Rendkívül izgalmas, XIX századi témák kerültek terítékre az ELTE SEK Történeti Diákműhely előadásos estéjén október 5-én. Az idei félévben első alkalommal megrendezett eseményen öt rövid előadást hallgathattak meg az érdeklődők.
A rendezvényt Novák Róbert műhelyelnök nyitotta meg, aki üdvözölte mind a személyesen megjelent, mind az online közvetítést néző oktatókat, hallgatókat. Örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ismét jelenléti formában szervezhették meg ezt az alkalmat, ugyanakkor korábban többen is jelezték online csatlakozási szándékukat, ami a távolléti oktatás ideje alatt rendezett előadásos estek alatt már jól bevált. Éppen ezért a Műhely vezetése úgy döntött, hibrid formában valósítja meg a rendezvényt. Ez bizony jó ötletnek bizonyult, hiszen így 31-en lehettek ilyen vagy olyan módon jelen.
Elsőként Szabó Dorina, az ELTE BDPK ötödéves, magyar–történelem osztatlan tanár szakos hallgatójának előadását hallhattuk, amelyben Sisi magánéletéről beszélt. Szó esett Sisi gyermekkoráról, házasságáról és gyermekeiről is. Az is kiderült, hogy 1860-tól közel két évig távol volt a bécsi udvartól, többek között Korfura, Velencébe és Madeirára utazott. Ennek oka elméletileg az volt, hogy orvosa egy kis levegőváltozást tanácsolt neki. Természetesen később elkezdődött a találgatás ezzel kapcsolatban. Sokak szerint Sisi a depressziója miatt volt távol, de voltak, akik nemi betegségre, vagy tüdőbajra gyanakodtak. Végezetül Sisi életmódjáról és szépségápolási szokásairól hallhattunk néhány szót, majd rejtélyes halálának okaival zárult az előadás.
Dorina előadását követően Gulyás Bálint, az ELTE BDPK negyedéves, történelem–földrajz osztatlan tanár szakos hallgatója kapott szót. Bálint a dualizmus kori historizáló városépítészetet mutatta be korabeli fotókon és képeslapokon keresztül. Miután ismertette a historizmus definícióját, a szigorú historizmus kori városépítészetről mesélt, amelynek főbb jellemzői a hálós utcarendszer, az egyenes homlokzatfelületek és az azonos tagolású, illetve párkánymagasságú házak. Ezután a késői historizmus világába kalauzolta el a hallgatóságot. Megtudhattuk, hogy egy osztrák építész, Camillo Sitte 1889-ben összefoglalta a kritikáit a szigorú historizmussal kapcsolatban, majd ennek hatására indult el az irányzat fejlődése. A késői historizmus főbb jellemzője, hogy egy változatosabb, festőibb városkép kialakítására törekedett. A korban a települések adottságainak figyelembevétele mellett fontosnak tartották az épületek előtti terek kihangsúlyozását, illetve a domború és homorú térfalak alkalmazását. Bálint szombathelyi példákkal is szemléltette a stílust, szó esett ugyanis a régi városháza beintegrálásáról a belvárosi városképbe, valamint a budapesti Sugárút mintájára kialakított Széll Kálmán utca létrejöttéről. Előadása végén kiemelte, hogy a városi parkok iránti igény is nőtt a korban, ezért a szépészeti és a kényelmi szempontokat figyelembe véve több parkot is ekkor hoztak létre. Bálint számos budapesti és vidéki példával hozta közelebb az érdeklődőkhöz a historizmus fogalmát.
A diákműhely gyakorlott előadója, Kardos Laura folytatta a sort előadásával. Laura, az ELTE BDPK negyedéves, angol–földrajz osztatlan tanár szakos hallgatójának előadása Az iskolaügy és pedagógia a XIX. században címet kapta. Don Bosco pedagógiájával ismerkedhettünk meg a kiselőadást hallgatva, aki a XIX. századi katolikus nevelés és szociális gondoskodás legnagyobb alakjaként ismert. 1841-ben pappá szentelték, majd befogadta első növendékét. Megtudhattuk, hogy nem sokkal később több intézményt is alapított a szociálisan rászoruló gyermekek számára. Ezt követően a Don Bosco pedagógiáját meghatározó öt legfőbb szempontot emelte ki Laura, amelyek a szeretet, a szabadidőben való teljes szabadság, a megelőzés, a szabályok, és az, hogy a büntetés csak legvégső esetben megoldás. „Úgy gondolta, hogy egy nevelőnek úgy kell működnie, mint egyfajta élő lelkiismerete a gyermekeknek” – tette hozzá. Don Bosco a vallásra alapvetően úgy tekintett mint nevelőeszközre. Fontos szerepet játszottak az általa nevelt gyermekek életében a szentmisék, a közös imádkozások, a heti gyónás és áldozás. Az előadás végén a kor egyéb gyermekvédelmi és szociális törekvéseiről esett szó.
Következőként Szabó Bálint, az ELTE BDPK negyedéves, történelem–földrajz osztatlan tanár szakos hallgatója adott elő; témája Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata volt. Elsőként az akkori orosz problémákról hallhattunk néhány szót, majd a hadjáratra való felkészülésről mesélt Bálint. Mint kiderült, a felkészülés akkor kezdődött, amikor a cár elérkezettnek látta az időt és ultimátumot küldött Napóleonnak, melyben felszólította arra, hogy Oroszországot ürítse ki, illetve jelentse ki azt is, hogy nem kíván egy önálló Lengyel Királyságot megalapítani. Napóleon ezt természetesen elutasította, ugyanis már 1811 tavaszán felkészült arra, hogy megtámadja Oroszországot. Bálint ismertette a háború főbb történéseit, kiemelve a franciák első hatalmas pusztításait. „Később Napóleon megállapította, hogy az ötven általa vívott csata közül ez volt a legvéresebb” – szemléltette végül a borogyinói csata szörnyűségeit az előadó. „A napóleoni korszak legnagyobb baklövéseként is tekinthetünk a hadjáratra. Tulajdonképpen a saját győzelmi kényszerének lett az áldozata Napóleon” – tette hozzá.
Az este utolsó előadója Novák Róbert, az ELTE BDPK ötödéves, történelem–földrajz osztatlan tanár szakos hallgatója volt. Előadásában az indián háborúkról beszélt. Először néhány általános előzményről hallhattunk, elsősorban az amerikai őslakosokról és a gyarmatosításokról. Megtudhattuk, hogy az indián problémát Andrew Jackson elnöksége idején hozták felszínre a terjeszkedések, mivel az indiánok nyugatabbra telepítése szembenállásba ütközött. Az indián háborúk főbb csatái közül a Little Bighorn-i csatát emelte ki Róbert, hiszen ebben a csatában meglehetősen nagy veszteséget szenvedtek a jobban felszerelt amerikai csapatok az indiánokkal szemben. Végezetül a háborúknak köszönhető amerikai népességváltozásokról beszélt. Az előadás utolsó perceiben szó esett arról is, hogy miként definiálhatóak a XIX. századi hatalmas pusztítások az indiánokkal szemben. „Az indiánok elűzése és deportálása etnikai tisztogatásnak, a telepesek gyilkosságai elsősorban etnikai atrocitásnak, a hadsereg által elkövetett mészárlások etnikai tömeggyilkosságnak definiálhatók” – fogalmazott Róbert.
