Sokszínű nagypályás múlttal és tapasztalattal érkezett két éve a komoly gödörbe kerülő ELTE-BEAC férfi futsal csapatunkhoz, azóta pedig szezonról szezonra sikeresen benntartja, sőt, felsőházba juttatja a csapatot az NB 2-es futsalbajnokságban. Mikor erről kérdeztem, mindig kiemelte, hogy a sikeres szereplés titka a közösség, a közös munka, az edző és a csapat harmonikus, partneri viszonya. Id. Dunai Andrással készült interjúnkat olvashatjátok.
Hatalmas tapasztalattal rendelkezel, hiszen az NB 1 után játszottál a másod- és harmadosztályban, majd megye 1-ben, és végül a BLASZ-ban is – mire vagy legbüszkébb a játékosi pályafutásodból?
Sok mindenre vagyok büszke 35 éves labdarúgó pályafutásomból. Elsősorban arra, hogy hosszú évek kitartó munkájával sikerült a magyar első osztályban játszanom. Rögtön a második mérkőzésen sikerült gólt is szereznem. Emlékezetes az is, hogy az első NB 1-es bajnoki mérkőzésem az Üllői úton volt, a Ferencváros ellen, ráadásul ez egy tévés közvetítés volt 8000 néző előtt, nagy élmény volt. Büszke vagyok továbbá a három NB 3-as címemre is a Dabas FC, a Dunakeszi VSE és az ESMTK csapataival, és a megye egyes bajnoki címemre. És aki járatos a budapesti labdarúgásban, az tudja, hogy milyen nagy dolog megnyerni a Budapest Kupát; ez nekem kétszer is sikerült. Az is büszkeséggel tölt el, hogy bármelyik csapatban játszottam, hatással voltam a csapatra mind emberileg, mind szakmailag.
A nagypályás labdarúgás világából jössz, mivel vonzott be a futsal?
A futsal és a kispályás labdarúgás végigkísérte a labdarúgó pályafutásomat, de mivel profi labdarúgó voltam, így csak a téli vagy a nyári szünetekben tudtam futsalozni. Mindig is vonzott ez a játék, tetszett a sokrétűsége, tetszett a technikai kihívása, a gyorsasága.
Hogyan lett belőled edző? Volt olyan személy vagy mentor, aki támogatott benne?
Mentorom nem volt, de volt sok jó edzőm, akiktől sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt. Egy párat megemlítek: ők Both József, Glázer Róbert, Ferenczi Attila és Sróth Lajos. Az, hogy edző lettem, egy folyamat volt. Pályafutásom alatt voltak olyan csapatok, ahol felkértek, hogy segítsek a csapaton edzőként, mert látták az elhivatottságomat, látták, hogy hatással tudok lenni a csapatra, a játékosokra, és tudtam nekik segíteni az előrelépésben. Ezután már tudatosan kerestem azokat a lehetőségeket, ahol a játék mellett edzőként is szerepet vállalhatok csapatoknál. Így lehettem edző NB 2-ben, NB 3-ban, megyében, és az utánpótlásban utánpótlás-szakágvezető.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy a BEAC élére való kinevezésedkor döntő szempont volt, hogy nagyon hasonló felfogást képviseltetek a csapattal. Tudnál mesélni az edzői filozófiádról, játékfelfogásodról?
Filozófiám, hogy először alakítsunk ki egy erős közösséget, ahol a játékosok elfogadják, értékelik és segítik egymást. Ez az alapja annak, hogy együtt sikereket érjenek el. Emellett tiszta, egyértelmű utasításokat kell nekik adni, hogy tudják, mi a feladatuk a pályán, egyénileg és csapatként is, mert így tudnak magas szinten teljesíteni. A mostani korosztálynál már nem működik a régi edzői modell, az alá- és fölérendeltség, amikor az edző mondja meg, mi a jó és mi a rossz. Partnernek, társnak kell tekinteni a játékosokat. Néha tanárnak, néha pszichológusnak, néha barátnak kell lenni, terelgetni kell őket, tanácsot adni nekik, amit ha megfogadnak, akkor az jó az egyénnek, jó a csapatnak, és jó nekem is. Ezért működik a közös munka a csapattal.
Mit vársz el a játékosaidtól a pályán? És milyen játékosként jellemeznéd magad az aktív éveidből?
A pályán taktikai és mentális fegyelmet, magabiztosságot, vállalkozó szellemet, csapategységet várok el, és azt, hogy az utolsó percig bízzanak a játékosok magukban, egymásban és a győzelemben. Én játékosként mindig a győzelemre játszottam, nem számított, ki az ellenfél; mentálisan, fizikailag, taktikailag, technikailag erős voltam. Gondolok itt a gyorsaságra, a technikai képességre, taktikai érettségre és a kitartásra.
2019-ben, szezon közben vetted át a csapatot, és egy komoly gödörből kellett kirángatni a fiúkat, ami összejött, hiszen bent tartottad a BEAC-ot az NB 2-ben. Mi volt a sikeres tavaszotok titka? Mivel tudod motiválni a csapatot a nehezebb időszakokban?
Új impulzusokat, új hangot hoztam a csapathoz. Közösen alakítottuk ki a csapat játékát védekezésben és támadásban egyaránt, ez önbizalmat adott a játékosoknak, és így sikerült magabiztosan kiharcolnunk a bennmaradást. Az önérzetükre próbálok hatni, hogy legyen elvárás saját magukkal és a csapattal szemben az, hogy mindig jobbat és többet tegyenek a pályán egyénileg és csapatként is. Mivel értelmes, nyitott emberekről van szó, ez bőven elég ahhoz, hogy motiváltak legyenek.
