Charlie-nak három angyala volt, Szabó Imre BEAC-os atlétikai edzőnek négy is jutott. Balog Evelin, Kenesei Zsanett, Perjés Fanni és Pernesz Zsófia a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club legsikeresebb futói, akik futószalagon szállítják az érmeket. A következőkben a velük készült interjút olvashatjátok.
Minden kezdet nehéz, tartja a mondás. Nektek hogy sikerültek az első lépések, mikor kezdtetek futni, mikor vált a sport teljesen az életetek részévé.
Evelin: Négy éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a futással, előtte kajakoztam, majd az akkori edzőm tanácsára kipróbáltam magam az atlétika világában is. Ez annyira jól sikerült, hogy az első versenyemet rögtön meg is nyertem, így természetes volt, hogy itt fogom folytatni.
Zsófi: Nekem 12 éves koromban kezdődött a futó karrierem, Veszprémben. Itt volt egy két és fél éves kihagyásom is, aztán szerencsére újra belevágtam, és amikor Budapestre kerültem, akkor sem hagytam fel vele, és immár három éve a BEAC-ot erősítem.
Fanni: Nekem nincsenek ilyen bonyolult történeteim. Az osztálytársam hozott a BEAC-hoz, akinek a nővére is itt gyalogol. Lejöttem az edzésre, megtetszett, és azóta is itt vagyok.
Zsanett: Azt hiszem, én vagyok itt az őskövület, lassan tizenhárom éve koptatom a rekortánt és nyolc éve dolgozok Imre bácsi keze alatt. A sport mindig is az életem része volt, de a kedvencem az 1500 méteres táv, szerintem ez a futás kvintesszenciája.
Van-e olyan személy, akire példaképként tudtok tekinteni?
Evelin: Steve Prefontaine és Billy Mills. Több futóról is láttam filmet, de az ő történetük fogott meg a leginkább. Az egész személyiségük, mozgásuk magával ragadott, talán ezért is tekintek rájuk példaképként.
Zsanett: Akire nagyon hasonlítani szeretnék, olyan nincs, inkább meghatározó embereket tudnék mondani. Ilyen a nemzetközi szintéren Sebastian Coe, aki a ’80-as évek nagy angol középtávfutója, most pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tisztségviselője. Magyarországról pedig Balczó András többszörös olimpiai bajnok öttusázónk. A közvetlen környezetemből pedig három embert tudnék kiemelni: édesanyámat, Imre bácsit és Csere Gáspárt.
Michael Schumacher mindig bal oldalról szállt az autójába, a horvát teniszcsillag, Goran Ivanisevic a pihenőknél mindig elsőként állt fel a székből és nem lépett a vonalakra. Nektek van-e valamilyen babonátok, szokásotok, amihez ragaszkodtok?
Evelin: Nekem több ilyen is van, ezek közül kettő az italokhoz köthető, Boci madártejet és Emotion ásványvizet iszok. Plusz a hajam is mindig be van fonva, erről általában Zsanett gondoskodik. Ráadásul minden ruhaneműm fekete a versenyeken és chilis lóbalzsam krémet is használok. Ahogy így elmondtam, egész szép listám van.
Zsófi: A versenyek napján mindig csirkehúst eszek, napszaktól függetlenül. Ha délben van a futam, akkor reggelire. Krémet én nem használok és a zenehallgatáshoz sem ragaszkodok, általában hangulatfüggő.
Fanni: Az átmozgató futás mindegyikünknek szokásává vált, ahogy a már említett Zsanett-féle hajbefonás is elég nagy siker-faktorral működik.
Minden sportoló számára vannak maradandó élmények, sikeres vagy épp komikus pillanatok egy-egy versenyről. A legnagyobb sikeretek mellett fel tudnátok-e eleveníteni ezek közül néhányat?
Zsófi: Sport tagozatos iskolába jártam és ott kötelező volt versenyezni, így már 7 évesen megmérettettem magam. Ezer méteren indultam és elsőként értem a célba, majd az örömkönnyeim is kijöttek. Legnagyobb sikeremnek az idei 800 méteres országos bajnokságon elért negyedik helyem tartom, akkor éreztem úgy, hogy mindent kiadtam magamból, semmi hiányérzet nem maradt bennem.
Zsanett: Anyukám nekem is ott volt az első versenyemen, nagyon elfutottam a többiektől és kikiabáltam neki, hogy én nem bírom tovább. De ő csak buzdított, hogy menjek tovább és végül meg is nyertem, ezért most is nagyon örülök, ha ki tud látogatni a versenyeimre. Az egyik legemlékezetesebb sikerem az első 1500-as futamomhoz kötődik, mivel a verseny előtt egy héttel tudtam meg, hogy indulok rajta, így nagyon kevés időm maradt felkészülni, de végül is megnyertem. Közös sikerünknek pedig a 4*800-as váltót mondanám, ebben a számban hat éve nem találunk legyőzőre.
