ELTE-s éremeső a veszprémi Tollaslabda MEFOB-on

Május második hetében került megrendezésre a MEFS szervezésében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnoksága. Az ELTE versenyzői ezúttal is jó néhányszor a dobogóra állhattak…

Május 11-12-én került megrendezésre a 2013-as Tollaslabda MEFOB-ra.

Az eseménynek évek óta Veszprém ad otthont, nem volt ez másképpen az idén sem.

A szombati csapatversenyen egyetemünket hat kiváló játékos képviselte, akik meggyőző teljesítménnyel, csupán egy hajszállal lemaradva a debreceni csapattól az előkelő 2. helyezést szerezték meg, megismételve ezzel a tavalyi remek eredményt. A szombati nap végén kezdetét vették az egyéni és páros versenyek is, melyek aztán vasárnap is folytatódtak. Ekkorra a csapatunk már hétfősre egészült ki, így már szinte minden versenyszámban jelen voltak az ELTE játékosai, akik kivétel nélkül a dobogó valamely fokán végeztek. Kiemelhetjük a női egyes versenyszámot, melyben Gráber Brigitta és Váczi Vivien első helyezést értek el.

A többi kategóriában az alábbi eredményeket érték el az ELTE-s sportolók:

Amatőr kategória

Férfi egyéni: Varga Miklós 3. hely

• Női egyéni: Gráber Brigitta 3. hely, Váczi Vivien szintén 3. hely

Női páros: Gráber Brigitta – Váczi Vivien 1. hely

• Férfi páros: Galgóczi Gergő – Varga Miklós 2. hely

• Vegyes páros: Varga Miklós – Gráber Brigitta 2. hely

 Versenyző kategória

• Férfi egyéni: Piliszky András 3. hely

• Férfi páros: Piliszky András – Varga Miklós 3. hely

• Női páros: Gráber Brigitta – Váczi Vivien 3. hely, illetve Horváth Mercédesz – Sallai

Fruzsina 2. hely

 

Gratulálunk a szép eredményekhez, és sok sikert kívánunk a további megmérettetéseken is!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]