„Az ELTE jogi karán diplomát szerezni még most is presztízsdolog”

Csisztu Zsuzsával sportról, a közelgő foci vb-ről, Amerikáról, a tanulásról és természetesen az ELTE-ről is beszélgettünk.

Csisztu Zsuzsa 1970-ben született Budapesten. Tornászként Európa-bajnoki hatodik, majd 1988-ban olimpiai nyolcadik helyezést ért el. Ezt követően a médiában kezdett el dolgozni. Számos sport- és szórakoztató műsorban működött közre és közben – amit talán kevesebben tudnak róla –, 2011-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi karán jogi doktorátust is szerzett.

Az immár kétgyerekes családanyát nem volt könnyű elérnünk, végül napi második műszakja megkezdése előtt sikerült vele telefonon beszélni.

A kisebbik fiad, Adrián nemrég töltötte be első életévét, először is boldog születésnapot kívánok neki! Hogy vagytok, milyen érzés volt újra babázni?

Köszönjük szépen, nagyon kedves tőled a felköszöntés. Nagyszerűen vagyunk, a lehető legtöbb időt töltjük egymással. Egy nő életében a legjobb dolog, ami történhet, hogy kisbabája születik – és ezzel azt hiszem, mindent elmondtam arról, hogy mennyire boldog vagyok jelenleg.

Idén nyáron ismét foci vb. A családban immár három férfi van, gondolom, ők már nagyon várják. Hogyan fogja ez alakítani a nyári programot?

Az az érdekes a mi családunkban, hogy a férfiakon túl én legalább annyira várom. Tehát nálunk az szokott előfordulni, hogy a nő nemhogy nem türelmetlen, hogy kapcsoljunk már el a fociról, hanem inkább amiatt ágálok, hogy kapcsoljunk oda! Ilyen szempontból nincs gond, a férjem is nagy sportszerető, nekem pedig szakmába vág a labdarúgó világbajnokság. Természetesen sokszor máskor is együtt izguljuk végig a mérkőzéseket, hiszen ahol én dolgozom, a DIGI Sporton, úgymond van belőlük bőségesen. Minden szempontból készülünk és várjuk is már, sportszerető emberként nagyon ki vagyok éhezve a minőségi focira.

Igen sok végzettséged van, többek között kommunikációs és televíziózási, illetve jogi diplomák és szakmenedzseri képesítés. Érdeklődsz-e még valami iránt, tervezel-e további tanulmányokat?

A sportjogi szakjogász diplomámat éppen a második fiam születése előtt sikerült megszereznem, gyakorlatilag nagy pocakkal vettem át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Azt gondolom, jelen pillanatban nem azért húzok egy kis féket, mert ne lenne bennem további érdeklődés és kíváncsiság, inkább arra való tekintettel, hogy megszületett a második gyermekünk is. Tudom, hogy elég komoly áldozatvállalás, mert a nagyobbik fiam után, munka mellett fejeztem be a jogi egyetemet. A gyerekek, a családom a legeslegfontosabbak az életemben, ők vannak az első helyen, de még arról sem tettem le, hogy a későbbiekben akár szakvizsgázzak, és például célba vegyem az ügyvédi pályát, de ehhez nagyobb lendület, elkötelezettség és felkészülés kell. Az egész élet tanulás. Szoktunk beszélgetni erről a párommal, aki orvos, közgazdász és természetgyógyász. Az ő munkája napi szintű tudást igényel, ez folyamatos kutatómunkára és tanulásra ösztönzi. Ahhoz, hogy az ember lehetőség szerint a legfelkészültebben végezze a munkáját, a saját mindennapi életében is állandó kutatásra és tanulásra van szüksége. Úgy érzem, sose lehet abbahagyni, és nem is szabad.

Az ELTE-n is szereztél diplomát. Hogyan fordultál a jog felé a sportkarriered után?

Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy űr van az életemben, sokféle dolgot szerettem volna még tanulni és végig kellett gondolnom, mi az, ami beleillik az érdeklődési körömbe. Volt bennem érdeklődés a jogtudomány iránt, részben egy-két saját személyiségjogi per miatt, amik közelebb hozták hozzám a jogot, de ezen túl is nagyon érdekes szakterületei vannak. Tekintettel arra, hogy a sport a világ szórakoztatóiparának egyik legnagyobb szelete, rengeteg, a jogtudománnyal kapcsolatos érintettsége van: személyes tapasztalat a televíziós közvetítési jog, ezen kívül a sportolók jogi képviselete, különféle doppingügyek, stb. Sok lehetőséget kínál, hogy az ember begyűjtse akár a sportból, akár a médiából szerzett tapasztalatait és a jogban megszerzett tudását. Valahol, távol ezt a sportjogi szakjogász pályát látom kirajzolódni a saját életemben is, ha esetleg csökken majd a televíziós aktivitásom.

Hogyan érezted magad az ELTE-n?

Megmondom őszintén, nagyon kemények voltak azok az évek, mégis szeretettel gondolok vissza rájuk. Úgy érzem, az ELTE jogi karán diplomát szerezni még most is presztízsdolog. Nagyon sok olyan évfolyamtársam van, akikre a mai napig szeretettel gondolok. Még előttem van az éjszakába nyúló magolások és tanulások utáni fáradt, meggyötört arcuk és a másnapi, sikeres vizsga utáni közös kávézások. Az ember tényleg olyan érzelmeket, izgalmakat és euforikus örömöt él meg felnőtt fejjel egy-egy jól sikerült vizsga után, amit csak az iskolapad és a sikeres vizsga mámora hozhat elő. Örömmel gondolok vissza ezekre az évekre, de nem mondanám, hogy sétagalopp volt.

Az Egyesült Államokban is tanultál és sportoltál. Milyen élményekkel gazdagított Amerika?

Az Egyesült Államok nagy falat volt az életemben, különös tekintettel arra, hogy a kilencvenes években, a rendszerváltás környékén nyertem el egy ösztöndíjat a sporteredményeimnek, az olimpiai helyezésemnek köszönhetően, ami akkor nagyon-nagyon ritka és különleges dolognak számított, főleg hogy az ország még nem volt ennyire nyitott politikailag és nagyon messzinek tűnt az a világ. Az volt a feladatom, hogy a Minnesotai Egyetem tornacsapatában tornázzak, cserébe az egyetem fizette a tanulmányaimat, illetve az ellátásomat. Rengeteg mindent hoztam onnan: a megszerzett tárgyi tudáson – a kommunikációs és televíziós diplomán – kívül elsősorban az életemnek az azt a szeletét kaptam onnan, hogy a szó legszorosabb értelmében meg kellett tanulnom felnőtt életet élni. Önállóan ellátni magam, főzni, mosni magamra, befizetni a számláimat, tanulni, egyetemistaként megállni a helyemet, és persze közben kiválóan tornázni, hiszen ez volt az ösztöndíjam alapja. Szervezni a saját kis életemet, mindezt messze, távol a hazámtól, a szüleimtől, a családomtól, egy vadidegen ország vadidegen nyelvén. Ez igen nagy ugrás volt, de olyan fokú önállóságra tettem szert, amit lehet, hogyha nem jutok ki ebbe a közegbe, talán sose tanulok meg.

Mit gondolsz a konditermek népszerűségéről, illetve az extrém, rövid idő alatt látványos eredményt kínáló alakformálásról?

Nagyon jó, hogy az emberek már szükségét érzik annak, hogy ki kell mozdulniuk a fotelből, hogy ne a számítógép előtt görnyedve töltsék csak a napjaikat. A konditerem azon túlmenően, hogy lehetőséget kínál arra, hogy az emberek foglalkozzanak az egészségükkel, a testükkel, remek találkozóhely. Az extrém alakformálással viszont abszolút nem értek egyet. Az emberi szervezet nagyon finom műszer, olyan fajta ritmussal, amit nem lehet megerőszakolni. Hosszú távon nem tartható a nagyon gyors, rövid idő alatt kevés edzéssel elért, látványos eredmény. A 20 éves sportolói tapasztalatom azt mondatja velem, hogy bele kell fektetni, el kell végezni a munkát, időt és energiát kell rászánni, el kell határozni a változást, legyen ez akár a táplálkozás megváltoztatása, és komolyan kell gondolni az életmód-változtatást. Gondoljuk is úgy, hogy nekem tényleg fontos, hogy megmozgassam a testem, egy héten többször felvigyem a pulzusom, érezzem, hogy felpezsdül a vér az izmaimban, stb. Az emberek persze hajlamosak hinni a könnyebb és gyorsabb változásokat ígérő módszereknek, de olyan bogyót még nem találtak fel, amitől az ember rögtön izompacsirtának fog kinézni. A rossz hír az, hogy el kell végezni a munkát. Kinek hamarabb, kinek picit lassabban működik, de senki sem ússza meg, mindenkinek bele kell tennie az energiát, viszont hosszú távon ez mindig kifizetődik.

