Élve eltemetve. Vagy mégsem?

Temetéshez hasonló gyászos állapotok uralkodnak a fényes múltra visszatekintő magyar vívásban. Mohamed Aida és Knapek Edina segítségével próbáltunk fényt deríteni a miértekre.

A magyar vívósport gyászos napjait éli. Két hete kiderült, az újkori olimpiák történetében először rendezik meg férfi kardcsapatunk nélkül a nyári játékokat, nem számítva most azokat az eseteket, amikor a komplett magyar csapat hiányzott. Az elmúlt hétvégén az is nyilvánvalóvá vált, hogy utolsó reménységünk, női tőr csapatunk sem utazik a brit fővárosba, a kvótáról döntő párharcban alulmaradtak a franciákkal szemben. Az ELTE Online a kialakult helyzet hátterének próbált utánajárni elismert vívónőink segítségével.

Pekingben már voltak jelei a lejtmenetnek. Az Eb-n és Vb-n jól szereplő vívóink becsületét, Mincza-Nébald Ildikó mentette meg  felemelő bronzérmével. Viszont rajta kívül „csak” olimpiai pontokra, vagy arra sem voltak jók vívóink. Ez korántsem meglepő, ha kicsit is megvizsgáljuk a sportág jelenlegi helyzetét, a kudarc szomorú realitásnak tűnik. Ennek ellenére nem tudunk csak úgy elmenni a kérdés mellett: mi vezetett idáig? „Összetett a dolog, és nagyon sok mindenen változtatni kell. Sportdiplomáciailag mindenképpen erősödni kell, mert sokszor csupán egy hajszálon múlott, hogy kikaptunk, és ezzel így sok értékes ranglistapontot elhullajtottunk. Továbbá, sajnos eléggé nehéz körülmények között utazgatunk. Bár Peking előtt sem volt minden tökéletes, de most kifejezetten nehéz volt anyagilag is a verseny.” – árulta el Knapek Edina a kulisszatitkokat az ELTE Online-nak.

A vívás a legsikeresebb olimpiai sportágunk. Több mint száz éven át ontotta az olimpiai bajnokokat és érmeseket. Az nem lehet, hogy csak úgy elfelejtsünk vívni. A magyar nép mindig a jó bajvívó nemzetek közé tartozott, már a középkorban is. Az utánpótlás eredmények is azt bizonyították, van jövő. Ennek ellenére Londonba csupán Mohamed Aida, Imre Géza és Szilágyi Áron szerzett repülőjegyet. Bár a pozsonyi pótkvalifikációs viadalon Szász Emese még csatlakozhat melléjük, ez nem sokat változtat a képen, ami egyértelműen siralmas.

Főleg úgy, hogy eközben több riválisunkat éppen magyar edzők vezetnek sikerre, a mi rovásunkra. A jelenlegi gazdasági helyzetben persze érthető, hogy inkább a jól fizető, őket jobban megbecsülő állást választják. A megbecsülés talán itt a kulcskérdés. Sajnos, mint annyi más helyen kis országunkban, a vívásban is lehetne több ebből az erényből. És itt van még valami, amiről ígéretet már hallhattunk. Az összefogásról. A pekingi (le)szereplés után padlón volt mindenki, de azt hangoztatták a felek, hogy összefogásra van szükség az újbóli felemelkedéshez. Az elmúlt négyéves periódus, és ami a háttérben van, mégis azt példázza, hogy ez az összefogás nem feltétlen történt meg.  Pedig muszáj lenne minden egyéni sérelmet, érdeket félre tenni ahhoz, hogy miként Knapek Edina is fogalmazott, teljesen a nulláról lehessen építkezni.

Mohamed Aidának konkrét elképzelései is voltak a változtatásokat illetően. „Én úgy gondolom, nem a tudással van a gond, hanem inkább a mentális, illetve a fizikai felkészüléssel. Ebben egyértelműen fejlődnünk kell. Ezen felül fontos, hogy újabb edzésmódszerek kellenek, amivel a mai modern vívásban eredményesebbek lehetnénk. Ehhez szükséges lenne, hogy a pást közelében fiatalabb edzők is megjelenhessenek és dolgozhassanak. Továbbá, ne szégyelljünk tanulni a külföldiektől. Az olaszok például kitűnő módszereket alakítottak ki. Tőlük mindenképp lehet tanulni. Végül az is lényeges lenne a továbbiakban, hogy több odafigyelést kapjunk, a fiatalabbak pedig hamarabb kezdjenek el ismerkedni a felnőtt versenyek atmoszférájával.

[bquote] A nulláról kell indulni, fel kell újra építeni mindent a legelső elemektől, mert nem látok más jövőképet. [/bquote]

Jövőre Budapest rendezi a világbajnokságot. Vajon mit lehet addig tenni? Kikre lehet építkezni? „Egy nagyon csúnya dolgot mondok, de én úgy látom, nagyon szomorú az utánpótlás jelenlegi helyzete, így gyenge lehet a jövőképünk is. Mindenesetre szerintem fontos, hogy ne csupán a múltból éljünk. A nulláról kell indulni, fel kell újra építeni mindent a legelső elemektől, mert nem látok más jövőképet. A magam részéről szeretnék indulni a hazai vb-n, és bizakodok egy szép érem megszerzésében is.” – tudtuk meg Knapek Edina elképzeléseit a jövőről.

A múlt fényes. A jelen siralmas. Mit hozhat a jövő? Csak bízni tudunk benne, hogy ismét a múlt sikerei elevenednek meg a következő nemzedékben.

Kép forrása: http://www.sxc.hu/photo/756941