A futballtörténelemben a leggyakrabban felemlegetett történetek egy nem várt fordításhoz, az esélytelen győzelméhez vagy egy-egy ikonikus megmozduláshoz kapcsolódnak. A tragikus történeteket ritkán idézzük fel, de mivel ezek is szerves részei és formálói a sportágnak, ezért nem feledhetjük őket. Így van ez az 1958. február 6-án Münchenben bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenséggel is, amelyben a Manchester United nyolc játékosa mellet tizenöt személy vesztette életét.
Az 1950-es években a magyar forradalom mellett több jelentős esemény is zajlott a világban, ’57-ben a Szovjetunió a világűrbe küldte Lajka kutyát, Rómában megalakult az Európai Gazdasági Közösség, 1959-ben pedig Fidel Castro magához ragadta a hatalmat Kubában. A sportbarátoknak még egy dátumot érdemes megjegyezni: 1955 áprilisában az UEFA útjára indította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, amelyben akkor még csak a bajnokságot nyert csapatok indulhattak. Mivel a Manchester United az 1957/58-as angol bajnokságot megnyerte hazájában, ezért nagy reményekkel vágtak neki a kupasorozatnak. A negyeddöntőben a hazai pályán elért 2:1-es siker után az FK Crvena Zvezda otthonába, Belgrádba utazott a csapat, és az ott elért 3:3-as döntetlen azt jelentette, hogy versenyben maradtak a BEK serlegért, így a csapat vidáman kelt útra.
A csapatot szállító repülőgép az ütközés után, 1958. február 6-án
A repülő használata már akkor is megszokott volt a top csapatok életében, mivel a hétvégi bajnoki és a hétközi kupaszereplést csak így tudták vállalni. A tragikus útra a vörös ördögök külön gépet béreltek, mivel a menetrend szerinti járatokkal egy elég fárasztó utazást kellett volna vállalniuk, így egyszerűbbnek ígérkezett közvetlenül hazarepülni Belgrádból, egy tankolásnyi szünettel Münchenben. Az ideális utazáshoz minden adott volt, az 1952-ben épített Airspeed Ambassador 2-t két kitűnő pilóta vezette, akik korábban a légierőnél szolgáltak, és Münchenig tartó úton minden rendben ment. Miután a német reptéren megtankolták a gépet, a pilóták kétszer kísérelték meg a felszállást, de műszaki okok miatt mindkétszer megszakították, sőt, a második kísérlet után az utasokat is leszállították a gépről. A baljós előjelek ellenére nem halasztották el az indulást, a havas pályán harmadszorra is megpróbáltak felszállni, de ez már végzetesnek bizonyult. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a repülőgép kis híján elérte a felszálláshoz minimálisan szükséges 220 km/h-t, de a latyakos kifutópályán hirtelen visszaesett a sebessége, így nem tudott elemelkedni a földtől, túlfutott a kifutópályán és egy közelben álló háznak ütközött. A gép farokrésze kiszakadt, ráadásul egy, a közelben álló teletankolt teherautó is felrobbant, ami tovább tetézte a katasztrófát. A felszállást irányító James Thain kapitány túlélte a balesetet, és az 1968-ig tartó vizsgálat a felelősségét sem állapította meg, noha a korabeli sajtó gyakran hibáztatta, mondván, hogy jeges szárnyakkal kísérelték meg a felszállást (a jeges szárnyakat a szemtanúk véleménye sosem támasztotta alá). A Manchester United nyolc játékosa mellett 3 stábtag, 8 újságíró, egy légikísérő, Kenneth Rayment másodpilóta és 2 utas vesztette életét a lángok között vagy a kórházban.
Matt Busby a kórházban
Az orvosok 72 napos megfeszített munkájának köszönhetően túlélte a balesetet Matt Busby (a kórházban kétszer is feladták neki az utolsó kenetet, annyira súlyosnak tűnt az állapota), és Bobby Charltonnak is sikerült időben kimenekülnie az égő roncsból. A tragédia ellenére tizenhárom nappal később már pályán volt a csapat (felvetődött annak a lehetősége, hogy a nemzetközi eltiltás miatt csapat nélkül tengődő Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc is az együtteshez kerül), és az FA-kupában a döntőig meneteltek. Busby vezérletével sikerült újjáépíteni a csapatot, és Bobby Charlton, George Best, Denis Law fémjelezte gárda 1968-ban első angol csapatként, 10 évvel a tragédia után megnyerte a BEK-et.
