Nem kellene beleesni. Vagy ha mégis, ideje lenne kimászni belőle.
Amikor kisgyerekként próbálkozunk az első lépések megtételével, számtalan alkalommal a földre huppanunk, mégis újra és újra felállunk. Egészen addig próbálkozunk, míg végül tipegésünk járássá, majd futássá alakul. Életünk első éveiben még nem foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak mások akkor, ha valami nem sikerül elsőre, vagy sokadszorra sem. Ennek ellenére már gyermekként szembesülünk a másoknak való megfelelés jelentőségével, hiszen a szülők, óvodapedagógusok, tanítók és tanárok mind elvárásokat támasztanak felénk. Az elismerés utáni vágyunk pedig természetes… Természetes egészen addig, amíg ez a vágy nem válik görcsös megfelelési kényszerré. A tanulmányaink előrehaladtával az elvárások egyre inkább magasabbak, ami kedvez a perfekcionizmus kialakulásának. Észre sem vesszük és máris maximalistává váltunk, akik az állandó tökéletességre és magasabb teljesítményre törekednek.
Ezen a ponton pedig jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: maximalistaként lehetek-e elég jó? Lehetek tökéletes?
Mi történne, ha a tökéletesség hajszolása helyett inkább azt kérdeznénk meg magunktól: mi lesz akkor, ha nem vagyok tökéletes? Létezik egyáltalán tökéletesség? Miért kell mindig a legjobbnak lennem?
A válasz persze nem olyan egyszerű, hiszen amíg a maximalizmust várként használjuk, ami mögött megbújhatunk, addig a fent említett kérdésekre sem kaphatunk választ. A védelmet pedig abban a hamis gondolatban láthatjuk, hogy számunkra pozitív kimenetelű, ha értékünket a teljesítményünk alapján ítélik meg. A magas teljesítmény így látszólag magában hordozza az értékesség érzését. Ezzel a legfőbb probléma csupán az, hogy a maximalizmus nem biztosíték arra, hogy konstans kimagasló eredményt nyújtunk.
Fontos megjegyezni, hogy a jobbra való törekvés nem egyenlő a megfelelési kényszer fogalmával. Míg a jobbra való törekedés építő jellegű, addig a megfelelési kényszer romboló hatású lehet. Ha ezt nem sikerül megértenünk és feldolgoznunk, akkor könnyen alakulhatnak ki belső konfliktusok, amik a későbbiekben frusztrációt eredményezhetnek, és veszélyeztethetik mentális jólétünket is.
A szakirodalom is megkülönbözteti az egészséges mértékű és az egészségre ártalmas maximalizmust. A kutatások alátámasztják, hogy bizonyos mértékig kifejezetten éltető és pozitív tulajdonság is lehet. Milyen ismertetőjeleket tapasztalhatunk, amikor az egészséges perfekcionizmust felváltja destruktív típusa?
Intő jelek, ha maximalizmusunk már az egészségünkre káros keretek között mozog:
- Nem vagyunk képesek elfogadni, hogy hibázhatunk.
- Kerüljük azokat a szituációkat, ahol a „tökéletességünk” nem garantált.
- Nehezen ruházunk át feladatokat másokra, „mert nálunk úgy sem tudná jobban senki sem elvégezni.”
- Ha nem vagyunk elég produktívak, akkor nem is tartjuk értékelhetőnek a napunkat.
- Az önértékelésünk összefügg az aktuális teljesítményünkkel.
- Már-már teljesíthetetlen elvárásaink vannak magunkkal és másokkal szemben is.
- Állandóan hibákat fedezünk fel valamiben, ami meggátolja, hogy az aktuális teljesítményünknek örülhessünk.
- „Minden vagy semmi” elv hatja át minden tevékenységünket.
- Tragikusan éljük meg, ha valami nem sikerül.
- Sohasem vagyunk igazán elégedettek a teljesítményünkkel és magunkkal.
- Az egészségünket is „veszélyeztethetjük” a „tökéletesség” érdekében.
A túlzott maximalizmus egészségügyi veszélyeire különböző kutatások is felhívják a figyelmet. Alvászavar, nyugtalanság, fejfájás, szív- és érrendszeri megbetegedések, táplálkozási zavarok, szorongásos zavarok és depresszió kialakulásához járulhat hozzá, a „tökéletesség” rugalmatlan hajszolása. További problémát okozhat, hogy a túlzottan maximalista emberek önértékelése minden egyes kudarcélménnyel csökkenhet. A társas kapcsolatokat tekintve pedig elszigetelődést, baráti és párkapcsolati nehézségeket eredményezhet.
A kérdés adja magát: milyen lehetőségeink vannak, hogy elengedjük az áhított maximalizmus hajszolását?
Tippek, hogy elkerüljük a maximalizmus csapdáját:
- Szemléljük kritikusan a saját magunkról alkotott ítéleteinket!
- Valódiak a kétségeink, vagy a megfelelési kényszerünk állhat a gondolataink hátterében?
- Ismerjük fel, hogy mások véleményét nem befolyásolhatjuk a teljesítményünkkel.
- Mindenki a saját szemüvegén keresztül szemléli a világot, és ez így van jól.
- Mások állásfoglalásának kialakulása sokkal több tényező együtteséből alakul ki, mint a teljesítményünk minősége.
- Ne vállaljunk túl sokat magunkra!
- Vegyük észre, hogy a körülöttünk lévők tudnak segíteni nekünk!
- Értsük meg, hogy amit mások gondolnak rólunk, nem mindig számít!
- Fontos meghatározni azokat a személyeket, akiknek a véleménye valóban fontos számunkra.
- Tudatosítsuk, hogy a fejlődés lehetősége mindig bennünk van, akkor is, ha az aktuális teljesítményünk alacsonyabb az elvártnál.
- Ha valami nem sikerül, az nem egy megváltoztathatatlan állapot.
- Bontsuk elemeire az adott feladatot!
- Kis lépésekben könnyebb eljutni a céljainkig, és kevésbé nyomasztó kisebb feladatokkal szembenézni.
- Fogadjuk el, hogy néha követhetünk el hibákat.
- Hibázni emberi dolog.
- Tűzzünk ki reális célokat!
- A konkrét tervek, amiket ma megtehetünk segítségünkre lehetnek, hogy elérjük későbbi céljainkat.
- Tudatosítsuk, hogy az irreális maximalizmus inkább a siker gátja, mint kulcsa.
- A maximalizmus megakadályozhatja, hogy élvezzük az elért eredményeinket, ami visszavetheti a lelkesedésünket is.
- Próbáljunk meg kialakítani reális énképet!
- Fontos megismerni a vélt és ideális énképünk közti különbséget.
+ 1 A tökéletesség helyett a kiválóságra törekedjünk!
Mindenkinek megfelelni? Tévút. Elég, ha magunknak próbálunk eleget tenni. És még egy utolsó kulcsfontosságú gondolat. Ér néha rosszabbul teljesíteni, ér rosszul érezni magunkat, ér, ha egy-egy nap nem vagyunk produktívak; mindez teljesen rendben van. Nem lehet és nem is kell mindig minden feladatot ugyanolyan magas szinten elvégezni. A tökéletlenségtől még nem leszünk kevésbé értékes emberek. Sőt, attól válunk igazán emberivé.
Kiemelt kép: stylist.co.uk
Szövegközi képek: @afrebab nevű Instagram-profil
