Neumann-nap

Az informatika legfrissebb eredményeit bemutató Neumann-napot szervez 2011. május 12-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara.

A résztvevőket Dr. Kozma László, a Kar dékánja köszönti, majd Dr. Kozsik Tamás egyetemi docens mutatja be az Elosztott és sokmagos rendszerek szoftvertechnológiai kérdései című kutatóegyetemi alprojektet, amely kilenc kutatócsoport munkáját foglalja magába. A projektben végzett magas színvonalú tudományos-kutatási munkát a csoportok vezetői ismertetik, az elért eredményeket az érdeklődők poszterkiállításon is megtekinthetik.

A programban szerepel Sinisa Krajnovic előadása is, aki az Ericsson Magyarország K+F Központjának igazgatója. A délutáni szekció kiemelt prezentációját Georg Gartner, a bécsi Műszaki Egyetem Térképészeti és Geoinformatikai Központ vezetője, az International Cartographic Association elnökhelyettese tartja.

Hagyományosan a Neumann-napon rendezik meg az alapképzésben részt vevő hallgatók programozási versenyének záró fordulóját, illetve az eredményhirdetést is. A rendezvényen kerül sor a Kari Tudományos Díj, a kari emlékérem és a Tudományos Diákköri Konferencia díjainak átadására, illetve a program részét képezi a Kar kiváló oktatójának és hallgatójának díjazása is.

Időpont: 2011. május 12. 9:30–16:30

Helyszín: ELTE IK (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C Kitaibel Pál terem, illetve Bolyai terem)

Részletesen az ELTE Informatikai Kar honlapján

ELTE Kutatóegyetem

www.elte.hu