Úgy él, ahogy karatézik, úgy karatézik, ahogy él

Körmöndi Lídia, a Victory Martfű versenyzője lett az idei karate EB bronzérmese. Az ELTE TÓK tanító szakos hallgatója a kitartó edzésmunka és tanulás mellett az ELTE Online sportrovatában is publikál.

Az EB előtt elfogadtad volna ezt a harmadik helyet?

Nem. Ha elmegyek egy versenyre, akkor mindig a győzelem a cél. Nem is maga az eredmény vagy az érem a fontos, hanem hogy a lehető legjobban teljesítsek a küzdelmekben. A karatéban mindenki arra törekszik, hogy bajnok legyen.

Ugyanattól a litván lánytól kaptál ki az elődöntőben, aki ellen tavaly is kiestél. Reális eredmény ez a bronzérem, vagy lett volna esély a döntőre is?

Mondhatjuk reálisnak, hiszen a tavalyi európa-bajnokról van szó. Ez volt a papírforma, de egy döntetlennek örültem volna. A csapattársaim szerint ez benne is volt a pakliban, nagyon szorosnak találták a küzdelmet. Végül őt hozták ki győztesként a bírók, de nem baj, mert ez így is egy nagyon jó eredmény tőlem.

A keleti sportoknak általában nagyon hangsúlyos a filozófiai oldaluk. Karatéban a győzelem vagy az egyéni fejlődés a fontosabb?

A klubom jelmondata az önmagad felett aratott győzelem. Erre utal a victory is a csapat nevében. Persze nagyon örülök annak, hogy egy ilyen erős mezőnyben harmadikként végeztem, de sokkal többet számít, hogy meg tudtam csinálni azt, amit a mögöttem lévő mester elmondott. Úgy gondolom rég bunyóztam ilyen jól. Ha egy vesztes küzdelemből azzal az érzéssel jövök ki, hogy mindent megcsináltam, akkor lényegében győztem, még ha nem is jutok tovább. Ez sokkal jobb, mint amikor kihoznak győztesként, de rosszul küzdöttem.

Tanítónak készülsz. Hasonló szellemiségű sportfilozófiát szeretnél átadni tanítványaidnak is?

Ha egyszer eljutok majd odáig, szeretnék egy iskolai gyerekcsapatot toborozni, és kiépíteni a klub utánpótlását. De nemcsak itt, hanem tesiórákon, sőt, akár matek vagy egyéb tárgyak oktatása közben is hasznosítható a sport által fejlesztett felelősségtudat és hozzáállás.

Rengeteget edzessz, a válogatott felkészülés pedig nyilván még keményebb. Nehéz mindezt összeegyeztetni az egyetemmel?

Elég nehéz, de nekem mindig természetes, hogy megcsináljam a heti edzéstervet. Tanulás miatt elég ritkán mondom azt, hogy nem megyek, inkább a fáradtság miatt szoktam edzéseket mulasztani; amikor érzem, hogy nem menne, akkor tényleg nincs értelme erőltetni. Persze most egy jó nehéz időszak jön majd, hiszen a vizsgák alatt fogok Ausztriába utazni egy gyakorlóversenyre. Nem lesz egyszerű, de szerintem azért meg lehet oldani. A cél érdekében mindig sikerül úgy alakítanom az életem, hogy minden beleférjen.

A szüleid eleinte nagyon féltettek a karatétól. Ma mit mondanak?

Még mindig nagyon izgulnak. Kiskorom óta nagyon ritkán járnak versenyekre; ezt egyébként nem is igénylem, jobban szeretek ilyenkor magamra koncentrálni. Otthon főként anyukám szokott aggódni, nehogy bajom essen. De az izgalom fő oka ma már nem ez, inkább csak szorítanak értem. Amikor meg jövök és van eredmény, akkor nagyon büszkék rám.

Körmöndi Lídia EB bronzérmesEgyébként mennyire sérülésveszélyes a kyokushin?

Ha valaki nem megfelelően felkészült, akkor nagyon. Ha nem figyelünk oda, vagy lebecsüljük a másikat akkor is beakadhat egy-két fejrúgás. De a profiknál nem gyakori a sérülés, mert a legjobbak között elég nehéz úgy leütni vagy megrúgni valakit, hogy annak komolyabb következményei legyenek. Én sem versenyen szereztem a legsúlyosabb sérülésemet, hanem otthon, gyakorlás közben. Azt hittem, hogy még bírom a rúgásokat és nem szóltam időben. Erre ráfáztam, mert részleges combizomszakadásom lett. Ezzel indultam a junior magyar bajnokságon, és úgy nyertem meg, hogy nagyon fájt a lábam. 2009-ben a feketeöves vizsgámon kiújult ez a sérülés, azóta szerencsére jól vagyok.

A hétköznapi életben tudod hasznosítani a sport útján elsajátított ismereteket?

A sport filozófiáját mindenképpen. Próbálok úgy élni, ahogy karatézom, és úgy karatézni, ahogy élek. Hozzáállásban nincs különbség a sport és a hétköznapok között. A mozgásforma részét még nem kellett kipróbálnom, de megmondom őszintén, ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, akkor valószínűleg inkább elfutok. Én nem vagyok a híve annak, hogy álljunk le és verekedjünk.

Mostanság sportújságíróként is dolgozol az ELTE Online-nál, mennyiben más kívülről nézni egy sportversenyt, mint résztvevőként küzdeni?

Teljesen más a kettő, bár nagyon érdekes, hogy aki versenyzik, az nézőként is máshogy viszonyul az egészhez. A múltkor egy úszóversenyen voltam, és éreztem magamban, hogy kinek mikor lenne szüksége egy kis biztatásra, segítségre vagy gratulációra. Ettől függetlenül azért a saját versenyeknek teljesen más a hangulatuk.

Tanítással, újságírással fogsz foglalkozni, vagy maradsz a versenysportnál?

A karate nem olyan mint a boksz, ebből nem lehet megélni. Nem is baj, mert csak elveszítené a varázsát az egész. Úgyhogy egyelőre a tanításra gondolok, de az újságírás és a stúdiók világa is egyre jobban csábít.

 

Teczár Szilárd
ELTE Online