Az olimpiai játékok történetében olyan elkeseredett, könyörtelen vízilabda-mérkőzést még nem játszottak, mint amilyet 1956. december 6-án vívott egymáss ellen a magyar és a szovjet csapat. Amikor a melbourne-i olimpián sok került erre a nevezetes összecsapásra, a két ország viszonyát kölcsönös ellenszenv jellemezte. A medencében véres összecsapásra került sor, Zádor Ervin szemét majdnem kiütötte a szovjet csapat kapitánya.
1956 bővelkedett nemzetközi válságokban. Első alkalommal került sor az olimpiai játékok bojkottjára, Egyiptom, Libanon és Irak visszahívta sportolóit az olimpiáról, mert így akartak tiltakozni az angol és francia beavatkozás ellen a szuezi válságban. Spanyolország, Hollandia és Svájc sem küldött sportolókat, ők a Magyarország iránt érzett szimpátiájuk miatt döntöttek a távolmaradás mellett.
Amikor Magyarországon elszabadultak az indulatok, a magyar vízilabdacsapat tagjai Budapest környékén, a hegyekben edzettek. Hallották a sortüzeket, és látták a városban lobogó lángokat, de nem tudták, mi történik pontosan. Szovjet edzőik semmit nem árultak el, csak átvitték őket a csehszlovák határ túlsó oldalára, egy olyan sportközpontba, ahol még medence sem volt. Miután Prágából elrepültek Ausztráliába, már volt némi sejtésük az otthoni helyzetről. A csapat néhány tagja reménykedett abban, hogy a végéhez közeledik a szovjet uralom, megérkezésük után azonban egyre rémisztőbb híreket hallottak. A szovjetek egyáltalán nem vonultak ki, hanem csapataikat összevonva lerohanták Magyarországot. Időközben az is kiderült, hogy a Nyugat nem fog segíteni. Az USA túl veszélyesnek értékelte a helyzetet a beavatkozáshoz, ezen felül a Közel-Keleten is háború robbant ki, miután Egyiptom nemzeti irányítás alá vonta a Szuezi-csatornát. A britek, franciák és izraeliek ezt nem tűrték, és vissza akarták szerezni az uralmat az egyetlen olyan vízi út fölött, amelyen keresztül hozzájuthatnak az olajhoz. A szuezi válság tovább mélyült, amikor Izrael lerohanta a Sínai-félszigetet. A magyarok magukra maradtak, senki nem segített.
A magyar csapat első három mérkőzését nagy rokonszenvvel követte a közvélemény. A világsajtó odafigyelt a magyarországi eseményekre, és a meccseken számos kivándorló magyar is szurkolt. A csapat a világ egyik legjobb vízilabda-együttesének számított, a közönség rokonszenvét érezve pedig csodálatosan játszottak a fiúk. A sors furcsa fintora, hogy az elődöntőben a szintén roppant erős szovjet gárda került szembe a háromszoros olimpiai bajnok, Gyarmati Dezső által vezetett magyarokkal.
December 6-án, itthoni idő szerint hajnali 3:25-kor, több mint ötezer szurkoló biztatása mellett kezdetét vette a mérkőzés. Ahogy arra számítani lehetett, rendkívül heves küzdelem bontakozott ki, a játékosok a víz alatt és a víz fölött is ütötték, lökdösték, karmolták egymást. Az első gólt Gyarmati dobta, közben megütötte szovjet védőjét. A helyzet egyre feszültebbé vált, a játékosok azonnal verekedni kezdtek, ha azt gondolták, nem látja őket a játékvezető. Az első félidő végén 2:0-ra a magyarok vezettek, de négy játékost (három szovjetet és egy magyart) is kiállítottak. A rendőrség egyre nagyobb számban vonult fel a medence partján, a nézők is ugyan úgy dühöngtek, mint a vízben a játékosok.
