Verejték, izgalom, góIok a BEAC E-sport Kupán

A LEN-napok keretében, szerdán és csütörtökön került megrendezésre a BEAC első e-sport kupája. Az első nap FIFA-ban, a másodikon LOL-ban mérhették össze tudásukat a jelentkezők.

Az e-sportok kérdése egy sok vitát kiváltó téma. Sokan, akik nem ismerik ezt a világot, teljesen el vannak borzadva, hogy te jó ég, hová jutottunk, már azt is sportnak nevezzük, hogy valaki egy gombot nyomogat? Ilyenkor felrémlenek a horrorképek a dél-koreai gémerekről, akik napokig játszanak megállás nélkül, a sok játékfüggőről és az elhaló társadalmi kapcsolatokról. A nagypapa lemondóan megcsóválja a fejét, „bezzeg az én időmben mi a grundon rúgtuk a labdát”, „a mai fiatalok már nem is beszélnek egymással, csak nyomogatnak”. Mások a szervezetre gyakorolt negatív hatásokat emelik ki: míg ha valaki elmegy és mozog, az jó hatással lesz a testére, addig a gép előtt ülés nem igazán.

32104951_1758964940830771_8782170262947758080_n

Azonban az elmúlt években már elkezdődött egyfajta gondolkodásmódbeli változás. A nagy nyugati klubok sorra indítják el az e-sport szakosztályaikat, és tavaly már hazánkat is elérte a változás szele. Már rendelkezik e-sport szakosztállyal többek között a Fradi, a DVSC, az MTK, vagy épp az UTE, sőt a TF sportklubja is. Az új időket az idén 120 éves BEAC is megérezte: tervbe van véve, hogy egyetemi keretek között lehessen űzni az elektronikus sportokat. A LEN keretében lebonyolított kis bajnokság a szakosztály népszerűsítése végett került megrendezésre. A bajnokság előtt volt szerencsém pár szót váltani Dunai Andrással, az esemény főszervezőjével és a szakosztály szellemi atyjával.

Az e-sport egy elég megosztó jelenség. Ha pár szóban meg akarnád védeni, mit hoznál fel „mentségére”? Miért számít ez az egész sportnak?                                                                                                     

 Az e-sportok elsősorban szellemi sportok. Itt a fizikai erő helyett a gyors reakcióidőn, a stratégián, taktikán és a logikán van a hangsúly. Természetesen itt is nagy hangsúly van az edzésen, az önálló stratégia kidolgozásán, ugyanúgy, mint a hagyományos sportoknál.                                                                                                                                   

 Tervbe van véve, hogy a Beac is indít e-sport szakosztályt. Erről mit lehet tudni, hogy áll a dolog?       

 Jó esély van rá, de ehhez elsősorban igazolt játékosokra van szükségünk. Két játékban, FIFA-ban és LOL-ban tervezünk csapatot létrehozni, és a célunk elsősorban olyan rendezvények szervezése, mint amilyen ez most. Ezenkívül szeretnénk képviselni az ELTE-t versenyeken. Emellett támogatjuk a „mozdulj, gamer” kezdeményezést,  az e-sportot az egészséges életmóddal összekötő eseményeket. Visszatérve a kérdésre, a BEAC vevő az egészre, ezen az eseményen szeretnénk bizonyítani nekik, hogy megéri ezt támogatni. A szakosztály még formálódik, pontos posztok egyenlőre még nincsenek, hárman csináljuk ezt az egészet Horváth Viktóriával és Bodnár Lászlóval.

Az interjú elkészítését követően belemerültem az elektronikus versengésbe. Összesen 10 ember indulhatott, első körben mindenki játszott egy meccset, az öt győztes továbbjutott, az öt vesztes pedig vigaszágra került. A továbbjutók ezután bajnokságszerűen folytatták. Mindenki játszott mindenkivel, majd a negyedik a harmadikkal egy bronzmeccset, végül pedig az első a másodikkal egy döntőt. A bronzmeccset Hajas Gergely (Man. City) és Szvetnik Ferenc (PSG) vívta egymással. Jó meccset játszottak, a huszadik percben már 2–1 volt a Citynek, a vége 3–1 lett, így megérdemelten lett harmadik Hajas Gergely. A döntőben Csorba András csapott össze Szidor Szabolccsal. A nagyérdemű egy remek Real Madrid–Real Madrid meccset láthatott, lévén mindketten a királyiakat választották a torna elején. Kiélezett, izgalmas meccset játszottak, ám Cristiano Ronaldot még Sergio Ramos sem tudta megállítani: a vége 2–0 lett a Csorba András által vezetett Realnak.

És a győztes

És a győztes

Az esemény megrendezéséért köszönet az Informatikai Kar HÖK-jének, akik sátrukban helyet biztosítottak (sok más érdekes program mellett) ennek a kupának is. Az eseményen egyébként Magyari Márton, a KERT (Közép-európai Rekreációs Társaság) főtitkára is tiszteletét tette, aki a társaság nevében a virtuális játékok támogatásáról biztosította a jelenlévőket.

Összességében szerintem minden résztvevő, néző nevében mondhatom, hogy egy jó hangulatú eseményen vagyunk túl. Az e-sportban rengeteg potenciál van, és miközben idén a BEAC 120 éves történelmével foglalkozunk, gondolni kell a következő 120 évre is, a jövőt pedig egyre inkább a virtuális sportok fogják meghatározni. És ahhoz, hogy a klub ne csak a múltja miatt legyen fontos, hanem a jelenben is tényező legyen, ki kell nyitni az ajtót a jövő előtt. Ki tudja, lehet 120 év múlva erre a szerdai napra fognak mérföldkőként visszatekinteni.

Kiemelt kép forrása: https://www.youtube.com

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]