Korábban aktívan versenyeztél, sportriporterként dolgozol, tévé- és rádióműsorokban szerepelsz és írsz. Melyiket érzed igazán magadénak?

Mindegyiknek megvan a maga különleges varázsa. A rádiós munkát is nagyon szeretem, éppen egy egyórás, önálló szerkesztésű műsort csinálok, amiben különleges emberi teljesítményeket helyezek a középpontba. A Rekorderek című műsoromban olyan emberekkel beszélgetek, akik az emberi teljesítőképesség határait feszegetik. Tíz év után immáron több mint 500 egyórás interjún vagyok túl és azt kell mondanom, hogy hála az égnek végtelen az érdekesebbnél érdekesebb emberek sora, mindig vannak olyan személyiségek, akiket érdemes bemutatni. A televíziós munkát kezdtem a legrégebben, talán az áll a legközelebb hozzám. Úgy érzem, most már elég otthonosan mozgok a képernyőn, természetes közegemnek tekintem és jól is érzem magam benne, szeretem az ezzel együtt járó pezsgést, az élő adás varázsát. Ugyanakkor például, ha az írásra, az újságírásra gondolok, az is érdekes terület, ahová nagyon sokszor kirándulok, ha nem is minden nap, mégis nagyon sokszor van bennem egyfajta belső igény, motiváció, hogy tömören próbáljam megfogalmazni írásban a gondolataimat. Ez megint másfajta és nagyon szemléletes kifejezési mód. Sokféle út és lehetőség kínálkozik ebben a szakmában és én nemcsak szeretnék mindegyikbe belekóstolni, hanem rendszeresen is fogyasztani ezeket.

3 könyved jelent meg eddig. Tervezel-e újabbat, olvashatunk-e még valamit Tőled?

Három könyvet írtam eddig és nagyon élvezem magát az írás folyamatát, de elég kiábrándító a magyarországi könyvpiacon, hogy legyen bármilyen jó a tartalom, a megfelelő mennyiségű rááldozott tőke és a marketing nélkül, nem biztos, hogy megfelelő mennyiségű olvasóhoz jut el. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogyha van bennem közlési vágy, akkor annak teret kell engedni, pláne hogyha a fogadó oldal is szereti ezt a stílust, úgyhogy egyáltalán nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy később újabb könyvet vagy akár könyveket írjak még.

Számos elfoglaltságod mellett mivel szoktál kikapcsolódni?

Hogyha mindezen napi teendők, a gyerekek, a család, a tévé, a rádió, a bevásárlás és házimunka mellett az embernek jut magára egy picike kis ideje, akkor olvasni szoktam, az nagyon kikapcsol. Szeretem, szeretjük a filmeket a férjemmel, ha meg tudjuk szervezni és eljutunk moziba, olyankor dupla moziesteket szoktunk tartani, egy este egymás után két mozifilmet is megnézünk, ha már sikerült nagy nehezen megszervezni, hogy legyen segítségünk, aki addig vigyáz a gyerekekre. Imádjuk a zenét, nagyon szeretünk táncolni és még nagyon sok dolgot szeretünk, amikre, ha picit több időnk lenne, még többet fordítanánk, és még jobban kitöltené az életünket. Természetesen nem adjuk fel, hogy ezekre is szakítsunk időt. Egyébként számomra még a főzés is olyasfajta megnyugvás, alkotómunka, amely nagy örömforrás. Háziasszonyként nyilván mindennapi része az életemnek, de nemcsak kötelességből főzök, tényleg nagyon szeretem.