Az átlagember a munkahelyén többször érzi úgy, hogy eljött a váltás ideje, kilép a mindennapi robotból. Nektek megfordult-e a fejetekben, hogy elég az élsportból, több szabadidőre vágytok?
Evelin: Maga az abbahagyás gondolata nem igazán jelentkezik nálam, inkább többször éreztem úgy, hogy mélyponton vagyok, eltávolodtam az atlétikától. Szerencsére ilyenkor mindig itt van Imre bácsi és segít átlendülni ezen. Legtöbbször csak magamra haragszok és szükségem van egy kis időre, hogy lenyugodjak.
Zsófi: Én két és fél évig szüneteltettem a sportolói pályafutásom, mikor gimnáziumba kerültem, egy métert sem futottam. Aztán az akkori osztálytársaimmal elindultunk egy mezei verseny és tudatosult bennem, hogy ez bizony hiányzik nekem és újra el szeretném kezdeni. A Budapestre való költözés is nehezen ment, egy évig az otthoni edzőm tervei alapján készültem, majd megtaláltam Imre bácsit és ezt a remek csapatot, így már könnyebben ment minden.
Fanni: Természetesen nekem is vannak holtpontjaim, ilyenkor eszembe jut, mennyi minden mást tudnék csinálni. De ekkor fel szoktam sorolni a pozitív dolgokat, hogy miért is vágtam bele, ez mindig erőt ad a folytatáshoz.
Zsanett: Bennem Magyar Zoltán, olimpiai bajnokunk szavai élnek a legtisztábban, ő azt mondta, hogy minden nap abba akarta hagyni. Ez szíven talált, ha egy tornász, aki napi 6-7 órát edz, és tudja folytatni, akkor én is meg tudom csinálni. Mindig látom magam előtt a nagy célt, és még ha a napi motiváció hiányzik is, rögtön elmúlik, mikor megérkezek az öltözőbe és találkozok a lányokkal.
Ez a rengeteg siker szükségszerűen rengeteg lemondással is jár. Hogy tudjátok összeegyeztetni a magánéleteteket az élsporttal?
Evelin: Négy éve megvan a napi rutinom. Fél hatkor kelek, hogy időben beérjek az iskolába, háromig ott vagyok aztán irány edzésre. A buszon tanulok, és ha szükséges, még otthon is. Ilyen életmód mellett nem sok időm marad szabadon és ezt kevesen tudják elfogadni. Nekem fontosabb, hogy részt vegyek az edzésen, mint egy-egy pénteki buli, és minden program előtt át kell gondolnom, hogy az milyen hatással lesz a futásra. De azt az érzést, amikor elsőnek haladsz át a célvonalon, semmi nem adhatja vissza.
Fanni: Én a következő félévben fogom írni a szakdolgozatom az ELTE-n amerikanisztika szakon, most egy kicsit úgy érzem, hogy túlvállaltam magam, de szerencsére az órarendem is sikerült összehangolni az edzésekkel és szüleim is mindenben mellettem állnak, az ő életükben is meghatározó szerepet játszik az én sportolói karrierem.
Utolsó kérdésem egy kényes témát érint, de ki tudna erről őszintébben nyilatkozni, ha nem Ti, akik beleláthatnak a dolgok sűrűjébe is. Mi a véleményetek az élsportba egyre jobban begyűrűző doppingról?
Zsófi: Szerintem ez mindenkinek a saját döntése, és nagyon sokan, akik az élmezőnyben járnak, élnek is vele. De sokkal szebb az, ha egy sikert önerőből építesz fel, mintha mindenfajta mesterséges szereket hívtál volna segítségül. Plusz lányoknál ki tudja, milyen következmények jelentkezhetnek öt vagy tíz év múlva, lehet, hogy most hozzásegít egy aranyéremhez, de cserébe nem lehet gyereked és az egész életed tönkrement.
Evelin: Nem szükséges egy jó eredményhez tiltott szerekhez nyúlni, minden ember képes a sikerre, csak elhatározás kérdése. Ráadásul a siker is édesebb úgy, ha tisztán éri el az ember. Ez olyan mint a puskázás: életemben egyszer puskáztam, akkor is rajtakaptak. Inkább fent vagyok este is, tanulok amíg bírok és meg is lesz az eredménye. Más meg arra büszke, ha csalással ért el jó jegyet. Hasonló a helyzet a doppinggal is, önerőből érj el valamit, ne mással!
Zsanett: Azt vallom, aki doppingol, az nem csak magával szúr ki, hanem a sportot és a társait sem tiszteli kellőképpen. Futottam már olyan külföldi ellenfél ellen, akiről köztudomású volt, hogy nem tisztán játszik. Rossz érzés, de tudom, hogy visszakapja valahol. Ráadásul a XXI. századi sport erősen marketingalapú, csak a sikerességet lehet eladni, ez sem kedvez a tisztaságnak. Azonban a mi szintünkön az a fontos, hogy a fizikális és mentális felkészülésből kihozzuk a maximumot.
Köszönöm szépen, további sikeres versenyzést kívánok!
(Fotó: Jakal György)
