Azt mondjuk a depressziósra, hogy lusta disznó, amiért állandóan alszik és nem gondoskodik a családjáról. Hogyan kellene gondolkodnunk a függőségről?
Egy alapítványnál találkoztam olyan emberekkel, akik évek óta nem használtak drogokat, a bemutatkozásnál mégis hozzátették, hogy drogfüggők. Gyógyíthatóak-e egyáltalán a szenvedélybetegségek?
Igen, gyógyíthatóak. Ez egy krónikus betegség, elhúzódó problémát jelent. A gyógyulás ezzel összhangban buktatókkal és visszaesésekkel jár, de nem reménytelen. Másrészről, az említett alapítvány anonim filozófiája szerint a függőség örök probléma, s tulajdonképp ez is igaz. Lehet, hogy a beteg számára örökké nehézséget fog jelenteni, hogy ne essen vissza. Ugyanakkor orvosi szemmel ugyanez az ember, aki három éve absztinens, éli az életét, gyerekeket nevel és munkája van, nem függő. A terápiás filozófia részeként azt viszont mondhatja magáról, hogy én függő vagyok, és ezért nem fogok egy pohár alkoholt sem meginni, ez az identitásom része.
A kezelések módszerét tekintve többször állást foglalt az ártalomcsökkentés mellett. Mit jelent ez pontosan?
Először is fontos tisztázni, hogy ez egy drogpolitikai filozófia, nem egy program. Az ártalomcsökkentés célja, hogy a szerhasználattal kapcsolatos egyéni és társadalmi problémákat minimalizáljuk. Mégis az ártalomcsökkentés elemei gyakran ütköznek olyan nézetekkel, hogy a tűcsere program voltaképpen a droghasználat segítése. Ez a morális nézőpont gyakran megzavarja a probléma racionális megítélését. Márpedig, tudomásul kell venni, hogy az alkoholfüggőség is egy betegség, amit nem minden esetben teljesen vagy nem mindig azonnal tudunk gyógyítani.
Mondana néhány gyakorlati példát?
Akik nem akarnak felhagyni a szerhasználattal, azok számára hierarchikus célokat jelölünk ki. Adhatok-e például metadont egy heroinfüggőnek? Igen, adhatok. Lássuk mi is fog történni: nem intravénásan használ szert, kontrolált minőségű, mennyiségű anyagot kap, nem adagolja túl magát, nincs fecskendőmegosztás, megelőzzük a HIV/AIDS, a hepatitisz fertőzést. A függősége kezelve van, nem fog illegális cselekedeteket végrehajtani, stabilizálja az életkörülményeit, rendezi a családi viszonyait. Rengeteg előnye van, de az illető függő marad, nem teljesült az a vágyunk, hogy felhagyjon a függőséggel, de nagyon sok eredményt elértünk.
Az egyik jelenlegi kutatásában fiatalkorúak és egyetemisták droghasználati szokásait vizsgálja. Ezek szerint ebben a korosztályban van a legtöbb függő?
Nem arról van szó, hogy a legsúlyosabb gondok a 16 és a 21 éves korosztállyal vannak. Viszont ez az időszak a legmeghatározóbb a későbbi problémák kialakulásában. Itt az az érdekes, hogy látjuk, mitől lesz két 20 éves fiatal közül, akik sokat isznak, az egyik 30 éves korára alkoholista, a másik pedig szociális ivó.
Mitől függ?
Egyrészt genetikai tényezőket is vizsgálunk, de pszichológiai és társas vonatkozásokat is, illetve ezek interakcióját.
Ön szerint mit kéne változtatni az itthoni drogprevención?
Magyarországon a drogprevenciós programok terén teljesen liberalizált piac jött létre. A legkülönfélébb kezdeményezések közül azok maradtak meg, akiknek sikerült iskolát találniuk, eladniuk magukat. Jelenleg itthon több száz program van, nagyon nehéz választani. Ezek többségükben univerzális megközleítést alkalmaznak, az egész osztály részesül a prevencióban, szelekció nélkül, de jó lenne, ha lennének olyan programok is, amelyek kifejezetten a veszélyeztetett populációval foglalkoznak.
Milyen az a napi internethasználó, aki nem függő?
Ez egy komplex jelenség, nem kilóra mérik. A kutatások is azt mutatják, az addikció mértéke nem arányos a számítógép előtt töltött idővel, mert a munkavégzéshez kötött internetezés nem befolyásoló tényező. Az a fontos, hogy a szabadidőből mennyit áldoznak fel.
A Facebook-függő magányos vagy épp ellenkezőleg?
Ha valaki sokat és intenzíven van jelen Facebook-on, de emellett van valós találkozásokon alapuló élete, akkor ez nyílván működhet. Ha ezek az élményei kizárólag az internethasználatból erednek, ez beszűkülést jelent. A közösségi oldalaknak nagy szerepe van abban, hogy egy elidegenedett, individuális nagyvárosban mégis fenntartsunk egy szociális hálót. Ez egy hiány, nem tudjuk reprodukálni azt a kisközösségi életet, amit megtanultunk az evolúció során. Meg kell őrizni a valós együttléteket, az ember szükséglete, hogy tágabb értelemben vett intim, interperszonális kapcsolatokat fenntartson.
Bank Martina
ELTE Online