Zádor Ervin sérülése
Bolváry Antal úgy vélte, hogy átszakadt a dobhártyája, amikor Valentyin Prokopov megütötte. Sérülten nem akarta megkockáztatni, hogy Prokopov lehagyja, ezért megkérte Zádort, hogy cseréljenek helyet. Ezzel nem is lett volna semmi gond, de amikor Zádor egy pillanatra elfeledkezett őrzőjéről, és felnézett, hogy miért fújt a sípjába a bíró, Prokopov kiemelkedett a vízből, és őt is megütötte. Az addig két gólos magyar játékosnak megsérült a jobb szeme, és a vére belecsurgott a vízbe. Amikor a játékvezető kisegítette a medencéből, a fotósok megörökítették a hatalmas küzdelem egyik önmagán túlmutató, megrázó pillanatát. A tusakodás folytatódott a vízben, és ahogy elfajulni látszottak az indulatok, a szovjetek visszavonultak a medence túlsó végébe. A rendőrség megpróbálta megnyugtatni a tömeget, de a mérkőzés félbeszakadt, amikor az átkozódó nézők hangosan szidalmazni kezdték az idegesen a vizet taposó szovjet játékosokat.
Az elődöntőből már egy perc sem volt vissza, amikor a játékvezetők úgy döntöttek, véget vetnek a küzdelemnek, és a magyar csapatot nyilvánították győztesnek. A szovjetek annyira tartottak a tömeg haragjától, hogy mindaddig a medencében maradtak, amíg a rendőrség biztosítani tudta elvonulásukat: sorfalat állva elvezették őket az öltözőjükbe. Később a szovjet csapat bocsánatot kért a magyaroktól, kijelentették, hogy az erőszakos eseményekre csupán a csapat egy-két tagja miatt került sor, és ez a hozzáállás távol áll a játékosok nagyobbik részétől. A magyarok csodálatos diadalt arattak, a döntőben pedig 2-1-re Jugoszláviát is legyőzték, így megszerezték az ország történelmének negyedik vízilabda-aranyérmét az olimpiákon, a szovjeteknek be kellett érni a bronzéremmel.
Az olimpiai győztes magyar csapat tagjai: Bolváry Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zádor Ervin
A győzelem örömébe nem kevés üröm is vegyült. A torna lassan a végéhez közeledett, és nem lehetett tudni, mi vár a hazatérő sportolókra. Zádor sírt, amikor átvette az érmét. A magyar küldöttség kettészakadt, a hazafelé tartó repülőgép félig üresen emelkedett a magasba. Néhány sportoló hazatért a családjához, mások Amerikába mentek vagy Ausztráliában maradtak. Szívszorító pillanat volt a melbourne-i repülőtéren, amikor a családjukhoz visszatérő magyarok elindultak a gép felé, közben pedig emigránsok tömege énekelte hangosan a Himnuszt.
Az olimpiai falu magyar sportolói gyászos hangulatban voltak. Sokan fekete szalagot tűztek ki a mezükre, Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke pedig figyelmeztette a világot az olimpia alapelveire:
Nincs olyan civilizált ember, aki az iszonyatos magyarországi mészárlásokról értesülve ne szörnyedne el. Mindez azonban nem ok arra, hogy elpusztítsuk a nemzetközi együttműködés és jó szándék parányi csíráját, az olimpiai mozgalmat. Az olimpiai játékok során egyének között tart a küzdelem, és nem nemzetek csapnak össze.
Az olimpia zárószertartásán résztvevők elhagyták az egyes országok számára kijelölt szektorokat, és egymást átölelve, kézen fogva vonultak fel, ezzel is jelezve a világot átfogó egységüket. Ettől kezdve minden olimpia hasonló módon ért véget.
Források: independent.co.uk, smithosianmag.com, wikipedia.org, mult-kor.hu, mno.hu
Képek forrása: nso.hu, pinterest.com, i.guim.co.uk
