Összecsaptak az ELTE gyakorlóiskolái

Harmadik alkalommal került megrendezésre az Eötvös Utánpótlás Futsal Kupa.

Immáron hagyományosnak mondható tornáját rendezte meg az ELTE-BEAC Futsal szakosztálya a Bogdánfy úti ELTE- pályákon. Egyetemi egyesületként fontos cél, hogy az ELTE közösségéhez tartozó középiskolások számára sportolási lehetőségeken keresztül tudjuk megmutatni, milyen a sportélet intézményünkben. Reméljük, ezzel is vonzóbbá tudjuk tenni az Egyetemet azon diákok számára, akik most állnak a pályaválasztási időszak előtt. Célunk, hogy élő kapcsolatot építsünk ki az ELTE gyakorlóiskoláival és olyan középiskolákkal, melyekben a közeljövő ELTE-s hallgatói tanulnak. A hétvégén megrendezett torna lehetőség arra, hogy megmutassuk: napjaink nehéz gazdasági körülményei között is élő kapcsolat áll fenn az egyetem és annak gyakorlóiskolái között. Hat csapat részvételével, vasárnap 10 órakor kezdődött a torna, ahol a sportolásé, a futsalé volt a főszerep. Pontosan egy évvel ezelőtt került megrendezésre az első torna, amely az egyesület társasági adópályázatának köszönhetően valósulhatott meg. A tonra egyben válogató is volt utánpótláscsapatunk számára, amely veretlenül vezeti az U19-es bajnokságot. Árendás Tamás, az ELTE-BEAC szakosztályvezetője, a torna főszervezője köszöntötte a szép számban megjelent diákokat és kísérő tanáraikat. Összesen tizenöt mérkőzésre került sor, melyeken a torna gólkirálya Rakonczai Marcell (ELTE Radnóti Miklós Gyakoroló Gimnázium, 1.sz. csapat) kilenc gólt lőtt.

A torna legjobb kapusa, a haramdik helyezett Kossuth Lajos Szakközépiskola diákja Máthé Márk lett. A meccsek végeztével új bajnok avatására került sor, a Radnóti hegemóniáját a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium csapata törte meg, megszerezve az első helyet, éppen az eddigi bajnok előtt.

A torna megrendezésre kerül a 2013-mas tavaszi félévben is, tovább építve és ápolva az egyetem és a középiskolák közötti kapcsolatokat a sporton keresztül.

Végeredmény:

1. Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs                                              13 pont

2. ELTE Radnóti Miklós Gyakorlgimnázium 1.                           11 p.

3. Kossuth Lajos Szakközépiskola                                                   10 p.

4. ELTE Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium 2.                          6 p.

5. ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola 2.                                   3 p.

6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola 1.                                   0 p.

 

Gólkirály: Rakonczai Marcell (Radnóti 1.) – 9 gól

Legjobb kapus: Máthé Márk (Kossuth)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]