Kína: a jövő futball nagyhatalma?

Bár a közhiedelemmel ellentétben a futball népszerű sport Kínában is, a kommunista országban sokáig mostohagyereknek számított.
Azonban a futball-rajongó Hszi Csin-ping hatalomra kerülésével a helyzet megváltozott. Az ország elkezdett hihetetlen pénzeket belerakni a labdarúgásba, az elnök pedig kijelentette: 2050-re ők lesznek a világbajnokok

Kínában nincsenek nagy hagyományai a futballnak. Bár a Kínai Futball Szövetséget már 1924-ben megalapították, a válogatottnak mindössze egy világbajnokságra sikerült kijutnia (2002), az Ázsia játékokon pedig egy ezüst érem a legjobb eredmény (2004). Kína 20. századi története nem is volt a legjobb táptalaja egy sikeres válogatottnak. A harmincas években polgárháború sújtotta az országot, majd a második világháború miatt nem volt előtérben a sport. A hidegháború alatt nem is volt FIFA-tag az ország, így aztán évtizedekig csak barátságos meccseket játszottak, 1979-ben léptek vissza a szervezetbe. Az első országos szintű bajnokság 1994-ben jött létre, de a mostani, profi bajnokságot (Kínai Szuper Liga) csak 2004-ben alapították meg.

Bár manapság a kínai sportolók olimpiai szereplése miatt azt hihetjük, a pártvezetés minden sportot egyaránt támogat, ez közel sincs így. A Kínai Népköztársaság 1984-ben jelent meg a nyári olimpiákon, az ötkarikás szereplés attól fogva nemzeti büszkeség tárgya és politikai tőke. Kína azóta 201 aranyérmet nyert, de csapatsportban mindössze kettőt. A kínai sportvezetők nagyon egyszerűen gondolkoztak: tornából vagy ping-pongból egy embert eljuttatni a dobogó legfelső fokára fillérekből kijön ahhoz képest, amennyibe egy csapatsportág aranyérme kerül, az olimpiai táblázaton mégis ugyanannyit ér.

Ezen változtatott Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerülése.

http://www.ibtimes.com/

http://www.ibtimes.com/

A kínai (vagy talán az egész világ) futballjának szempontjából fontos dátum 2015. március 1.; az Államtanács ekkor jelentette be az 50 pontos futball-tervét. A dokumentum konkrét terveket is tartalmaz: 2030-ra minden 10.000 emberre kell jutnia egy futballpályának, az iskolákban bevezetik a kötelező labdarúgás órát. A férfi labdarúgóknak Ázsia, a nőknek a világ legjobbjaivá kell válniuk. A végcél, hogy 2050-re Kína megnyerje a férfi világbajnokságot. A tervek között ezenkívül egy világbajnokság megrendezése is szerepel.

A reformterv egyik pontja a „pénzügyi befektetés növelését” jelöli meg célnak, és talán rövid távon ennek lesz a legnagyobb hatása az európai klubokra. Az elnöknél jó pontokat lehet nyerni, ha az ember a fociba fektet, a kínai oligarchák ezért iszonyú pénzszórásba kezdtek.

A kínai egyletek 2016 telén többet költöttek játékosvásárlásra, mint bármely más liga csapatai a világon – még az angol Premier League sem bírta a versenyt a költekezésben. Az öt szezonnal ezelőttihez képest a bajnokság klubjainak játékosvásárlásra fordított kiadása nagyjából a tizenötszörösére nőtt, az átigazolási rekord négyszer dőlt meg a télen, végül Alex Teixeira lett a rekorder – a brazil játékost a Csiangszu Szuning ötvenmillió euróért vitte Kínába, simán túlígérve a Liverpoolt. Bár a bajnokság szabályai alapján egy csapatban csak 5 külföldi lehet, az edzőknél ez nincs így, a 16 kluból 13-at külföldi irányít, ráadásul nem is akárkik: többek között itt dolgozik Luis Felipe Scolari, Sven-Göran Erikson vagy Felix Magath.

A kínaik nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra is. Ennek egyik leglátványosabb jele, hogy a kínai U20-as  válogatottat bevásárolták a német negyedosztályba (!). A bajnokságban a 19-es létszám miatt minden csapatnak lett volna egy pihenő hétvégéje, de helyette a kínaiakkal játszanak majd. Na persze nem csak szívességből; minden meccs után 15 ezer eurós (4.6 millió forintos) prémiumot kapnak a német csapatok.

http://edition.cnn.com

http://edition.cnn.com

És hogy aggasztó-e a helyzet? Az, hogy a sokáig zárt, emberléptékű európai fociba egymás után szállnak be olyan szereplők (Katar, Egyesült Arab Emírségek, orosz oligarchák, most pedig Kína) akik mindent pénzel kívánnak megoldani, szerintem kissé aggasztó. A „kisember sportjából” (ahol a saját városod csapatának szurkolsz, melyben olyan játékosok játszanak akikkel akár együtt rúgtad még a bőrt kisgyerekként) már rég egy globális biznisz lett, ahol turistáktól tömött stadionokban játszanak a percenként milliókat kereső, összevásárolt játékosok. A helyzet Kína beszállásával véleményem szerint csak rosszabbodni fog. A brutális pénzeket az egyébként is felfoghatatlanul gazdag nyugati klubok fogják kapni, ami tovább fogja hasítani a klubok közti már most is óriási anyagi szakadékokat. A kelet-európai kluboknak még kevésbé lesz beleszólása a nagyok dolgaiba, még kevésbé lesz lehetőségük eredményeket elérni a nemzetközi kupaporondokon, a nagy klubok vezetői pedig még pár milliárd euróért simán arcba fogják köpni a klub hagyományait, szurkolóit. Végezetül álljon itt Arsene Wenger nyilatkozata, bizonyítva azt, hogy nem csak én gondolom így:

„Persze, hogy aggasztó Kína előretörése. Úgy tűnik, elegendő pénz van arra, hogy felvásároljanak egy egész európai topbajnokságot, és elvigyék haza. Elég régen vagyunk ebben a sportban, hogy tisztában legyünk vele: ami történik, az a gazdasági hatalom megnyilvánulása. De nem tudom, mennyire erős az akarat. Nem tudom, mennyire erős a politikai eltökéltség. Ha nagyon erős – akkor nyilvánvalóan aggódnunk kell.”

Hogy mennyire erős Kína eltökéltsége, azt majd a jövő eldönti.

forrás: www.nso.hu www.bbc.com/sport

kiemelt kép forrása: https://www.sportskeeda.com