A hétvégén kiderült, hogy a norvég Erling Haaland, a Borussia Dortmund támadója nyerte el a Golden Boy-díjat, melyet minden évben a legjobb Európában játszó 21 éven aluli játékosnak ítélnek oda. Külön öröm lehet a magyar szurkolók számára, hogy Szoboszlai Dominik 8. helyen zárt ezen a szavazáson, ami hatalmas elismerést jelent. A szavazás különböző helyezettjeit vizsgálva elmondhatjuk, hogy roppant erős az ifjú tehetségek mezőnye, amely a futball jövőjét illetően igen kedvező kilátásokkal kecsegtet.
A Golden Boy-díjat 2003-ban alapította az olaszországi Tuttosport nevű lap, a szavazáson Európa 40 rangos futballszakértő újságírója vesz részt különböző újságoktól, köztük olyan nívós lapoktól is, mint a Franca Football, mely az Aranylabdát alapította, vagy a spanyol Marca. Minden újságíró öt játékosra adhat szavazatot a jelöltek közül; a rangsor alapján az első 10, a második 7, a harmadik 5, míg a negyedik és az ötödik 3-3 pontot kap.
A díjat többek között olyan játékosok nyerték el korábban, mint Lionel Messi, Isco, vagy Kylian Mbappé. Mindig az adott naptári évet veszik figyelembe.
Haaland első helye nem is lehetett meglepő. A norvég támadó elképesztő statisztikákat produkál, a Dortmundban töltött alig egy éve alatt 31 tétmérkőzésen 33 találatot szerzett a világ egyik legerősebb bajnokságában, és már most a földkerekség egyik legjobbjának tartják a posztján. Ráadásul nem is az a tipikus lesipuskás csatár, hanem kimondottan nehéz helyzetekből is képes rendre betalálni, valamint technikai képzettségéről mindent elmond, hogy a sikeres cselek terén is komoly statisztikákkal bír. Nem lenne meglepő, ha rövid időn belül egy európai sztárcsapat vinné őt, ami jó eséllyel akár jövő nyáron meg is történhet, hiszen már most sorban áll érte szinte minden topklub.
A második helyen a Barcelona fiatal támadója, Ansu Fati végzett, aki a sérüléséig a szebb napokat is látott katalánok legjobb játékosa volt és csak nemrég töltötte be a 18. életévét. A spanyol válogatottban is bemutatkozott, ahol gyorsan letette a névjegyét, hiszen a hispánok történetének legfiatalabb gólszerzője lett. Nem véletlen, hogy Barcelonában a következő korszak egyik nagy alakjaként tekintenek rá.
A harmadik helyen a kanadai Alphonso Davies végzett, az a Davies, aki balhátvédként és mindössze 19 évesen kulcsembere volt a triplázó Bayern Münchennek. Legemlékezetesebb mérkőzése a Barcelona elleni 8–2-es negyeddöntő, ahol a katalánok védelméből nem egyszer bolondot csinált.
A lista további helyezettjein most nem megyünk végig, de az angol Jadon Sancho – Haaland klubtársa – és Phil Foden neve a Manchester Cityből kiemelendő, akik szintén többször megmutatták már, hogy mire képesek, idén azonban még magasabb szintre léptek – és még bőven van tovább innen. Ők ketten az angol válogatottnak is kulcsemberei lehetnek a jövőben, ahol hosszú idő után egy igencsak ígéretes generáció kezd kijönni, valamint a szigetországi nemzeti tizenegyre annyira jellemző unalmas, ívelgetős játék is kezd végre átalakulni, így, ha jól menedzselik a csapatot, komolyabb erőt képviselhetnek a nemzetközi porondon, mint az elmúlt időszakban.
A top 10-be némi meglepetésre nem került be Sandro Tonali, akit az új Pirlónak tartanak Olaszországban, és valóban régen volt már ennyire kimagasló mélységi irányítója az olaszoknak, mint a nyáron az AC Milanba szerződő középpályás. Az olasz futballban is hosszú idő után végre több tehetséges játékos kezdi bontogatni a szárnyait; összességében talán elmaradnak pl. az angoloktól vagy a hollandoktól – ahol szintén hosszú idő után állt össze egy ismételten komoly erőt képviselő csapat, olyan fiatalokkal, mint Frenkie de Jong, Mathijs de Ligt, vagy Donny van de Beek –, de panaszuk nem lehet a minőségre és még jócskán van idejük összeérni. Mindezek arra engednek következtetni, hogy jó esélye van néhány komolyabb futballnemzetnek arra, hogy a számukra sötétebb időszak után ismét elfoglalják azt a helyet a válogatott futball területén, melyet korábban birtokoltak, ezzel pedig csak nyerhetnénk, ha az említett csapatok felnőnének a jelenleg domináló franciák, az elmúlt évtizedben elitbe kerülő belgák és a németek mellé. Utóbbi esetében ugyan vannak gondok, melyet a spanyolok ellen elszenvedett 6–0-os vereség is mutat, de a vb-győztes generáció után ismét olyan játékosokat vonultat fel, mint Timo Werner, Kai Havertz és Leroy Sané, akik előtt még óriási pályafutás állhat. Mindemellett nem mehetünk el szó nélkül a portugálok mellett sem, ahol talán a Figo-féle aranygeneráció óta – EB-győzelem ide vagy oda – nem volt ennyi ígéretes fiatal tehetség, élükön a 2019-es Golden Boy-díjas Joao Félixszel. Ennyi és ilyen erőt képviselő válogatottak sorával fantasztikus világversenyeket láthatnánk a későbbiekben.
