Meglepetés a célban

Interjú Korenovszkij Júliával, a VI. PDF – Evolta Húsvéti Dunaparti Félmaraton egyik szervezőjével.

Különös időpontban, húsvét vasárnap rendezi immár hagyományos Dunaparti Félmaraton versenyét az ELTE-BEAC Polythlon Klub. A 21,1 km-es távot idén először 3 fős váltók is lefuthatják majd, a kezdőket pedig az 5 km-es Újbudai Félmaratonka futóverseny és görkoris futam várja. Korenovszkij Júlia főszervezővel beszélgettünk.

Az elmúlt években dinamikus növekedést mutatott a PDF-en indulók száma. Mik a tapasztalatok, mivel lehet ennyi embert bevonni egy versenyre?

Így van, évről évre nőtt az indulók létszáma, nagyon örülünk neki, hogy egyre több diák és nem diák vesz részt a versenyeinken. Nagyon jó látni, hogy vidékről is egyre többen képviseltetik magukat. Az eddigi legfontosabb tapasztalat az, hogy milyen óriási szerepe van a marketingnek, hogy minél több helyen legyen jól reklámozva a verseny. Elég nagy a visszatérő futók száma is, ha valakinek tetszik a verseny az nagy valószínűséggel minden alkalommal megpróbál elindulni. Nagyon fontos, hogy a már meglévő futóinkat megtartsuk, az újakat pedig, akik még hozhatnak embereket, már első alkalommal meg kell fognia a versenynek.

Ezek szerint szájról szájra terjed egy-egy verseny híre a futók között?

Ez általában így szokott lenni, főleg klubon belül. Összeülnek hárman-négyen egy autóban, és együtt jönnek versenyezni.

Tűztetek ki magatok elé elérendő létszámot?

Mindenképpen 100 fölé szeretnénk vinni az indulók létszámát, persze kérdéses, hányan utaznak el a húsvét miatt. De az eddigi visszajelzések biztatóak, úgyhogy nagy érdeklődésre számítunk.

Az előző PDF egyik főszervezője is te voltál, hogyan kapcsolódtál be a munkába?

Ez úgy indult, hogy tavaly elmaratd a 12. Félmaratoni Egyetemi és Főiskolás Bajnokság. Ezt két héttel a rajt előtt tudtuk meg, és a BEAC, illetve Székely Mózes segítségével sikerült összehoznunk egy szolidaritási futást, ahol nagyon sok SOTE-s és ELTE-s hallgató vett részt önkéntesként a lebonyolításban. Nagyon gyorsan kellett szervezni, de pozitív reakciókat kaptunk, tetszett a futóknak, és 99 induló lett a félmaratoni távon.

Akkor egyből hideg vízbe kerültél a szervezés tekintetében… 

Igen, ráadásul el is utaztunk 5 napra, úgyhogy külföldről szerveztük a versenyt esténként Szabó Gáborral, amikor épp volt rá időnk.

Milyen konkrét feladatok merülnek fel a szervezés folyamán?

Amíg az ember nem csöppen bele, nem is gondolná, mennyi feladat elé állítja egy versenyszervezés. Onnantól kezdve, hogy célkaput kell szerezni, esetleg kijavíttatni, a frissítőpontokat fel kell állítani és optimális mennyiségű frissítővel feltölteni. De a legfontosabb a marketing, egy csomó helyen kell reklámozni, minden bejövő kérdésre válaszolni. Rengeteg energiát elvesz, de rengeteg pluszt is ad, jó látni az emberek érdeklődését.

Idén is több táv közül választhatnak a résztvevők. Milyen közeget céloztok meg az egyes részversenyekkel?

A klasszikus távunkon idén újdonság lesz, hogy háromfős váltók is indulhatnak, 7 km – 6 km és 8,1 km-es szakaszokkal. A félmaratonistáknak ez egy nagyon jó bemelegítő verseny lesz a téli alapozás után, felmérhetik, hol tartanak. A pálya gyakorlatilag teljesen sík, ezért jó félmaratont lehet futni a Duna partján. Az 5 km-es, Újbudai Félmaratonka elnevezésű versenyt az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-vel együtt szervezzük. Ezen a távon görkoris futam is indul majd. Ezt elsősorban azoknak ajánljuk, akik első futóversenyükön vesznek részt. Bárki le tud futni 5 km-t, még ha előre nem is hinné, sikerülni fog neki. Ez az Infoparkban lesz, egymáshoz közeli rajttal és céllal, az egyetemistáknak ismerős környezetben. [bquote]Bárki le tud futni 5 km-t, még ha előre nem is hinné, sikerülni fog neki.[/bquote]

Húsvétra esik a verseny. Készültök valamilyen ünnepi tematikával?

Megnéztük a versenynaptárat, szabad hétvége persze már nem volt, mégis a húsvétot találtuk a legideálisabbnak, mert se nagyobb futóverseny, se nagyobb rendezvény nem lesz az időpontban. Reméljük, sokan lesznek, akik a sonka és a tojás mellett egy kis futásra is vágynak. Természetesen készülünk meglepetéssel, hogy mi lesz ez, azt a célba érkezők megtudják, nem szeretném most elárulni.

Akinek bejön a futás, hol tudja folytatni az ELTE-BEAC-on belül?

A Polythlon Triatlon klub az edzések elég széles palettáját kínálja, kezdő futók is tudnak hozzánk csatlakozni, csütörtökönként külön nekik tartunk edzéseket, hétfőn pedig résztávos futóedzéseink vannak. Kedden és csütörtökön van lehetőség hosszabb távok lefutására. De számos más sportban – többek közt duatlonban és a klasszikus triatlonban – is kipróbálhatja magát az érdeklődő.

A szervezők is a klub aktív sportolói. Kívülről nézve egy versenyt, nem kaptok kedvet a futáshoz?

Ilyenkor az ember minden másra koncentrál, csak arra nem, hogy fusson egy jót. Nagyon gyorsan eltelik, nagyon izgalmas szervezőként egy ilyen verseny. Én egyáltalán nem gondolok, és úgy látom Gábor sem gondol arra, hogy egy métert is fusson. Sokkal több feladat van annál.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]