni az arcát. Szerencsés vagyok, hogy az Európai Szexuális Medicina Társaság ösztöndíjasaként a világ aktuálisan leghatékonyabb technikáit tanulhattam, s ez biztos támpontot, biztonságérzetet ad.

Annyi sztorid lehet, hogy akár egy komplett anekdotáskötetet is kiadhatnál. Az új könyvedben konkrét eseteket is említesz?

Igen, körülbelül a felét az teszi ki, szemléltetésként a ma jellemző problémákat és gyökereiket bemutatva. Természetesen név és beazonosíthatóság nélkül, kicsit megváltoztatva a személyeket. Évek oktatási és terápiás tapasztalata ez a könyv: hogy mik a kurrens és lényegi kérdések, aktuális elakadások. Lassan el is készül, a „tavasz első hírnökeként” szeretném, ha már a boltokba kerülne március végén, áprilisban.  A címe: SZEX. A pszichológusi dívány titkai. A borító kész, és szerintem fantasztikus. Lakkborítás, piros-fehér-fekete színkompozíció arannyal, s egy gyönyörű, egyszerre elegáns és buja tűzpiros dívány a „főszereplő” rajta.

Az ELTE-n tartott választható kurzusaid közül a szexuálpszichológia a legnépszerűbb. Pszichológushallgatókon kívül kik látogatják leginkább?

Gyakorlatilag mindenki. Mivel szabadon választható tárgy, így például japánszakosok, biológusok és informatikusok is járnak, de persze többségben a pszichológusok és az ESI hallgatói vannak. A leendő óvónők és pedagógusok számára tartanám egyébként igazán fontosnak ezeket az ismereteket. Számomra az egyik legjobb érzés, amikor régi hallgatóim érdeklődnek, hogy mikor tartok órát, mert ha lehet, beülnének megint, visszajönnének nosztalgiázni az órák hangulatára. De emellett a SOTE-ról, a Budapesti Corvinus Egyetemről is vannak rendszeres óralátogatóim.

Van-e pszichológusként, oktatóként valamiféle „missziód”?

Amikor az Összeesküvők című showműsorban szerepeltem mint szakértő, rengeteg kritika ért. Sokan megkérdezték tőlem, miért vállalok el ilyen meghívásokat? Erről az a véleményem, hogy ha én „felsőbbrendű” módon, csupán a saját kis tudományos elefántcsonttornyomban ücsörgök, akkor épp azokhoz nem jut el a lényeges információ, akikért van, akiket úgymond szolgálni hivatott. Ezért tartom roppant fontosnak azt, amit már az oktatás kapcsán is említettem: hogy tudjak olyan nyelvezettel és a különböző tudásszinten állókhoz szólni, hogy az általunk képviselt pszichológia valóban az emberek boldogságát, s a teljesebb, örömtelibb életet szolgálja. A médiát illetően azt mondhatom, hogy a teljes „spektrum”, a legváltozatosabb műsorok és médiumok keresnek meg. Így például a Kossuth Rádió és a VIVA tévé éppúgy, mint a Magellán, az Aktív, a Tények, az MTV1 vagy a legkülönbözőbb magazinok, az ELLE-től a COSMO-ig, a Magyar Narancstól a HVG-ig – és egyben köszönöm is az interjút, hogy immáron a pszichológia online is!

Fotók: Martin Wanda