Tanévkezdő Sportkampány 2021

A 2021-es gólyatáborokban sem hagyjuk mozgás nélkül a hallgatókat.

ELTE-s gólyaként most még lehet, hogy úgy érzed, hogy nem fogsz kiigazodni az egyetemi élet sokoldalúságában. Ezért is indul el a BEAC, az egyetem sportegyesülete a Diákhitel, az ELTE és a VIWA Vitaminwater támogatásával egy lelkes, fiatal csapattal, hogy személyesen mutassák be az egyetemi sportolási lehetőségek széles tárházát.

Az egyetem sportszervezőivel és sportösztöndíjasaival karöltve augusztus vége és szeptember eleje között összesen 9 kar Gólyanapjaira látogat el a BEAC, bekapcsolódva az egyes karok sportnapjaiba. Bemutatók, vetélkedők, vadonatúj ELTE Sportkisokosok, nyereményjáték, ajándékok, VIWA Vitaminwater frissítők, és rengeteg közös mozgás is szerepel a programok között.

Ismerjétek meg az ELTE sportéletét a Gólyatábori Sportnapok során, így már a tanév kezdése előtt kiválaszthatjátok, mit sportolnátok szívesen az egyetemi évek alatt!

Tanévkezdő Sportkampányunk 2020-as állomásai:

augusztus 13. (péntek) – TTK

augusztus 21. (szombat) – PPK

augusztus 26. (csütörtök) – GTK

augusztus 26. (csütörtök) – IK

szeptember 29. (vasárnap) – BTK

augusztus 30. (hétfő) – TáTK

augusztus 31. (kedd) – TÓK

szeptember 3. (péntek) – BGGyK

szeptember 3. (péntek) – ÁJK

A kampány lezárása a szeptember 6-10. között megrendezésre kerülő ELTE Sport7, ahol közel 40 sportágat próbálhat ki ingyen az ELTE valamennyi hallgatója és dolgozója.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]