Térjünk rá az idei szezonra: mi volt a csapat célkitűzése a szezon kezdetén, és hogy álltok a teljesítésével?
A célkitűzés a felsőházba jutás volt, mint minden évben. Nehezítette a dolgunkat, hogy nagyon sok játékost vesztettünk el betegség, munka, sérülés miatt, valamint mert az NB 1-be igazoltak. Ezért új csapatot kellett kialakítani csupa fiatal játékosból, de szerencsére közösen sikerült és büszkén mondhatom, hogy már az alapszakasz vége előtt több fordulóval bebiztosítottuk a felsőházi szereplést. Ezt óriási bravúrnak tartom, hiszen mi vagyunk az egyetlen igazi nagybetűs amatőr csapat ebben az osztályban. Minden játékosom a szabadidejét áldozza fel arra, hogy eljöjjön az edzésekre, mérkőzésekre. Mindez bizonyítja a játékosaim nagyszerű képességeit, emberileg, mentálisan, taktikailag, technikailag. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Mit gondolsz az egyetemi futsalközösségről, szerinted mennyire fontos a csapatnak, hogy amikor pályára léptek, az ELTE-t képviselitek?
Az egyetemi futsalközösség számomra nagyon motiváló. Ezek a játékosok nyitottak, értelmesek, viccesek, nagyon jól érzem köztük magam. Alapelvünk, hogy az ELTE-hez kötődő játékosok legyenek a csapatban, olyanok, akik itt tanulnak vagy tanultak. Jelenleg is többségben ezek a játékosok alkotják a csapatot, ezért nekik fontos, hogy az egyetemet képviselik.
Tartjátok a kapcsolatot a többi egyetemi csapattal, követitek egymás eredményeit? Ha nincs járvány, járnak a meccseitekre, hirdetitek a hazai mérkőzéseket az egyetemen?
Ha időnk engedi, kijárunk más ELTE-s csapatok meccseire. Az egyetem által szervezett rendezvényeken is szívesen részt veszünk. Sokan érdeklődnek a csapat szereplése iránt, az Instagram-oldalunkon szoktuk hirdetni a mérkőzéseket, és ott mindig nagy az érdeklődés. A hazai mérkőzéseken általában sok néző van.
Két éve vetted át a csapatot, hogy érzed, mennyire sikerült fejlődnöd futsal-edzőként? Mire vagy büszke és miben van hiányérzeted?
Úgy érzem, közösen fejlődünk, ők mint játékos és csapat, én mint edző. Egymást motiváljuk, segítjük, és így lépünk napról napra előre. A játékosok és én is minden edzésen, minden mérkőzésen tanulunk valamit, ami segít, hogy jobbak legyünk. Hiányérzetem nincsen, úgy gondolom, hogy a lehetőségeinkhez mérten maximálisan szerepeltünk. Természetesen szerettünk volna több mérkőzést megnyerni, de ne legyünk telhetetlenek, amit elértünk, az nagy dolog.
Szinte napra pontosan egy éve az életünk része a koronavírus. Milyen hatással volt rátok, a csapatra?
Nagyon sok nehézséggel néztünk szembe a tavalyi és az idei bajnokságban is. Több játékos is betegséggel küzdött, ezért minimális létszámmal tudtunk részt venni az edzéseken és a mérkőzéseken. Ezek ellenére az előző és az idei bajnokságban is magabiztosan jutottunk a felsőházba, az előző bajnokságban jól kezdtünk a felsőházi rájátszásban, hiszen győztünk az első meccsen. Benne volt a csapatban egy bravúros szereplés, aztán félbeszakadt a bajnokság. De abban a helyzetben ez volt a legjobb megoldás: a játékosok egészsége, élete sokkal fontosabb volt mindennél. Ezután egyéni edzéseket írtam elő a játékosoknak, bízva abban, hogy folytatódik a bajnokság, vagy ha nem, akkor az új bajnokságra már felkészülten érkezzünk meg.
Gondolom, nincs túl sok szabadidőd, de azért rákérdezek, ha nem bánod: hogyan képzed magad? Szoktál futsalmeccseket nézni?
Szerencsére az interneten nagyon sok szakanyag, videó megtalálható, ezeket olvasom, tanulmányozom. Valamint más edzőkkel is tartom a kapcsolatot, nem szégyellek kérdezni, tanácsot kérni tőlük, ez így együtt segíti a fejlődésemet.
Ha jól tudom, van kötődésed a strandfocihoz is; ez csupán nyári hobbi, vagy több annál? Tudnál kicsit mesélni róla?
Nagyon jó nyári elfoglaltság a strandfoci, jó a hangulat, magas színvonalúak a rendezvények, és beleillik a nyári felkészülésbe. Mindig egy baráti társasággal mentünk a tornákra, itt kiemelném Ughy Márkot, aki tényező a magyar homokfociban, és jó barátságban vagyunk. Vele és a többi barátunkkal vettünk részt a tornákon. Büszkén mondhatom, hogy az első hivatalos profi strandfoci-bajnokságot mi nyertük meg.
Köszönjük az interjút és további sok sikert!
Képek forrása: Szekér Zoltán