Nem elhanyagolható az sem, hogy kisebb futballnemzetek, mint Norvégia, Magyarország, Kanada, vagy épp az Egyesült Államok – Sergino Dest, a Barca szélsőhátvédje is jelölt volt, de top 10-be nem került – felvonultatnak ilyen komoly tehetségeket. Garancia ugyan nincs rá, de ez megadja az esélyt annak, hogy a kisebb csapatok esetleg közelebb kerülhessenek a nagyokhoz, ami ugyancsak kiélezettebb párharcokhoz és izgalmasabb vetélkedésekhez vezetne, valamint egyre többen ülnének le egy-egy talán kevésbé érdekes meccset megnézni, hiszen nagyobb számmal találhatnánk kiemelkedő játékosokat a futball vérkeringésében.
Szoboszlai Dominikról kb. egy évvel ezelőtt épp e sorok írója vetett papírra egy cikket, így mélyebben nem boncolgatjuk az ő pályafutását, de annyi elmondható, hogy továbbra is nagyon jól fejlődik, jól menedzseli a karrierjét, és túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy megvan benne a potenciál ahhoz, hogy világklasszis legyen. Topbajnokságok topcsapatai állnak érte sorban, és olyan klubokkal hozzák hírbe, mint az Arsenal, az AC Milan vagy a Real Madrid. Utóbbi valószínűleg csak pletyka, de előbbi kettő bevallottan érdeklődik iránta. Jó eséllyel már a télen eligazol Ausztriából, ahol tavaly az év játékosának választották, valamint a BL-ben és a válogatottban is meccsről meccsre bizonyítja, hogy a hazai és a nemzetközi sajtó sem véletlenül tartja a jövő egyik nagy játékosának.
Sok kritika érte a futball világát az elmúlt tíz évben, hogy azelőtt sokkal több kiemelkedő játékos volt, míg az utóbbi idők csak Messiről és C. Ronaldóról szóltak. Nos, véleményem szerint a kettő között van az igazság. Az említett két zseni emberfeletti teljesítménye ugyanis minden más játékost igen komolyan elhomályosított, de az is tény, hogy összességében talán valóban kevesebb kiemelkedő játékost csodálhattunk, mint mondjuk az azt megelőző 10-15 évben. Ebben egyébiránt az is benne volt, hogy a futball változott: olyan irányba ment el, ahol az egyéniségek háttérbe szorultak, míg a fizikum és a csapatjáték sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, és a változások közepette néhány igazán zseniális játékos képességei is háttérbe szorultak. Ugyanakkor az is benne van, hogy az olyan játékosok, mint Neymar vagy Eden Hazard, akik felnőhettek volna Messi és Ronaldo mellé, vagy a közelükbe kerülhettek volna, valahogy nem lettek azok, akiknek vártuk őket. Kiemelkedő játékosok, kimagasló teljesítménnyel és pályafutással, de mindkettejüknél azt érezni, hogy a maximumot – különböző okok miatt – nem hozták még ki magukból. Persze még bennük van egy pár év, de már nem őket tekintjük a jövőnek, hiszen mindketten közelednek a 30-hoz. A Golden Boy-díj jelöltjei, valamint azok, akik a korábbi években már megkapták (Mbappé, Joao Félix), vagy csak nem sokkal múltak el 21 esztendősek, már ebben az új rendszerben nevelkedtek, és korukból adódóan bőven képesek még fejlődni, valamint, ahogy látjuk, a tehetségek számában sincs hiány. Voltak persze olyan Golden Boy-díj nyertesek, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de a többségnél nem képességbeli hiányosságról volt szó. Mindenesetre a jelenlegi generáció tényszerűen kimagasló tehetséget képvisel, náluk pedig már nem lesz ott Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, aki elvigye a figyelmet előlük, egyszóval a futball jövőjét illető kilátásaink nagyon rózsásnak mondhatók.
Képek forrása: chaseyoursport.com; sportolunk.sk; eurobarca.hu; sempremilan.com; nb1.hu
