Indul a Freedom Express!

A kommunizmus európai bukásának 25. évfordulóján egy rendhagyó körutazás keretében ismerhetitek – és ismertethetitek meg másokkal is – a régió rendszerváltásainak történetét.

Az utazás résztvevői augusztus végétől két héten át Kelet-Európa 8 városát (köztük Budapestet és Sopront), az 1989-es rendszerváltások főbb helyszíneit járhatja végig. A rendezők olyan fiatalokat várnak, akik személyes, történelmi vagy művészi megnyilvánulások útján mind egymással, mind kortársaikkal szeretnék megosztani, hogy számunkra, akik már nem tapasztaltuk meg, és talán elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen volt előtte, mit is jelent a rendszerváltás.

A program kiegészítéseként egy Facebook-oldalt is létrehoztak, ahol azzal a gondolattal játszanak el, hogy miképp alakulhattak volna a 89-es események, ha akkor már létezik ez a közösségi oldal. Az utazásról nemcsak blog íródik, hanem dokumentumfilm is készül, a különféle művészi alkotásokat, beszámolókat pedig szakmai zsűri díjazza majd. Bővebb információ itt található.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]