Magyar siker a Hungaroringen

Ha tavalyi WTCC hétvége óriási élmény volt a szurkolók számára, akkor az idei gigantikus. Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság magyar pilótája megnyerte hazai versenyét a Hungaroringen, ezzel több tízezer nézőt örvendeztetett meg a helyszínen.

2011-ben sokan történelminek nevezték a WTCC Magyar Nagydíját, hiszen amellett, hogy a helyszíni nézőszám rekordja megdőlt, az egész mezőny olyan hangulatban versenyezhetett, amiben még soha nem volt része. A magyar rajongók örülnek, hogy hosszú idő után van egy olyan versenyző a motorsportban, akire büszkék lehetnek.

Idén még lelkesebben, még több zászlóval, még nagyobb plakátokkal érkeztek a lelátókra, amelyek már szombaton sem tátongtak üresen. Már ekkor sejteni lehetett, hogy vasárnap a tavalyihoz hasonló hangulatban lehet része mindenkinek, aki a helyszínen akar szurkolni a BMW-vel versenyző Zengő Motorsportnak, Michelisz Norbinak és Wéber Gábornak.

Először a szombati időmérőn kellett bizonyítania a magyar csapatnak, ahol Norbi a hatodik, Gábor pedig a 17. pozíciót szerezte meg. A magyarországi futam előtti Szlovák Nagydíjon Michelisz megszerezte a pole pozíciót, így titkon jobb eredményt vártak a csapatnál. Az edzést követő sajtótájékoztatón egyik versenyző sem volt túl boldog, de mindketten elmondták, hogy másnap a lehető legtöbbet szeretnék kihozni az autókból, hogy megörvendeztethessék a rajongóikat. A rajongókat, akiket egyébként el sem lehetett mozdítani Zengőék garázsa mögül, mindenki autogramra, vagy fotóra várt.

Vasárnap ingyenes buszokat indított a MOL a szurkolók számára, jelentősen megkönnyítve ezzel azoknak a dolgát, akik tömegközlekedéssel jutottak volna el a Hungaroringre. A HÉV ugyanis éppen felújítás alatt áll, így nem lett volna zökkenőmentes az utazás – arról nem is beszélve, hogy a megállótól egy jó órás séta, amíg az ember eljut a pálya főbejáratáig. Valamit sejthettek a szervezők, hiszen egész nap tizenöt autóbusz közlekedett az 56-osok tere és a Hungaroring (főbejárata!) között.

Vasárnap reggel, órákkal a verseny kezdete előtt az első kanyarban található Gold tribün már tömve volt, és a célegyenesben lévő lelátók is gyorsan kiszíneződtek: többnyire narancssárga-fekete öltözéket viselő gyerekek és felnőttek száma a délelőtti verseny kezdetére több tízezerre rúgott.  A leghangosabbak a Zengő-garázs előtti tribünt foglalták el, és oda sorakoztak fel a kreatív zászlók, molinók, lufik, táblák is: minden bizonnyal azért, hogy a csapat tudtára adják, mennyire szurkolnak nekik. Ők ezzel nagyon is tisztában voltak az egész hétvége során, hiszen minden mozdulatukat ujjongás, üvöltés, őrület követte: ha kiálltak az autóval a garázsból, azért, ha visszatolták, azért.

A lelátókon, a bokszban, a paddockban és természetesen a rajtrácson is mindenki feszülten várta az első futam startját, amelytől Michelisz – elmondása szerint – nem várt túl sokat, hiszen az első megmérettetést repülőrajttal kezdik, ami azt jelenti, hogy a felvezető kör után nem állnak meg a célegyenesben, hanem „futtában” vágnak neki a versenynek. A várakozások – és realitások – ellenére mindkét BMW jól kapta el a rajtot, ám Norbi az első kanyarban balesetbe keveredett, így csapattársa mögé, a tizenharmadik helyre szorult vissza. A fiúk azonban nem okoztak csalódást: mindkét pilóta küzdött, és végül mindketten pontszerző helyen értek célba a 7. és a 10. pozícióban, Michelisz-Wéber sorrendben.

A közönségnek nem is kellett több, hiszen üdvrivalgással, tapssal, „szép volt, fiúk!” – kiáltásokkal fogadták a kétszeres pontszerzést, bár mindenki fejében megfordult, hogy mi lett volna, ha a rajt másképpen alakul…

A második futamra odaértek azok is, akik esetleg dugóba keveredtek korábban, és lekésték az első versenyt. A délutáni viadal állórajttal kezdődik, az időmérő első tíz helyezettje pedig fordított sorrendben indul, így a mi fiúnk az ötödik pozícióból vághatott neki a 12 körös hajszának. Most következett az a küzdelem, amitől már Norbi is többet remélt: a 28 éves versenyző a szombati sajtótájékoztatón elmondta, bízik abban, hogy BMW-jének hátsó kerékmeghajtása miatt jól eljön majd a rajttól.

Az indulás azonban az ő várakozásait is felülmúlta: egy fantasztikus start után Norbi az első kanyarból már úgy jött ki, hogy az élen autózott. Óriási őrület, mindenki állva tapsolt a tribünökön, még az is hallhatta Szilasligeten, hogy mi történik, aki nem kapcsolta be a TV-t. Ezt követően pedig mindenki a végtelen hosszúságúnak tűnő futam leintésére várt, hogy végre magyar versenyző túraautó-világbajnokságban elért futamgyőzelmét ünnepelhesse Magyarországon. Minden aggodalomért kár volt, hiszen Norbi magabiztos győzelmet aratott immár másodszorra WTCC-s karrierje során, és egy percig sem állt fenn a veszélye annak, hogy valaki megelőzi. A dobogó tetején magyar zászlóval integetett a közönségnek, aki a hétvége során megszokott hangerőt megduplázva zengte a „Norbi”-t.

Nem csak a magyarok számára volt emlékezetes a hétvége: a második helyen befutó Alain Menu a futamot követően elmondta, számára is feledhetetlen volt ez a verseny, mivel még soha nem látott ilyen lelkes és ilyen hangos közönséget pályafutása során. Azt is elárulta, ha lehetősége lett volna megelőzni Norbit, akkor sem szívesen tette volna, mert egy egész országnak okozott volna csalódást.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]