Vér és verejték a női futsal MEFOB döntőjében

Idén április 19-20-a között került megrendezésre a a legjobb egyetemi futsal csapatok négyes döntője a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Bajnokságának (MEFOB) keretein belül. Az ELTE-t ezúttal csak lányaink képviselték, de a tavalyi bronzszerzést követően ebben az évben is nagy eséllyel indultak az első három hely egyikéért.

A 2016-os futsal Final Fournak Pécs városa adott otthont, ahova futsalos lányaink a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) támogatásával jutottak le. A két napos torna első felvonásában  a kilátogató nézők a tavalyi bronzmeccs párosítását nézhették újra, mivel az elődöntőt a sorsolás alapján a Testnevelési Egyetem csapatával játszottuk, a másik meccset pedig a Debreceni Egyetem  és a SZOESE játszotta a döntőbe kerülésért.

Előző évben kiemelkedő különbséggel sikerült magunk mögé utasítani a TF-es lányokat, az érmet jelentő végeredmény 8-4 volt. Az idei mérkőzés egy fokkal kiegyenlítettebb ritmusban zajlott, ám a 6. perc környékén a TF alakulata a hatoson belül faultolt, így a vezetést egy gyönyörű szabadrúgáskombináció után mi szereztük meg, Tatai Kriszti által. A félidő utolsó 10 percében már érezhető volt a ellenfelünk fölénye, és megfordították a mérkőzést 2-1-re. A második játékrészben hol az ELTE, hol a TF kapuja forgott veszélyben, azonban pontos lövés egyik csapattól sem érkezett. Az utolsó 10-12 percben 5-4 elleni játékra váltottunk, amiből jöttek is a helyzetek, azonban gólt már nem lőttünk, így a szerda reggeli bronzmérkőzésre készülhettünk.

A szerdai meccsen a Debrecen ellen játszottunk az éremért. A mérkőzés irama az előző napihoz képest még  visszafogottabb volt, sorra került helyzetbe mindkét csapat, de első számú kapusunk, Móczik Alexandra továbbra sem hagyta egykönnyen a debrecenieknek kapunk bevételét, olyannyira, hogy egy hatoson belülről érkező lövést Móczi már csak egy fejelő mozdulattal tudott hárítani, és a labda sajnos az orrát érte, ami vérezni kezdett, így két percre le is állt a játék. A DE mezőnyfölénye azonban a félidő második felére góllá érett, amire nem tudtunk válaszolni. A második félidő szintén lassan indult, és a félidő feléig maradt az 1-0-ás eredmény a DE javára. Ezután 5-4 elleni játékra váltottunk, ami sajnos várakozásainkkal ellentétben nem előnyünkre, hanem hátrányunkra vált, és egy eladott labda után a debreceniek kontrájából gól született. Másfél perccel a vége előtt azonban sikerült szépítenünk, és egy jól felépített támadás után Gladity Alexandra passzát Tatai juttatta hálóba. Az utolsó percekre viszont az öt a négy elleni felállás miatt elfáradt csapatunk, és 4-1-es eredménnyel zártuk a mérkőzést.

 

A csapat tagjai voltak:

Kapusok:
Móczik Alexandra
Kalácska Szilvia

Mezőnyjátékosok:
Pfundtner Vivien (csapatkapitány)
Baksai Éva
Tatai Krisztina
Nyéki Eszter
Pinczi Anita
Gladity Alexandra
Németh Petra
Horváth Orsolya
Lóczi Dorottya
Beke Adrienn
Kovács Nikolett
Kövecses Gréta
Hangonyi Anna

Edző: Sajben Marcell

HAJRÁ ELTE! HAJRÁ BEAC!

mefob_beac

Forrás: ELTE-BEAC Futsal