Küldetés teljesítve

Megsemmisítő csapást mértek a BME-re a hokis gladiátorok egy olyan viadalon, melyen minden fronton ELTE-dominanciát, valamint a sport íratlan törvényszerűségeinek beigazolódását hozta.

Az ELTE I. és az Universitas összecsapásán villámgyorsan két gólos fórba kerültek mieink, ám egy távoli lövéssel ekkor még nyílttá tudta tenni a meccset a vetélytárs. Aztán viszont beindult a henger. Mádi-Nagy Gergő összeszedte magát, s vezérletével néhány perc alatt elléptünk. Nem csoda, hogy a Tanár Úr becenévre hallgató játékost fűtötte a bizonyítási vágy, hiszen családja árgus szemekkel figyelte minden rezdülését. Farkas erejéből egy meseszép találatra is futotta, aki a kaput megkerülve terelte a pakkot a hálóba. Könnyed, 9-2 arányú diadal.

Ismét izgalmas meccseken diadalmaskodott az ELTEAz ELTE II. valamint a BME I. találkozója a Sátántangót csempészte a Széna téri jégpályára. A mérkőzés forgatókönyve ugyanis az előbb említett történet dramaturgiája mentén zajlott. A bevezetés az ellenfél egyszerű ujjgyakorlatként történő elpáholását vetítette előre. A tragédia során az esélytelenebb csapat – kapuvasak sorát lőve is – a maga javára fordította az eredményt. Végül következett a szatíra, mikor huszáros hajrát kivágva érvényesítettük a papírformát. A végén 8-4-et mutatott a képzeletbeli eredményjelző.

A házi presztízscsata Farkas, illetve Berkó különpárbaját hozta. Előbbi megállíthatatlannak bizonyult, egy huzamban öt gólt rámolt be. A sormintát Szőke törte meg. Majd Berkó pillanatai következtek, ám parádés találatai után sem kellett Farkaséknak lerágni a körmüket izgalmukban. 8-3 arányban ők kerekedtek felül.

A nap rangadóját az ELTE I. és a BME II. közti párharc szolgáltatta, ami valódi értékmérőként funkcionált. A srácok annak tudatában léptek jégre, hogy győzelem esetén már senki nem veheti el tőlük az aranyat. Ennek megfelelően óriási vehemenciával vetették harcba magukat a felek. Gyors gólváltással indult a meccs. Előbb Farkas fülelt le egy átadást, ami után már nem volt nehéz dolga. Majd a rivális zörgette meg a hálót egy tetszetős akció végén. Nem sokkal később egy Farkassal szembeni szabálytalanság után a tettes kiállítással bűnhődött, a sértett pedig nemes bosszút állt. Az ellenfél hiába rendezett tűzijátékot a kapunk előterében, egyenlítés helyett Szőke révén növeltük az előnyt. Aztán ismét közelebb csalták magukat, de Farkas újra visszaállította a két gólos differenciát. A BME is beköszönt még egyszer, de egalizálni már nem tudtak. A 4-3-as siker egyben a tornagyőzelmet jelentette.

Másik együttesünk a magabiztos siker reményében ütközött meg a pofozógép szerepét betöltő Universitas gárdájával. Nem is történt meglepetés, a Berkó-Dióssy koprodukció játszi könnyedséggel őrölte fel a vetélytárs ellenállását. 7-2 a végeredmény.

Az ELTE I. fellépése a BME I. ellen jutalomjátéknak indult, de nyögvenyelőssé vált. Sokáig csikorgott a gépezet, de Farkas némileg szerencsés találata átlendítette a holtponton a társaságot. Jó csapatnak mázlija is van. S kikezdhetetlen igazság, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Jól tartotta magát a BME, de végül 8-4 arányú győzelem született.

A nap utolsó összecsapása az ELTE II. illetve a BME II. között az ezüstéremről döntött. Berkó gyors egymásutánban kétszer helyezett lezser eleganciával a ketrecbe a félpályán túlról. Senki nem gondolta, hogy csak azért kell majd szorítani, meglesz-e a kétszámjegyű különbség. 11-2-es demoralizáló csapást mértünk a megroggyant ellenfélre. A szomszédvár vitézei jó ideig megemlegetik még ezt a fiaskót.

A torna legjobbja, Farkas Mihály: ,,Jó hangulatú tornán vagyunk túl, melyen a sportszerűség dominált. Tőlünk mindenki odatette magát, s valamennyi meccsen küzdöttünk egymásért, ahogy az egy csapattól elvárható. A BME II. elleni találkozót előrehozott döntőként kezeltük. Tisztában voltunk vele, hogy komoly játékerőt képviselnek, hiszen sokat edzettünk együtt. Ebből kifolyólag arra a meccsre külön taktikával készültünk, amit szerencsére a gyakorlatba is sikerült átültetni. Annyit még mindenképp hozzátennék, hogy jóval több ehhez hasonló eseményre volna szükség, mert elképesztően hasznosak. Az egyéni elismerés hab a tortán.”

További eredmények: BME I.-BME II. 3-3, BME II.-Universitas 10-2, BME I.-Universitas 5-3

A torna végeredménye: 1. ELTE I. 8 pont, 2. ELTE II. 6 pont, 3. BME II. 3 pont, 4. BME I. 3 pont, 5. Universitas 0 pont

 

Veréb László
ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]