University Sports Festival Budapest 2017 – I. rész

2017. november 24-én rendezték meg a II. University Sports Festival Budapest eseményt, mely keretén belül a külföldi és a magyar hallgatókat a sporton keresztül szeretnék a szervezők közelebb hozni egymáshoz. A tavalyi sikerességet követően idén is nagy népszerűségnek örvendett, tömegek érkeztek a Bogdánfy úti sportcsarnok területére. A rendezvényről két cikkben számolunk be: az első részben az egyéni sportágakról, míg a második részben a csapatsportágakról és a két felvonásos Grand Final-ról olvashattok.

A második alkalommal megrendezett University Sports Festival Budapest ismét tömegeket vonzott az ELTE Bogdánfy úti sporttelepére. A rendezvény az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) közös szervezésében jött létre, melynek egyik célja, hogy a fővárosunkban tanuló külföldi egyetemisták (kiemelten az Erasmus, Ceepus ösztöndíjasok stb.) számára a sporton keresztül nyújtson olyan közösségi élményt, mely összeköti a világ minden tájáról Budapestre érkező hallgatókat és magyar társaikat. A külföldi hallgatók betekintést nyerhetnek a budapesti egyetemi sportéletbe, kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatják ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat.

IMG_7861

A stability workout-ot is ki lehetett próbálni múlt hét pénteken

„A USF hatalmas élmény volt az egész Cheerleader csapat számára! Jó érzés látni, hogy minden évben többen érdeklődnek az esemény, a sportolás iránt! Mindemellett egy nagyon lelkes közönség előtt léphettünk fel, és az ő buzdításuk minket is arra sarkallt, hogy a legjobbat hozzunk ki magunkból! Bízunk benne sok új arccal találkozhatunk edzéseinken!” – nyilatkozta Nagy-Kismarci Bence, a cheerleaderek képviseletében.

Tavaly 14 felsőoktatási intézmény közel 300 hallgatója vett részt az eseményen, akik több mint 50 nemzet képviseletében sportoltak együtt. A rendezvényen egyéni és csapatsportágak kipróbálására is lehetőség nyílt, játékos formában versenyt is hirdettek az intézmények között (Grand Final I–II.). Az esemény végén bajnokot hirdettek és kiosztották a legsportosabb felsőoktatási intézmény címét.

Egyéni sportágak

Az egyéni sportágak tekintetében idén is nagy volt a felhozatal. Három nagyobb blokkra osztották a szervezők az egyéni sportok kipróbálására szánt időt. Az első részben (16.00–16.45) lehetősége nyílt az érdeklődőknek a jóga, a polefitness, a jiu-jitsu, a spinning, a funkcionális tréning, a stability workout, a sakk és a minipingpong kipróbálására.  A blokkot átkötéseként emellett egy negyed órás bemutató keretein keresztül a Bartendaz csapata is elkápráztatta a nézőket.

A második felvonásban (17.00–18.00) a jógát zumba váltotta, a fent említett sportágak pedig továbbra is kipróbálhatóak voltak, míg a harmadik blokkban (18.30–19.15) pedig megismerkedhettek a külföldi hallgatók a party HIIT aerobic-al (High Intensity Intervall Training – magas intenzitású intervallum edzés), a jiu-jitsut pedig kick box váltotta.

pole-bart

A Bartendaz bemutatót tart (bal) |Farkas Lilla egy póz megtartásában segít (jobb)

USF Budapest egy edző szemével

A fesztiválon lezajlottakkal kapcsolatban Farkas Lillát, a polefitness szakosztály vezetőedzőjét kérdeztük, aki 2015 szeptemberében hozta be a BEAC-ra ezt a sportágat.

EO: Hányan vettek részt az idei rendezvényen a tavalyihoz képest a sportágatok tekintetében?  

FL: Valamivel kevesebben voltak, mint tavaly, de így is mindhárom idősávban minden rúd és minden segítőm ki volt használva.

EO: Mennyire voltak aktívak a hallgatók? Inkább csak néztek titeket, vagy érdeklődtek, és be is álltak kipróbálni a sportágat?

FL: Aki felénk nézelődött, az ki is próbálta, legalább egy-két elem erejéig, de volt aki két blokkon keresztül is velünk tartott. Míg a lányok között inkább kezdő, nem sportoló érdeklődők jöttek hozzánk, addig számos aktív sportoló fiú próbálta ki a rudat, az akrobatikus és erőelemeket kedvelik ők, kihívást látnak bennük és azért némi sikerélmény is akad, persze igyekszem technikailag és erő tekintetében is nehéz feladatot adni nekik – mindent bemutatva – hogy ne úgy menjenek haza, hogy ez milyen könnyű sport.

EO: Te mint edző hogyan élted át az eseményt? Mi volt a legemlékezetesebb pillanat, amit ki tudnál emelni?
FL: Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, számos pozitív kisugárzású, barátságos, kedves fiatallal találkozunk és ismertetjük meg őket a polefitnessel. Mindig jó a hangulat. A legemlékezetesebb pillanatok mindig a sikerélmények, vagy a fura figurák, akik nagyon élvezik azt is, hogy semmi nem sikerül nekik, de itt vannak, sportolnak és jól érzik magukat. Még nekem is akad sikerélményem ezen a rendezvényen, az adrenalinnak köszönhetően sokkal több dolog sikerül, idén is volt olyan elem, ami az itteni bemutatón sikerült eddig legjobban egész életemben.
Amit még elmondanék: nagyon szeretjük, hogy a külföldieket ennyire nyitottak, gátlás nélkül kipróbálják a polefitnesst és néhányan utána edzéseinkhez is csatlakoznak. Illetve van, aki úgy jön, hogy ezer éve kacérkodik a gondolattal, de sose merte kipróbálni, fél, hogy nem menne neki aztán úgy megy haza, hogy megtalálta a neki való sportot…
Kíváncsi vagy, hogy a csapatsportágak terén milyen volt a rendezvény? Arról ebben a cikkben számolunk be nektek!
Forrás: beac.hu
Kiemelt kép, képek: ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]